Vigyázz, a túlzott empátia kiégéshez vezethet! Így segíts másoknak, miközben nem ártasz magadnak!

Mi emberek valahogy úgy lettünk „összedrótozva”, hogy megéljünk, megtapasztaljunk mindenféle érzelmeket. Nem csak a sajátjainkat, hanem az embertársainkét – továbbmegyek, még az állatokét is. A modern idegtudomány mára már bebizonyította, hogy az agyunk olyan áramkörökkel van ellátva, amelyeknek köszönhetően képesek vagyunk együttérezni másokkal. Vagyis képesek vagyunk mi magunk is megélni egy másik ember, vagy más élőlény fájdalmát. Ezt sokan érzelmi intelligenciának, mások egyszerűen csak érzékenységnek nevezik. De nem az a lényeg, minek hívjuk, hanem az, hogy ez a képesség valahol mélyen belénk van kódolva és valamilyen szinten része a túlélési ösztönünknek is.
Természetesen ennek a mértéke egyénenként változó, vannak, akik fogékonyabbak mások érzéseire és vannak, akik kevésbé. A tudományos magyarázat szerint ez attól függ, hogy adott személy empátiával kapcsolatos agyi idegpályái aktiválódnak-e egy-egy helyzet, esemény hatására, avagy sem. Az empátiára való képességünket sok minden befolyásolhatja, egyebek mellett negatív hatással lehet rá a stressz és a szorongás; más esetekben akár olyan mértékig túltenghet bennünk ez a másokra való érzelmi ráhangolódás, hogy egészen megfeledkezünk saját emocionális és egyéb szükségleteinkről.

Ezt az állapotot esetükben leggyakrabban az indokolatlan stressz, a frusztráció, - sokszor a harag – vagy akár a depresszió tünetegyüttese leplezheti le. A túlzott empátia okozta kiégés elkerülése végett épp ezért meg kell tanulniuk, hogyan találhatják meg az egyensúlyt a segítés és saját maguk jóléte között, valamint rendszeresen gyakorolniuk kell a számukra megfelelő öngondoskodást is.

>> Tudatosítsuk, hogy az együttérzés nem csak egy pillanatnyi érzés, hanem elsősorban egy képességünk
Már csak azért is rendkívül fontos ezt észben tartanunk, mert így időről-időre meg tudjuk húzni a határvonalat a segítés és a személyes jólétünk között. Az idegtudomány kutatói egyébként azt is bebizonyították, hogy empatikus képességünk gyakorlásakor megnő a neurális kapcsolat az agyunk, a szívünk és egyéb létfontosságú szerveink között, melynek köszönhetően oxitocin hormon szabadul fel a testünkben, ezáltal pedig csökkenhet a magas vérnyomás, javulhatnak egyes gyulladásos betegségek és megerősödhet az immunrendszerünk. Azzal tehát, hogy mértékletesen segítünk másoknak a gondjaik, problémáik kezelésében, magunknak is jót teszünk. De ezt is, mint oly sok mást, nem szabad túlzásba vinni, hiszen könnyen áteshetünk a ló túloldalára, amire pedig a szervezetünk vészreakciókkal válaszolhat. A kulcsszó tehát a mértékletesség.
>> A saját nehézségeinket, fájdalmainkat is kezeljük odafigyeléssel és elfogadással
Ne dugjuk homokba a fejünket a saját problémáink miatt, - és azt se hagyjuk, hogy azok megoldása helyett inkább valaki másét akarjuk napirendre venni-, ne taszítsuk el magunktól őket és ne tegyünk úgy, mintha nem éreznénk miattuk a nyomást. Magunkat is igyekezzünk legalább olyan együttérzéssel kezelgetni, mintha valamelyik barátunk, vagy rokonunk kérne tőlünk segítséget! Ezt a képességet már több eséllyel kell fejlesztenünk, hiszen tapasztalat, hogy mindig a magunk életét látjuk a legbonyolultabbnak. Jó hír viszont, hogy ha sikerül megbirkóznunk velük, azzal még hitelesebben és odaadóbban tudunk később másoknak is segíteni.
Coaching tipp: ha saját nehézséged akad, próbáld meg magad valaki más helyébe képzelni! Képzeld el azt, hogy ez nem is a te problémád, hanem mondjuk egy barátodé, aki most épp tanácsra szorul. Kezdj el ötletelni, hogyan nyújthatnál neki segítő kezet. Talán épp ekkor pattan ki a fejedből egy használható megoldás!
Amikor meghúzzuk ezt a határt, ne azt vegyük figyelembe, hogy mennyire akarunk fontosak lenni mások számára, hanem azt, hogy önmagunkkal szemben mik a kötelezettségeink. Jusson eszünkbe, hogy az empátia gyakorlása senki számára nem lehet olyan, mint egy teljes munkaidős állás! A másokkal való együttérzés inkább egyfajta észlelés, hozzáállás. Egy olyan állapot, amelynek köszönhetően megnyílunk önmagunknak és másoknak, amelynek segítségével az érzelmeinkkel kapcsolódhatunk egymáshoz.