Már megvásárolható a 2024-es tavaszi Éva magazin!

Ha legközelebb szeretnéd, hogy rögtön postaládádba érkezzen kedvenc magazinod, akkor fizess elő rá ITT! Digitálisan is megszerezheted a legfrissebb, de akár régebbi számainkat is, ezt ITT teheted meg!

Laci szereti a feleségét és mindkét gyerekét, és (nem de) határozottan úgy gondolja, hogy az ő feladata a család működtetésében a gyermekáldást hozó szexben és a havi betevő előteremtésében merül ki. Gábor szereti a feleségét és mindkét gyerekét, és határozottan úgy gondolja, hogy a család működtetéséhez a gyermekáldást hozó szex a belépő szint, szerinte a gyereknevelés és a házimunka is közös feladat. Gábor és Laci egymáshoz képest két szélsőséget képviselnek, ez egyértelmű, az már kevésbé, hogy miért nem a feleségekből indulunk ki? Miért az a kérdés, hogy a férfi milyen apa akar, tud lenni, az miért mindig evidens, hogy a nő milyen anya lesz?

ELŐRE KIJELÖLT SZEREPEK?

Mondhat ugyanis Gábor és Laci, amit csak szeretne, de amíg nem tudjuk, hogy kik mellett gondolják a fent leírt életet élni, addig az egésznek semmi értelme. Hisz a valóságnak csak az egyik felét látnánk, ha nem foglalkoznánk azokkal az emberekkel – jelen esetben Andival és Beával, a két feleséggel –, akik Gábor és Laci számára lehetővé teszik azt, hogy kedvük, hozott családi mintázataik, döntéseik, vágyuk mentén működjenek. Szóval a férfinak lehetőségei, a nőnek, különösen, ha anya is, kötelességei vannak. Mindennek két egészen egyszerű, de szomorú oka van. Az egyik, hogy a társadalom a fizetett munkát ösztönösen magasabbra értékeli, mint a fizetetlent, márpedig a szülőség az első időszakban elsősorban anyai (és fizetetlen) feladat, hiszen szülni csak egy nő tud, szoptatni csak egy nő tud. Otthon maradni, mindenben támogatni, jelen lenni a szoptatáson kívül persze a férfi is tud, de a társadalmilag előremutató nemi egyenlőség a kezdeti időszakban egész mást jelent, és egész mást is kell, hogy jelentsen, mint jelentett a szülést megelőzően, és mint jelenteni fog a szülést követő néhány hetet-hónapot követően.

A másik ok, hogy a társadalom elég markánsan és ellentmondást nem tűrően jelöli ki a családon belüli szerepeket: a férfi pénzt keres, a nő gyereket nevel. Aki ennek ellene megy, az minimum fura, de még itt is megengedőbbek vagyunk a férfiakkal. A dolgozni vágyó anyáról sokan úgy gondolják, nem is szereti a gyerekét, ő talán nem is nő. A két ok pedig csak fokozza egymást. Az egyéni mintázatok ettől persze jelentősen eltérhetnek, és sok esetben el is térnek, ugyanakkor azt fontos látni, hogy ezek a legtöbbször nem tudatos döntés, hanem sodródás, kényszer, szükség, megszokás, hagyomány eredményei. Az tehát, hogy milyen berendezkedés mellett működik egy család, a legkevésbé sem döntés kérdése. Nem hibás tehát sem Gábor és Laci, sem Andi és Bea.

Mert a döntéseiket nem önmagukban hozzák, hanem rendszerben. Egy olyan rendszerben, amiben a szereplők hatással vannak egymásra, minden döntés csak a másikat figyelembe véve értelmezhető és értelmezendő. Gábor és Andi, illetőleg Laci és Bea tehát közösen felelnek mindazért, ami körülöttük van, együtt hoznak kimondott, de legtöbbször inkább kimondatlan szabályokat, határoznak meg feladat- és szerepköröket, amik alapvetően fogják irányítani az életüket, miközben mindezek a legritkább esetben tudatos, kimondott, őszinte döntések. Legtöbbször inkább belecsúsznak az emberek egy életbe, amiben nem biztos, hogy jól lesznek, ha a felek nem mondják ki egymásnak olykor-olykor az érzéseiket, félelmeiket, szorongásaikat, vágyaikat.

ŐSZINTE DÖNTÉSEK MENTÉN

Innen nézve teljesen felesleges azzal foglalkozni, hogy egy párkapcsolatban férj és feleség egyenlők-e vagy sem. A kérdés az, hogy tudatos, őszinte döntések mentén élik-e az életüket. Mert ha igen, ha jól vannak a szerepeikben, akkor teljesen mindegy, hogy ugyanannyit mosogatnak-e, ugyanannyit dolgoznak-e fizetett és fizetetlen munkában. Ez azt jelenti, hogy nincsenek objektív igazságok, nincs mindenkire érvényes, egészséges családmodell. Ha Bea nem szeretne dolgozni, hanem inkább a gyerekekkel lenne, ha kijönnek Laci fizetéséből, ha Laci sem szeretne többet a gyerekekkel lenni, ha egyik sem gebed bele a munkába, akkor az ő életük, az ő párkapcsolatuk, az ő családjuk így fog működni.

Két kérdés azonban mégis felmerül. Az egyik, hogy mi lesz akkor, ha a gyerekek kiröppennek, a másik, hogy a gyerekeknek elég-e, ha az apjukból csak keveset kapnak? Szóval, ha vannak gyerekek, akkor ők is a rendszer részei, az ő jóllétüket, igényüket, szükségleteiket, vágyaikat is érdemes figyelembe venni. Na, és akkor itt elkezd a dolog bonyolulttá válni. Mert ha egy négyelemű rendszer valamelyik eleme megmozdul, az kihat az összes többire is, nincsenek teljesen független döntések. Hiába énekli Tom Waits elképesztő erővel az Adios Lounge című dalában (szabad fordításban), hogy: „Ne hagyd, hogy bárki is helyetted élje az életed, Se a barátaid, se a gyerekeid, de még a feleséged sem, Ha tudni szeretnéd, hol ér véget a szivárvány, Neked kell odamenned és megtalálnod, barátom.” Persze, megkeresheti Laci a szivárvány végét, de akkor azalatt Beának kell teljesítenie. Csakhogy Bea is vágyhat oda. Sőt, a gyerekeik is. Hogy akkor ez most egy női emancipációpárti, feminista szöveg-e, azt döntse el mindenki magában, a családterápiás szemlélet semmiképp sem helyezi el magát ilyen ideológiai dimenziók mentén. Ott a párkapcsolati, illetőleg a családi dinamika a kérdés. Hogy hogyan működtetik a rendszerüket együtt.

A folytatás és a teljes cikk az ÉVA magazin tavaszi lapszámában olvasható! Már kapható!