Al Ghaoui Hesna: A lelkünk mélyén tudjuk, mi hozna jót az életünkbe

al ghaoui hesna,éva psziché est Forrás: Falus Kriszta
Hogyan élte meg a #maradjotthont Al Ghaoui Hesna? Mit hozott ki belőle a hirtelen bekövetkezett, általános riadalom? Hogyan formálta át a saját félelmét? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk vele a június 11-i online Éva Psziché Est kapcsán.

Milyen az alapvető viszonyod a változáshoz?

Sokat dolgozom magamon, hogy a változáshoz pozitívan álljak hozzá. Bizonytalanná tesz, mint az emberek többségét. Amikor az életünkből eltűnik a rutin, nem tudunk többé robotpilóta módjára működni.

A munkám során, televíziós külpolitikai tudósítóként is sokszor kellett teljesen bizonytalan vizekre eveznem, de a lelkesedés általában nagyobb volt bennem, mint a félelem. Aztán a Félj bátran című könyvem megírása óta magamat is kondicionálom, hogy azokhoz a változásokhoz is pozitívan álljak hozzá, melyekre elsőként nemet mondanék. Ilyenkor arra gondolok: lehet, hogy jót is tud hozni?

A változás a legalapvetőbb része az életünknek, ezzel szembemenni hiábavaló. Egyetértek a sztoikusokkal, akik szerint a legnagyobb biztonságot épp a bizonytalanság elfogadása jelentheti. Ha meglátjuk a kontrollvesztés állapotában rejlő fejlődési lehetőségeinket, és ha a kudarcainkból tanulni tudunk. Úgy gondolom, a lelkünk mélyén igazából tudjuk, mi hozna jót az életünkbe.

Olyan szakmát választottam, amelyben nekem is folyamatosan meg kell újulnom. A híradózás után jött a Bábel – Hesnával a világ című riportsorozat, majd a könyvírás, aztán a félelem és most a reziliencia, a lelki ellenállóképesség kutatása. Folyamatosan éltet a változás, hogy mindig azzal foglalkozhatom, ami éppen érdekel és inspirál, de épp emiatt két évnél messzebbre nemigen tudok tervezni.

ÉVA PSZICHÉ EST, 2020. JÚNIUS 11.

ÉRTSD MEG A MÚLTAT, HOGY ALAKÍTHASD A JÖVŐD!

Orvos-Tóth Noémi, Al Ghaoui Hesna, Dr. Bombera Krisztina

Nézd élőben!

Milyen érzelmeket éltél át most?

Amikor először hallottam a kínai helyzetről, azt gondoltam, hogy a koronavírus minket nem fog érinteni. Aztán, amikor Magyarországon is komolyra fordult a helyzet, a tagadás átalakult egyfajta dühhé, amiért a járvány a feje tetejére állította az életünket.

Néhány nap elteltével tudomásul vettem, hogy most ehhez kell alkalmazkodni – de bíztam abban, hogy ha betartjuk a járványügyi szakértők kéréseit, cserébe hamarosan visszakapjuk a régi életünket.

Eközben sok kérdés dolgozott bennem. Hogy fogjuk ezt társadalmi szinten kezelni? Milyen hosszú távú következményei lesznek? Mit hoz ki az emberekből a bizonytalanság?

Sok mindent átalakít a tudat, hogy bármikor jöhet egy újabb ilyen helyzet. A bizalom, az emberi kapcsolódás nagyon sokára fog visszarendeződni. Ez végtelen szomorúsággal töltött el.

Később olvastam egy cikket David Kessler gyász-szakértőtől, aki szerint most kollektív gyászfolyamatot élünk át, annak öt fázisával: tagadás, düh, alkudozás, szomorúság, elfogadás. Megkönnyebbülés volt felismerni, hogy ezeken mentem át én is. Rájöttem, hogy ott állok az utolsó fázis kapujában: elfogadni mindazt, ami kívül áll a befolyásolási körömön. És visszaszerezni a kontroll érzését minden fölött, amire van ráhatásom – és a fókuszomat ezekre irányítani.

Ezt választottam. Otthon lehetek a gyerekeimmel, a férjemmel. A munka nem vonja el az energiám jelentős részét tőlük, ők pedig nem egy intézményben töltik a napjukat. Kaptam egy félévnyi ajándékot velük.

Mi nyújtott neked ebben a nem várt változásban biztonságérzetet?

Az előadásaimban azt szoktam kiemelni, hogy érdemes figyelni az érzéseinkre, definiálni és nem elutasítani, hanem átalakítani őket. De az első két hétben nem hagytam időt erre, általános szorongás és nyugtalanságérzés fogott el. Aztán elkezdtem tudatosan figyelni, hogy milyen dolgokkal teszek jót vagy rosszat magamnak. Hisz vannak rítusok, amiktől nyugtalanok leszünk, de csináljuk őket, mert megszoktuk.

Híreket már csak napi egyszer nézek. Ehelyett próbálok olyan dolgokat beiktatni az életembe, amik kikapcsolnak. Az utóbbi hetekben például elkezdtem biciklizni. Elképesztő szabadságérzést ad!

A nehezebb pillanatokban pedig a gyerekek hozták vissza a harmónia érzését. Próbáltam figyelni arra, hogy ne rutinból legyünk együtt. A legjobb dolog őket csikizni, együtt birkózni: a nevetésük és az energiájuk mindig harmonizál. A híreket sem lefekvés előtt olvastam többé, pedig főként akkor lett volna időm rá. Napközben keresek egy kis időrést, hogy átnézzem, mi történt a világban, és nem a sötétben, éjjel, amikor az ember eleve hajlamosabb arra, hogy pesszimistább és borúlátóbb legyen.

Milyen egy hullámvölgy napod? Milyen egy hullámhegy napod?

Hullámvölgy, amikor sok impulzus ér. Munka, családi programok, e-mailek: információk, problémák és megoldások. Ilyenkor sokat van a kezemben a mobilom, és kevesebb energiát tudok más dologra szánni, például a gyerekekre. Egy negatív hír kizökkent és elvonja a figyelmemet róluk.

Hullámhegy, amikor elmegyünk az erdőbe. Kirándulunk, piknikezünk, van patakpart, alma és szendvics. És a mobilt legfeljebb csak fotózáshoz veszem elő. A legjobb, ha velünk van a férjem is, aki a karantén-időszak alatt is dolgozott.

Volt olyan, amire azt mondtad, hogy „hú, ez most nem sikerült”?

Néhány ételtől eltekintve nem nagyon. De többször éreztem úgy, hogy bedarál a folyamatos pakolás, takarítás, a mindennapos főzés. Eldöntöttem, hogy próbálok kihívásként nézni erre.

Anyukám lebegett a szemem előtt, aki hihetetlen rutinnal képes egy délelőtt alatt négy családra való menüt megfőzni.

Én korábban nem recepteket követtem, hanem sok alapanyaggal kísérleteztem. Na, most tudtam, hogy ez itt nem a kísérletezés időszaka lesz. A karantén elején összeírtam, mit tudok főzni, és mit szeretnék megtanulni elkészíteni. Így született meg az első fasírtom és az első tökfőzelékem. Ezek osztatlan sikert arattak a családban, de volt étel, ami a vécében végezte.

Mi segített neked a mindennapokban?

A rendszerezés. Vizuális természetű vagyok: az első héten összeírtam, milyen ételeket szeretnék a karantén alatt főzni, és milyen tevékenységeket tudunk a gyerekeknek szervezni, hogy ne őrüljenek meg a folyamatos itthonléttől. Volt bunkiépítő nap és babaházépítő nap. A gardróbban felgyűlt cipősdobozokból a férjem szerkezetkészre csinálta a házat, mi meg a lányokkal kidekoráltuk. Fantasztikus lett!

Született-e valamilyen magadra vonatkozó felismerés?

Igen. Rájöttem, hogy tényleg képes vagyok hatékonyan kezelni a szorongásaimat. A háborús forgatások után ezt most hazai terepen is kipróbálhattam, ha már erről tartok előadásokat!

A legfőbb szorongást a karantén elején az okozta, hogy a szüleimnek, akik 65 év felettiek, orvosként végig dolgozniuk kellett. Féltettem őket, de aztán ezt az érzést is helyre tudtam tenni magamban.

Az is pozitív felismerés volt, hogy viszonylag jó a monotonitástűrő képességem: az első hetek úgy eltűntek, hogy észre sem vettem. Egy családi buborékban voltam, és szert tettem egy új, fontos barátságra is a társasházunkon belül.

Tudtál több időt tölteni magaddal?

Ez most nekem nem az önmegvalósítás ideje. Munkára, önképzésre és olvasásra inkább csak abban az egy-másfél órában juthat idő, amíg a kisebbik lányom délután alszik. Részletekben több online kurzust elvégeztem és folytattam a kutatásomat. Este tíz után tudnék még dolgozni, de akkor a fáradtság miatt inkább csak olvasok vagy sorozatot nézek. Ha a férjem napközben itthon van és ő játszik a gyerekekkel, olyankor tudok még dolgozni néhány órát.

Most a rezilienciáról, a lelki ellenállóképességről szeretnék könyvet írni és dokumentumfilmet készíteni – mert manapság ez az egyik legfontosabb dolog szerintem. Reményeim szerint választ kaphatok arra, hogy mennyire tudjuk tudatosan befolyásolni a lelki alkalmazkodóképességünket, és azt, hogy egy nehéz helyzetből mennyire pattanunk vissza.

A legtöbb ember életében az egyik legnehezebb tényező a kiszámíthatatlanság, és ez a mostani járványügyi helyzet pont ezért letaglózó sokaknak. Nem tudni, hogy az élet mikor térhet vissza a normális kerékvágásba. És hogy mi az, ami marad a régiben, s mi az, ami már sosem lesz olyan, mint azelőtt.

Új dinamikát kaptak a társas kapcsolatok, a közösségi élmények, még a családi kapcsolódások is azzal, hogy sokféleképpen közelítjük meg ennek a járványnak az értelmezését, és azt, hogy mennyire érezzük veszélyeztetettnek magunkat. Családi kapcsolatokat és barátságokat kezd ki, ha egyesek nem tudnak toleránsan viszonyulni a másik mércéjéhez, vagy a félelem veszi át az irányítást. Kicsit azt látom, amit háborús terepen is megtapasztaltam: egy félelemmel átitatott helyzet kihozhatja a legjobbat és a legrosszabbat is az emberekből.

Tudtad-e magad szeretni?

A maximalizmus régóta az útitársam. Tudom, hogy ez abszolút nem jó, mert sok vívódást okoz, ráadásul gyakran halogatásra sarkall, hogy „majd később, ha minden körülmény tökéletes lesz”. Dolgozom azon, hogy ezt elengedjem, és szeressem magam a hibáimmal együtt. Gyakorlom, hogy az önmarcangolásra pazarolt energiát inkább abba tegyem bele, hogy tanuljak a kudarcból, és a múlton való vívódás helyett inkább legyek jelen a pillanatban. Mert ez az, amit még megváltoztathatok.

A döntés című könyvében Edith Eva Eger is felteszi a kérdést: mi van akkor, ha az önvád csak egy módszer, amivel valaki fenntarthatja azt az illúziót, hogy mindent irányítani tud?

Mit olvasol most? Van olyan könyv, ami segít?

Peter A. Levine: A tigris felébresztése című könyvét olvasom, amely a traumákról és azok feldolgozási módszeréről szól. Nagyon ajánlom.

Levine és az általa kidolgozott Somatic Experience nevű irányzat úgy véli, hogy bár a pszichológia hagyományosan a lélekre gyakorolt hatásán keresztül közelíti meg a traumát, ez csak a történet fele. Akkor leszünk képesek megérteni és feldolgozni a traumát, ha a testet és a lelket együtt, egységként kezeljük. Ez most egy rendkívül aktuális és fontos téma, amivel kapcsolatban szerencsére sok anyag és gyakorlat már magyarul is elérhető.

Mi lesz az első dolog, amit a járvány után meg fogsz tenni?

Szervezek egy szülinapi partit a hatéves nagylányomnak. Pont a karantén elején volt a születésnapja, sajnos akkor a bulit le kellett mondanunk.

Milyennek látod, vagy szeretnéd képzelni a járvány utáni új világot?

Abban bízom, hogy ez a tapasztalat mindannyiunknak segít átlátni, hogy hol voltak a hangsúlyok eddig az életünkben. Mire fókuszáltunk, mire pazaroltunk energiát, pénzt, időt. Jó lenne változtatni és arra koncentrálni, ami tényleg számít.

A tudatos odafigyelés, a jelen tudatosabb megélése nagyon fontos, különben a rutin veszi át az irányítást a mindennapjaink fölött. Mi karanténnaplót kezdtünk írni a gyerekekkel arról, hogy mi történt aznap, mi volt a legjobb a napban. Azon kaptam magam, hogy én is egyre többet írok az érzéseimről. Jólesett átgondolni, hogy miként élem meg az új helyzetben adódó dolgokat. Próbálok ezentúl is több időt szánni arra, hogy megfogalmazzam a bennem kavargó érzelmeket, gondolatokat.

Mit tanulhatunk a mostani viselkedésünkből?

Hogy milyen összetett kölcsönhatásban van az életünk, mikro- és makroszinten egyaránt, és mindebben mennyire fontos a kommunikáció.

Veszélyhelyzetre sokszor zsigeri reakciót adunk. Ami jó, ha hirtelen kell cselekednünk és az életünk a tét. De káros lehet, ha nem élet-halál helyzetben vagyunk, és érdemesebb lenne az agyunk racionalitásért felelős területeit aktivizálni.

Ilyenkor, ha megnyomunk egy láthatatlan stop gombot, és az impulzus meg a reakciónk közé 3-4 mély légzést beiktatunk, tudatosíthatjuk, hogy az adott szituációban félünk. Ha ezt elutasítás helyett el is fogadjuk, képesek lehetünk kicsit helikopter-perspektívából látni a helyzetünket. Így esélyünk lesz megválasztani a válaszunkat, és nem ösztönösen, hüllőagyból reagálni.

Ez a lehetőség igazi hatalom számunkra. Az elmúlt hetekben sokszor láttam, hogy emberek egy-egy helyzetben zsigeri választ adnak, egymásnak esnek, felelősségre vonják egymást. Aztán átgondolják és újraértékelik a dolgot, és rájönnek, hogy lehetett volna máshogy is cselekedni. Ezért fontos, hogy tudatosabban figyeljünk magunkra, az érzéseinkre, és felelősséget tudjunk vállalni a döntéseinkért.

Utolsó gondolatként mit üzensz az olvasónak?

Mindenki próbáljon meg jobban figyelni magára. Nemcsak érzelmi, de fizikai téren is. Nagyon fontos a pihenés és a testi egészség. Az érzelmek kezeléséhez fontos az önkontroll, ami szorosan összefügg azzal, hogy milyen fizikai kondícióban vagyunk, hogyan érezzük magunkat a bőrünkben.

És bár szélsőséges érzelmeket válthat ki mindannyiunkban ez a mostani helyzet, ne féljünk a félelemtől. Ha elnyomjuk a negatívnak tartott érzéseinket, azok fogva tartanak minket. Inkább váljunk bírálókból megfigyelőkké, és nézzük meg, mit akar nekünk üzenni egy-egy érzés.

Jöhet még egy kis inspiráció? 11 életbölcsesség Oprah Winfreytől: