Amikor az agyad is anya lesz

Az anya agya
A legújabb idegtudományi kutatások szerint a várandósság és a szülés során az agyunk szerkezete, működése és kapcsolatrendszerei is jelentősen átalakulnak. Az anyaság beindít egy belső „újrahuzalozási” folyamatot, amelynek célja, hogy minél jobban tudjunk válaszolni a gyermekünk szükségleteire, miközben egyre erősebb kötődést is érzünk iránta. Vagyis profán módon a faj fennmaradását szolgálja.
A kutatások szerint a szürkeállomány több területen is csökken, de ez nemhogy rossz hír, hanem épp az ellenkezője: hatékonyabb agyi működést jelent. Olyan, mintha az agy „kitakarítaná” a felesleges kapcsolatokat, és csak azt hagyná meg, ami a baba megértéséhez és az anyai viselkedéshez szükséges. Az agy úgy alakítja át magát, hogy jobban érzékeljük a csecsemő jelzéseit, rugalmasabban tudjunk dönteni, éberebbek legyünk, és képesek legyünk összehangolódni egy másik ember fejlődő idegrendszerével. Ez a neuroplaszticitás, az agy folyamatosan változó, tanuló és alkalmazkodó képessége, amely csúcsra jár az anyává válás időszakában. Kezdve a várandóssággal egészen a gyermekünk 2 éves koráig.
Mi történik pontosan?
Több MRI-vizsgálat is kimutatta, hogy a várandósság alatt az amygdala (a félelmek és a veszélyérzékelés központja), a hipotalamusz (a hormonális válaszok szabályozója), valamint a prefrontális kéreg (tudatos gondolkodás és a döntéshozás területe) intenzív átalakuláson megy keresztül. Az anyák agya érzékenyebb lesz a baba sírására, jobban ráhangolódik az érintésekre, az illatokra és a szemkontaktusra – de nem csak a babával kapcsolatban. Mindez azt a célt szolgálja, hogy az újszülött és az anya közötti kapcsolat erősebb és biztonságosabb legyen. Az agyunk úgy változik, hogy egy kiszolgáltatott, teljesen ránk utalt élőlénnyel tudjunk szimbiózisban lenni, akár alvás, táplálás vagy megnyugtatás szintjén is. Ez egyszerre gyönyörű és rendkívül megterhelő. A testünk dolgozik helyettünk, de a mentális teher közben óriási lehet. Különösen akkor, ha az elménk „alaphuzalozása” nem tökéletes.

De mi számít „egészséges” anyai agynak?
A kutatás egyetlen egészséges, stabil idegrendszeri háttérrel rendelkező nőt vizsgált. Az édesanya maga is a kutatói csoport tagja, és teljesen önként vetette alá magát a több mint 2,5 éves neurológiai és endokrin irányú megfigyelésnek. Olyan anya agyát vizsgálták, aki viszonylag biztonságos gyermekkort élt meg, támogatott szüléssel és stabil társas kapcsolatokkal rendelkezik. Lévén, hogy maga is neurológus kutató, a lehető legtöbbet tette meg az elméje egészséges működéséért. Ez az a kiindulópont, amit a tudomány jelenleg „normatív” anyai agyműködésként azonosít. Ebben az esetben az agy belső átstrukturálódása természetes úton segíti a gondoskodást, az együttérzést és az érzelmi hangolódást.
Látom azonban a rögös valóságot, és nap mint nap tapasztalom a klienseim működésén, hogy a legtöbben nem vagyunk ennyire szerencsések az egészséges agyműködés tekintetében. Éppen ezért felmerült bennem a kérdést, hogy mi történik akkor, ha a kiindulási alap nem ilyen? Ha a saját gyermekkorunkban nem tapasztaltunk biztonságot, ha sérült a kötődésünk, ha tartós stresszben éltünk, akkor az anyává válás idején nemcsak hormonálisan, hanem érzelmileg is zavar keletkezhet. A biológiai átalakulás ilyenkor is végbemegy, de korántsem biztos, hogy zavartalanul. A stresszre érzékenyített agy nem ugyanúgy reagál a baba jelzéseire, a fáradtságra vagy az új anyai identitás kihívásaira, mint egy többnyire egészséges idegrendszerű nő esetében.

Ne hasonlítsuk magunkat másokhoz
Fontos tehát megértenünk: ha úgy érezzük, nehezebb, kimerítőbb, zavarosabb számunkra az anyaság, nem velünk van a baj. Egyszerűen nem azonos pályán futunk, mint azok, akik nálunk valamilyen szempontból biztonságosabb háttérrel váltak anyává. (És az se biztos, hogy ezt az összehasonlítást teljeskörűen fel tudjuk mérni.) Az én célom, hogy a kutatási eredményeknek köszönhetően megoldási metódusokat találjunk arra a helyzetre, amiben mi jelenleg benne vagyunk. Vagyis legyen lehetőségünk arra, hogy a kevésbé egészséges anyai elme egészségesebbé váljon. Ez pedig a miénk mellett legalább egy gyermek életét teheti egy egész életre egészségesebbé.
Hamarosan pedig egy újabb cikket fogok hozni arról, hogyan tudjuk mégis támogatni ezt a mély, belső átalakulást akár több mint 2 évvel az anyává válásunk után. Addig is szeretettel ajánlom figyelmedbe az Anya Lelke mindset podcastom első, Kezdjük végre az alapoknál! címre keresztelt, 9 részes mini sorozatát. Ebben megmutatom, mivel érdemes nekiindulni, hogy kiegyensúlyozottabbá tedd az anyaságodat. Kattints, és hallgasd meg az első epizódot már ma!
Werner-Tóth Zsuzsi | Bemutatkozó
Werner-Tóth Zsuzsi anyai kiégés és kiegyensúlyozott anyaság specialista saját élettapasztalatait követően döntött úgy, hogy több mint 15 év tudását és a szupererején abba fekteti, hogy támogassa az édesanyák mentális és érzelmi egészségét. Küldetése, hogy a megoldásokra fókuszáló módszerével elősegítse a következő generációk érzelmi stabilitását és mentális jóllétét azáltal, hogy a számukra alapot biztosító édesanyákat tanítja és mentorálja saját nehézségeik leküzdésében, és az őket szolgáló anyaság és öngondoskodás megalkotásában. Munkásságáról többet megtudhatsz a www.mombalance.hu weboldaláról.