Kötelező párterápia a válni készülőknek – a dánok kipróbálták
A skandináv országban 2019 márciusig elegendő volt online regisztrálni a válási szándékot, és rövid időn belül – akár egy hét leforgása alatt – hivatalosan fel is bontották a házasságot. Valószínűleg a modern közigazgatás hatékonysága is hozzájárult ahhoz, hogy Dániában igen magas a válások aránya: 2018-ban például 15 000 válást regisztráltak, ez csaknem a fele volt az előző évben megkötött házasságok számának.
Azzal segítenek, hogy megnehezítik a dolgukat
A dán helyi önkormányzatok azonban megelégelték a válások által előidézett lakhatási problémákat és a felbomló családoknak nyújtott szolgáltatások fedezését, ezért kitaláltak egy új eszközt – persze megint csak digitálisat: aki válni szeretne és 18 éven aluli gyereke van, annak kötelező háromhónapos párterápián részt vennie. A terápiát egy okostelefonos alkalmazáson keresztül lehet igénybe venni: a szülők 17 félórás modulból állíthatják össze a helyzetükhöz leginkább passzoló kurzust. A terápia célja, hogy megmutassa a külön életre vágyakozóknak, milyen lenne az élet válás után. Mindezt olyan praktikus tanácsokkal, mint hogy hogyan szervezzék meg a szülinapi partikat vagy hogyan beszéljenek az exükkel, amikor épp dühösek. Az egyik pszichológus professzor, aki a részt vett a kurzus kidolgozásában, a Guardiannek elmondta: abban akarják segíteni a házastársakat, hogy jobban megértsék önmagukat, a saját és a gyerekek reakcióit, könnyebben megbirkózzanak a válás után a gyerekek nevelésével, jobban tudják kezelni a stresszt, a szorongást és a depressziót. És persze az is cél, hogy csökkentsék a válás miatt kivett szabadnapok számát a munkahelyeken.
Pro...
Mielőtt kötelezővé tették volna a párterápiát, 2500 önkéntes részvételével tesztelték a kurzust: a válótársak és a szakértők egyaránt pozitív tapasztalatokról számoltak be. 15-ből 13 esetben jelentős mértékű pozitív hatással volt a résztvevők mentális és fizikai egészségére, és csökkentette a munkától való távolmaradást is – érzékeltette az arányokat egy szakértő, és hozzátette: 12 hónap elteltével a párok úgy kommunikáltak egymással, mintha nem is váltak volna el. Egy negyvenes férfi, aki négy éve, a kísérleti fázisban vett részt a kurzuson, nagyon hasznosnak találta. „Nyilván nem fog megmenteni egy tönkrement házasságot – mondta. – De nagyon fontos dolgok rendezésében segít egy olyan időszakban, amikor nem tudsz tiszta fejjel gondolkodni.”
…és kontra
A szakértők is óva intenek attól, hogy bárki varázsszernek tekintse ezt a megoldást. Ahol már nagyon eldurvult a konfliktus (akár a fizikai erőszakig is), ott az online segítségnyújtás nem oldja meg a helyzetet: náluk személyes tanácsadásra lesz szükség. Dánia 98 helyi önkormányzatából 68 ezt is biztosítja, és ahol már évek óta ezt teszik, ott csökkent is a válások aránya. Minden párnak, akinek 18 év alatti gyereke van, 5 ingyenes párterápiás alkalom jár Dániában. A gyakorlat ellenzői viszont azzal érvelnek, hogy egy helyi szakember előtt nehezebben nyílnak meg a párok, mintha egy független, teljesen ismeretlen terapeutához fordulnának. Ráadául arról sincsenek meggyőződve, hogy a szolgáltatás mindenhol megfelelő színvonalú.
De hogy jönnek ehhez?
Felmerülhet persze a kérdés, hogy milyen jogon avatkozik be egyáltalán ilyen mértékben az állam. A praktikus gondolkodású dánoknál ez nem okoz problémát: az új szabályozást a nyilvánosság és a politikusok is örömmel fogadták, leszámítva a Liberális Szövetség pártot. Más országokban valószínűleg felháborodást váltana ki egy ilyen intézkedés. Ami a dánoknál mindenképpen sántít: annak ellenére, hogy az új intézkedést azért hozták, hogy a válásnál végre ne a szülők, hanem a gyerekek érdeke legyen az elsődleges szempont, pont az ő életüket nehezítik meg a párterápia három hónapjára, hiszen a szülők addig nem hozhatnak végleges döntést a láthatás kérdéséről. Így gyakorlatilag meghosszabbítják a gyerekeknek a fejük fölött – vagy rosszabb esetben az ő bevonásukkal – zajló konfliktust.
A dolog másik oldala viszont, hogy a higgadt, külső segítség ilyen helyzetben mindenkinek jól jön, nem is beszélve az ingyenességről. Manapság Magyarországon egyre inkább elterjed, hogy aki válás közelébe sodródik, az előbb rohan pszichológushoz és stresszoldó jógaórára, mint családjoggal foglalkozó ügyvédhez: informális forrásokból úgy tudjuk, hogy budapesti pszichológusoknál 8000–15 000 forintot kell ott hagynunk egy 50 perces alkalomért, belvárosi jógastúdiókban pedig 15 000 forintot kérnek el egy félórás, személyre szabott stresszoldó jógaóráért. De szakértők nálunk is kínálnak különféle online kurzusokat válás közelébe sodródott ügyfeleknek: a 14 napos online videós megcsaláskezelési tréning például 34 900 forintba kerül. Persze mi önként dönthetjük el, élünk-e, és ha igen, kinek a segítségével.