Az év utolsó hónapja elvileg a meghittségről és a szeretetről szól, valójában azonban sok családban ez az év egyik legnagyobb mentális terhelést jelentő időszaka. Nemcsak a látható feladatok sokasodnak meg, hanem azok a belső, állandó éberséget igénylő tevékenységek is, amelyeket igazából senki sem lát rajtunk kívül. Például az, hogy ki mikor érkezik, mennyi étel kell, ki mire érzékeny, milyen programok várnak még ránk vagy a gyermekeinkre, és vajon mindenkinek jó lesz-e úgy, ahogy mi elképzeltük. Ez a folyamatos gondolkodás, tervezés és érzelmi hangolódás olyan mértékben foglalja le az anyai elménket, hogy észrevétlenül fogyasztjuk el a már amúgy sem létező tartalékainkat.

A pszichológiai kutatások szerint a túl sok egyidejű inger – legyen az rohanás, zaj, társas megfelelés vagy érzelmi feszültség – a szervezet túlélő üzemmódját aktiválja. Vagyis stressz-üzemmódba váltunk. Ilyenkor a testünk és az elménk sem a nyugalomra készül fel, hanem a gyors reagálásra, és ez túlélő üzemmód elviszi a figyelmet saját magunkról és a kitűzött céljainkról is. A finom belső jelzéseket (mint például a fáradtság, a telítettség, az érzelmi kimerültség, a belső feszülés) egyszerűen nem halljuk meg, mert nincs hozzá elegendő belső figyelem és csend. Erre ugyanis egyetlen emberi elme és idegrendszer sem képes túlélő üzemmódban.

Mi történik bennünk az adventi időszakban?

December azért terheli le a szokásosnál is jobban az idegrendszerünket, mert egyszerre rengeteg minden történik. Magas az érzelmi töltet, erős a társas, a családi és a társadalmi nyomás, gyakori a programok közötti kapkodás, és sok családban előkerülnek a régi, beégetett minták vagy épp felszakadnak a régi sebek és fájdalmak. Nem véletlen, hogy anyaként azt érezzük, hiába próbálunk jelen lenni, valahogy mi mindig lemaradunk és kimaradunk az örömből, a békéből és a szeretetből, amit a karácsony ígér. Az adventi időszakban a napok végére üresek, fáradtak, türelmetlenek leszünk, és sokszor azon kapjuk magunkat, hogy nem úgy reagálunk a gyerekeinkre vagy a párjainkra, ahogy szeretnénk.

A belső kifáradás egyik legjellemzőbb jele, hogy elveszítjük a kapcsolódást a testünkkel. Pedig az első jelzések mindig ott jelennek meg, akár megmagyarázhatatlan nyugtalanság, akár feszülő váll, szapora légzés vagy bizonytalan idegességérzet és szorongás formájában. Szeretném, hogy tudd, ezek nem a gyengeségedre utalnak, hanem arra, hogy túl sokat tartottál egyben, túl sokat vállaltál és túl régóta működsz magas fordulatszámon.

Mégis miért nehéz ilyenkor magunkra figyelni?

Mert az adventi időszakban anyaként a saját szükségleteinket toljuk hátra. A gyerekek, a család, a programok, a várakozás, az ünnepi hangulat mind elénk kerül. És közben szinte észrevétlenül csúszunk bele abba a belső mintába, hogy majd ha ezen túl vagyunk, pihenünk. Csakhogy a pihenés rész sokszor nem jön el magától. Teret kell csinálnunk neki lassítással, tudatos megállással, és azzal, hogy időről időre reflektálunk magunkra: mire is van szükségünk valójában.

A decemberi túlterheltség nem a kudarcunk és az alkalmatlanságunk jele, hanem a testünk, a lelkünk és az elménk közös üzenete. A tudattalan, de fáradt énünk így mutatja meg, hogy mennyit bírtunk idén, és hogy mindaz, ami most kezdődik már konkrétan ráfizetés. És ha ezt megértjük, akkor sokkal kisebb bűntudattal, és nagyobb együttérzéssel tekintünk önmagunkra. Képessé válunk arra, hogy ne a hibáinkat keressük, hanem énvédelmi határokat húzzunk. És akkor már nem azt kérdezzük, miért nem megy minden, hanem azt, hogy mire lenne szükségünk ahhoz, hogy jobban legyünk.

Mi köze az évvégi túlterhelődésnek anyaságunk következő évéhez?

A decemberi fáradtság valójában egy nagyon tiszta tükör. Megmutatja, hogy hogyan éltünk idén: hol volt túl sok, hol nem volt elég tér, melyik terület vett el tőlünk túl sok energiát, és hol lenne szükségünk változtatásra. Ezért olyan fontos év végén megállni és ránézni a saját belső térképünkre.

Sokan elsőre azt gondolják, hogy az évértékelés adminisztráció és egy újabb tennivaló. Valójában azonban egy kincses térkép, ami segít visszatalálni önmagunkhoz, és rátalálni a következő év rejtett kincseire. A lezárás lehetőséget ad arra, hogy megértsük, mi történt velünk, és mit szeretnénk másképp folytatni. És amíg ezt nem tesszük meg, addig a következő év elején ugyanazokból a mintákból indulunk el, hasonló utat járunk be, és lényegében semmi sem változik bennünk, körülöttünk és a gyermekeinkben sem. Tervezni és célokat csak akkor lehet igazán, ha előtte helyet csináltunk az újnak. Márpedig anyaként mindannyiunknak vannak céljaik.

És pontosan ezért immár 3. éve készítem el az ingyenes, anyáknak szóló évértékelő és évtervező füzetet, az AnyaNaplót. Ez a kis füzetecske segít neked is végigmenni az éveden és megtalálni a tanulságaidat, a lehetőségeidet. A lezárást követően pedig az új év megtervezését is megejtheted, mégpedig úgy, hogy közben valóban kapcsolódsz saját magadhoz.

Anyaként is jár a tiszta lap, de ezt mi magunk tudjuk megteremteni azáltal, hogy tanulunk a múlt – jelen esetben 2025 – hibáiból és kihívásaiból.

Tarts velem Te is! Töltsd le az ingyenes AnyaNapló 2025-2026 példányodat ide kattintva, és találkozzunk egy ingyenes webináron januárban, hogy együtt és támogatással vágjunk neki 2026-nak.