Egy fiús édesanya vallomása:„Az anya-fia kapcsolat, az valami különleges”
Aztán mikor megtudtam, hogy a második gyermekünk fiú lesz, kicsit megijedtem. Mit fogok én kezdeni egy fiúval? Féltem, hogy nem találom meg a módját, hogy megértsem őt.
Körülöttem a fiús anyukák mind mondogatták, hogy az anya-fiú kapcsolat az igazán különleges. Magamban viszont legyintettem, persze, biztos ők fiús anyukák, fiút szerettek volna, fiuk lett, és örülnek is neki. Én viszont nem vagyok fiús anyuka, és nem tudom, hogy állok majd helyt.
Aztán megszületett a kisfiam. Azóta eltelt hét év, és most már állíthatom, hogy amit az anyukák mondtak, az igaz. Akármennyire is a lányokkal vagyok egy hullámhosszon, az anya-fiú kapcsolat valami egészen különleges kötelék. Nem tudom pontosan megfogalmazni, miben más, de más.
A fiam tele van energiával, ami valami egészen új a lányom után. Emellett a rengeteg energia mellett azonban van benne valami elképesztő kedvesség is. Amikor hozzám bújik, az egész testével belém olvad. Elhalmoz puszival, és túlfűtötten mondja, mennyire szeret. Már azt is mondta, elvesz feleségül. Olyan heves benne a szeretet, ami különbözik attól, amit a lányomtól kapok.
És az én érzéseim is mások. A lányommal szemben meg tudom őrizni a szigorúságomat, de amikor a fiam néz boci szemekkel, elolvadok. Először azt gondoltam, csak azért, mert ő a kisebb, de a férjem mondta, hogy szerinte nem így van: ő fordítva érez, ő akkor gyengül el, ha a lányunk kér valamit.