Tervezd meg a poharat, amit ezrek tartanak majd a kezükben! - Újabb grafikai pályázatot indít a Cup Revolution

A körforgásos megoldáson alapuló RevoCup már országszerte több mint 250 helyen megtalálható, mivel egyre több szolgáltató ismeri fel, hogy az újrahasználható poharakkal a hulladékmennyiség és a vízfelhasználás csökkenthető. 2024-ben 7 millió RevoCupot mostak el, ami azért is jó hír, mert egy 500 ml-es RevoCup már az 5. használat után kisebb hatást gyakorol a globális felmelegedésre, mint egyszerhasználatos társai.1

Annak köszönhetően, hogy az évek alatt egyre több fogyasztó már nem hazaviszi, hanem körforgásban tartja a műanyag poharakat, előfordulhat, hogy amiből egyik héten még egy budapesti koncerten vagy egy veszprémi állatkertben ittak, azzal a következő héten például egy hévízi vagy gyulai fürdő bárjában találkozhatnak.
– mondta Maros Róbert, a Cup Revolution Kft. ügyvezető igazgatója.
Tavaly hirdették meg először a dizájnpályázatot, amire több mint 400 mű érkezett. A Cup Revolution most is legalább ennyi lelkes pályázót vár a Magyarország Turisztikai Térségei Dizájnpályázatra. A szervezők olyan digitális vagy kézzel rajzolt illusztrációkat várnak, melyek Magyarország 11 turisztikai térségéhez (Budapest környéke, Győr-Pannonhalma, Sopron-Fertő, Bük-Sárvár, Balaton, Pécs-Villány, Szeged és térsége, Gyula és térsége, Debrecen és térsége, Tokaj és Nyíregyháza, Mátra-Bükk) kapcsolódnak, azok jellegzetességeit mutatják be.
A beérkezett pályázatokból shortlistet alakít ki a szakmai zsűri, melynek tagjai Maros Róbert, a Cup Revolution Kft. ügyvezető igazgatója, Gazdig Bence grafikus-designer, a Gazduig Kreatív Ügynökség alapítója, valamint Donka Noémi utazó tartalomgyártó, a Papírszárnyak blog alapítója. A végső győzteseket közönségszavazással választják ki.
A legjobbnak ítélt illusztrációk felkerülnek a félliteres RevoCupokra, az alkotóik pedig 50-50 ezer forinttal is gazdagodnak. A pályázók 2025. február 23-ig nevezhetnek a versenyre a 11kaland.cuprevolution.eu oldalon. A shortlistes alkotásokra a közönség március 3. és március 6. között szavazhat. A győztes poharak disztribúciója április közepén kezdődik, így elképzelhető, hogy a nyertesek a következő nyaralásuk alkalmával már a saját tervezésű poharaikba kapják az italukat.
– mondta Maros Róbert.
A pályázat weboldala: 11kaland.cuprevolution.eu
1 Újrahasználható poharak, ételdobozok és forró italos poharak LCA háttérjelentés