Az anyaságban valójában nem a tökéletesség kéne, hogy a célunk legyen, hanem a fejlődésünk, ami a gyermekeink fejlődésével párhuzamos. Az anyaságunk a gyermekeink fejlődésével párhuzamosan fejlődik. Hova tovább, a gyermekeink fejlődése az indikátorunk. Így az, hogy napról napra egy kicsit jobban értsük önmagunkat és a gyerekeinket, megkönnyítheti a mindennapokat. Mert nem kell mindent is a legelején tökéletesen tudni és csinálni. Sokkal inkább nyitottnak és rugalmasnak kell lennünk azokhoz a változásokhoz, amik elkerülhetetlenül utolérnek majd minket a gyermekeink fejlődése miatt.

A 100% mítosza

Ha megkérdeznénk tíz édesanyát, mit jelent „jól csinálni az anyaságot”, valószínűleg tíz különböző választ kapnánk. Mégis, szinte minden anya ugyanazt a belső nyomást érzi, hogy mindig 100%-ot kell adnia. Hogy ha valamit nem sikerül tökéletesen, azzal máris árt a gyermekének. Ez a gondolat azonban tévút.

A pszichológiai kutatások is egyértelműen mutatják, hogy a gyerekek érzelmi fejlődéséhez nem tökéletes anyákra van szükség, hanem olyanokra, akik elérhetők, szeretetteljesek, és képesek tanulni a hibáikból. (És zárójelben jelezném, hogy az elérhetőség nem azonnali készenlétet és ugrást jelent a gyermek 3 éves kora után.) Donald Winnicott brit pszichoanalitikus már az 1950-es években bevezette az „elég jó anya” fogalmát, de nem azért, hogy kijelölje, mit jelent „elég jónak” lenni. Épp ellenkezőleg, hogy felszabadítson a tökéletesség kényszere alól.

Az „elég jó” mindenkinél mást jelent

Az „elég jó” anyaság nem mérhető. Nincs univerzális recept, nincs százalék, ami kijelölhetné, mennyit kell adnunk ahhoz, hogy jól csináljuk. Nem sztenderdizálható és nem lehet objektív értékelőrendszert mellé tenni. Mert minden anya más. Más személyiség, más háttér, más határok, más gyerekek, más helyzetek. És mindegyik családban másképp néz ki a szeretet, a türelem, a határ, az elfogadás.

Éppen ezért nem lehet egyetlen általános definíciót ráhúzni arra, mit jelent „elég jónak” lenni. Nekünk, anyáknak kell megtalálnunk a saját verziónkat. Azt a szintet, ahol a legjobban tudunk kapcsolódni a gyermekeinkhez, miközben magunkat sem veszítjük el.

Ez pedig nem statikus állapot, hanem folyamatos tanulás. Ahogy a gyermekeink nőnek, fejlődnek és változnak, mi is fejlődünk és változunk anyaként. Ami egy kétéves mellett működött, lehet, hogy egy iskolás mellett már nem fog. Az elég jó anyaság ezért nem cél, hanem út. Ahol újra és újra felülírjuk, alakítjuk, finomítjuk és magunkra szabjuk az anyaság meleg és ölelő köntösét.

A tanulás nem hiba, hanem fejlődés

Sokszor gondoljuk azt, hogy a hibáink csökkentik az anyai értékünket. Pedig a kutatások szerint épp ezek a hibák – és az, ahogyan kijavítjuk őket – tanítják meg a gyerekeinknek a legtöbbet. Amikor például türelmetlenek voltunk, és utólag bocsánatot kérünk, akkor nem „rontjuk el” a gyereket, hanem modelláljuk számára, mit jelent felelősséget vállalni, kapcsolódni és helyrehozni.

Az idegrendszerünk is tanul. A neuropszichológia szerint minden ismétlés – minden apró önreflexió, minden kis lépés – új mintákat épít. Nem az számít, hány hibát követünk el, hanem hogy észrevesszük-e őket, és képesek vagyunk-e tanulni belőlük. Egy rossz reakció tőlünk a gyermekeink felé nem végzetes tragédia és trauma, ha képesek vagyunk utána kapcsolódni a gyermekünkhöz és tanulni a reakciónkból.

Ezért sem kell 100%-ot adni. Elég, ha csak 5 vagy 10%-ot javítunk a tegnapi verziónkon. Az igazi változás nem a nagy ugrásokból, hanem a sok kicsi, tudatos lépésből épül fel. Az olimpikon sem egyetlen edzés után jut el a csúcsra, hanem apránként, következetesen, rengeteg ismétléssel. Az anyaság is pont ilyen.

A fejlődéshez bátorság kell

Bátorság ahhoz, hogy szembenézzünk a saját korlátainkkal, a félelmeinkkel és a bizonytalanságainkkal. Bátorság ahhoz, hogy elfogadjuk, nem mindig tudunk mindent megoldani. Hogy vannak napok, amikor csak annyira futja, hogy túléljük, és ez is rendben van.

A fejlődés nem azt jelenti, hogy minden nap jobbak vagyunk. Hanem azt, hogy minden nap hajlandóak vagyunk újra nekiveselkedni és újabb próbát tenni. Hogy nem adjuk fel, hanem rugalmasabbá válunk. És ha néha csak 10%-ot adunk, az is számít. Az is elég. Mert pontosan 10%-kal több, mint a nulla.

Engedd meg magadnak az elég jót!

A gyerekeink nem tökéletességet várnak tőlünk, hanem valódi jelenlétet akkor, amik velük vagyunk. Nem azt, hogy mindig mindenre legyen válaszunk, hanem azt, hogy merjünk ott lenni velük, akkor is, ha bizonytalanok vagyunk. Hogy lássák rajtunk, a szeretet nem hibátlanságot, hanem kapcsolódást jelent.

Ezért engedd meg magadnak, hogy csak „elég jó” legyél. Engedd meg, hogy tanulj, hogy tévedj, hogy pihenj, hogy újrakezdd. Mert minden újrakezdés, minden kis előrelépés számít. És a gyermekeidnek nem egy tökéletes anya kell, hanem az, aki jelen van, amikor ott.

Nem kell minden nap 100%-ot adnunk. Elég, ha 1 vagy 10%-kal többet adunk, mint tegnap. Ez az igazi fejlődés, és ez az, ami hosszú távon nemcsak minket, hanem a gyerekeinket is erősebbé teszi. Emellett pedig fenntartható és nem túlterhel.

Ha szeretnél mélyebben dolgozni ezen a szemléletváltáson, szeretettel várlak a Mom Balance ingyenes Facebook zárt csoportjában, ahol kutatásokra, gyakorlati módszerekre és valódi anyai történetekre támaszkodva segítek abban, hogy megtaláld a saját „elég jó anyaságod” definícióját, és közben fokozatosan le tudd tenni a túlterheltség súlyát.