Rosszkedv vagy depresszió? Nem csak az otthonülő, magába roskadt ember küzdhet mentális problémákkal

Ez a cikk az ÉVA Magazin 2018-as 1-2. lapszámában jelent meg először „Rosszkedv vagy depresszió? Ez itt a kérdés!" címmel.
Tudtad, hogy a korábbi lapszámainkat újra megvásárolhatod? Kattints ide!
A ROSSZKEDV ÖTVEN ÁRNYALATA
Egész nap pörög az irodában, ördögi ügyességgel logisztikázza a gyerekeket a suli-különóra-edzés Bermuda-háromszögben, közben bevásárol és estére még tápláló vacsorát is rittyent a család asztalára – ugye, elsőre te sem ilyennek képzelsz el egy depresszióval küzdő embert? Pedig annak ellenére, hogy nem ül otthon magába roskadva, lehetséges, hogy ebben a betegségben szenved.
A depresszió a hangulatzavarok közé tartozik, és többféle megjelenési formája létezik: az egyik ezek közül a kevésbé ismert, de mostanában újra egyre többet emlegetett disztímia. Külföldön a „high-functioning depression” fogalmat is elkezdték használni rá, ami kicsit kézzelfoghatóbbá teszi ennek az állapotnak a mibenlétét: nagyjából azt jelenti, hogy valaki ugyan tartósan elhúzódó depresszív tünetekkel küzd, ám a mindennapokban látszólag egészen jól boldogul. Néha olyan jól, hogy sokáig maga az érintett sem veszi észre, hogy baj van.
A depresszió különböző típusait nem egyszerű elkülöníteni egymástól, a disztímiának mégis van egy jól azonosítható tényezője, ez pedig az idő. „A disztímia ugyan kevésbé mély állapot, mint a köznyelvben depressziónak nevezett betegség, azzal ellentétben viszont folyamatos a jelenléte – világítja meg Kántor Nedda, a Rózsakert Medical Center pszichológusa. – Ezek a betegek tartósan, akár éveken át érzik magukat az idejük nagyobb részében levertnek, rosszkedvűnek, céltalannak, amely állapotnak nem tudják meghatározni a pontos okát. Bajukat nem egy jól azonosítható tragédia, trauma okozta tehát, hanem úgymond természetes módon bekövetkező depresszív epizódról van szó. A depresszió egyéb megjelenési formáihoz hasonlóan a disztímia sem pusztán hangulati dolog, a rosszkedvhez, a kezdeményezőkészség hiányához ugyanis gyakran társul fáradtság, alvás- és étkezési zavar, ezzel együtt pedig súlygyarapodás vagy -csökkenés is.”

Időnként persze a legtöbbünknek vannak ilyen problémái, a kérdés az, hogy ezek mikor érnek el olyan szintet, ami már zavart okoz a hétköznapokban, és mikor lépik túl azt a kritikus pontot, ahol mi magunk már nem tudjuk korrigálni őket. „A fáradtság például rafinált tünet, mert általában nem azt vesszük észre először, hanem annak következményeit, mondjuk a szokatlan feszültséget – figyelmeztet a pszichológus. – Vagy ha a munkahelyi határidők miatt esténként nem tudjuk a fejünkben zakatoló gondolatokat kívül hagyni a hálószoba ajtaján, abból könnyen kialakulhat egy krónikus fáradtsághoz vezető tartós alvászavar, és ettől levertek, irritáltak leszünk, végül depresszív állapotba kerülhetünk.
Ahogy felgyorsult az élet folyása, sajnos megtanultunk elnézni magunk mellett – nem azt figyeljük, ami belül történik, hanem azt, ami kívül, mert annyi impulzus, elvárás ér bennünket, hogy sokkal izgalmasabbnak, esetleg praktikusabbnak tűnik a külvilággal foglalkozni önmagunk helyett. Pedig az idejében elcsípett, kezdeti tünetek, amelyek disztímiához is vezethetnek, sokszor már kisebb életvezetési változtatásokkal orvosolhatók lennének.”
VÉLT ÉS VALÓS GONDJAINK
Sokszor azonban már csak akkor kapunk észbe, amikor a rossz hangulat állandó kísérőnkké vált, és nem tudunk egyedül megszabadulni tőle (persze soha nincs késő a gyógyuláshoz, de egyáltalán nem mindegy, hogy hogyan fogunk hozzá). „Azt tapasztalom, hogy rettentő könnyen bélyegezzük meg magunkat mindenféle problémával – mondja Kántor Nedda. – Egyébként nem csoda, hogy így van, hiszen manapság lépten-nyomon alvászavarról, feszültségkezelésről, depressziós tünetekről hallunk, így szinte természetes, hogy egy mélyebb ponton akkor is ezekkel a súlyos dolgokkal azonosítjuk magunkat, ha csak egy-két rossz napunk van. Ezen az internet elterjedése sem feltétlenül segített, nagyon sokan használják öndiagnosztizálásra. Ráadásul ma mindenki gyors megoldást akar, és sokan azt hiszik, hogy elég csak bekapkodni a reklámokban hirdetett tablettákból, és túl is lesznek a dolgon.

Pedig ha észrevesszük, hogy valami nem stimmel velünk, hogy nem érezzük jól magunkat a bőrünkben, a gyógyszerek helyett először érdemes elgondolkodni azon, hogy mi lehet az oka. Rendben van, hogy rossz a kedvünk, de vajon miért? Mitől érezzük magunkat állandóan fáradtnak? Esetleg magányosak vagyunk, vagy félünk valamitől? Az, hogy depisnek kiáltjuk ki magunkat, ami egy ideje elég divatos dolog, egyfelől nem rossz, mert van benne egyfajta felvállalás, másfelől viszont pusztán attól, hogy tudatosítottuk ezt az állapotot, még nem kezdtünk el foglalkozni vele. Ha ez így is marad, egy nap azt vesszük észre, hogy a tabletták és alvássegítők ellenére hónapok vagy évek óta ugyanolyan kedvetlenek, fásultak vagyunk, miközben egy kívülálló számára látszólag talán semmi okunk panaszra.”
A szakértő figyelmeztet, hogy néha bizony muszáj teret és időt adnunk a depresszív gondolatoknak is. „Villámgyorsan túl akarunk lenni a lelkileg megterhelő helyzeteken, mert nem érünk rá megszenvedni azokat, pedig vannak esetek, mint például a gyász folyamata, ami elől nem menekülhetünk el, vagy legalábbis nem célszerű elmenekülnünk – folytatja a pszichológus. – Legyen szó egy számunkra fontos ember haláláról, egy szakításról vagy egy sikertelen munkaprojektről, a veszteséget mindig el kell gyászolni, mert ha nem adunk elég időt neki, és csak hajtogatjuk, hogy az élet megy tovább, beleragadhatunk abba az állapotba. Engedjük meg, hogy fájjon, sírjunk, beszéljünk róla, így egy idő után természetes módon alakul át az élmény. Ha elnyomjuk, akkor nem elengedjük az érzést, csak jó mélyre ássuk. De attól az még velünk marad.”

KINTRŐL BEFELÉ
Az előzőek alapján nem meglepő, hogy a szakember a korai felismerés fontosságát hangsúlyozza. „Hivatalosan akkor mondjuk, hogy disztímiás valaki, ha legalább két éve az idő nagy részében fennállnak nála a tünetek – magyarázza Kántor Nedda. – De véleményem szerint ez nagyon hosszú idő ahhoz, hogy leverten töltsük. Ha a betegség szenvedést okoz és az életvezetést nagyon megnehezíti, beszűkíti, ha sokszor sír az illető, gyakran emlegeti, hogy nehezére esik megbirkózni a hétköznapi problémákkal, akkor tanácsos felkeresnie egy szakembert. Mivel az emberek a depressziónak ezzel a formájával egész jól össze tudják egyeztetni az életüket, a környezet gyakran előbb észleli a jeleket (hogy valamilyen mértékben csökkent az illető teherbíró, munkavégző vagy örömképessége), mint maga az érintett. Az lenne szerencsés, ha az elsődleges kapcsolatoktól, tehát a családtól vagy barátoktól érkezne a visszajelzés, de ennek felvállalásához és megfelelő tálalásához nagy szociális érzékenység kell.”
A szakértő szerint az is óriási segítség, hogy a mai világ egyre inkább az önreflexió irányába halad, azaz a külvilág helyett végre egyre többször és tudatosabban figyelünk arra, hogy mi zajlik bennünk. Így nemcsak korábban és több mindent veszünk észre magunkon, de az életünket is hatékonyabban tudjuk a kedvező irányba terelni. Nem véletlenül olyan népszerűek mostanában a jóga, a pilates, a body art, a különböző meditációs, relaxációs és mindfulness technikák, hiszen ezek mind abban támogatnak, hogy elérjük a testi és szellemi egyensúlyt.