„Hiszem, hogy sosem késő váltani, ha valahol nem érzed jól magad. Én most, 45 évesen érzem először, mekkora öröm, hogy azt csinálom, amit szeretek.”- mondta egy interjúban Iványi Orsolya, az egyik kedvenc bloggerem, aki a biztos megélhetését, marketingkommunikációs cégét hagyta maga mögött azért, hogy 42 évesen megismert párját követve Toszkánába költözzön, és ott újradefiniálja önmagát.

Mélyen egyetértek a kijelentésével, miszerint „Nem használom „a kor csak egy szám” vagy „az 50 az új 30” frázisokat. Én azt gondolom, hogy a 40 az 40, és az 50 az 50. Nem jó elbújni a szám mögé, ki kell mondani és büszkének kell lenni rá, öregedni ugyanis kiváltság, mert rengeteg élmény, megtapasztalás és tanulás rejlik benne.”

De mivel találkozunk, mi nők, mire elérjük a negyvenes éveinket? Sztereotípiákkal, elvárásokkal, megfelelni vágyással, súlyos belső válsággal, ha a család helyett inkább a karrierünkre helyeznénk a hangsúlyt, a dilemmával, mikor vállaljunk gyermeket, tűrjük-e a nemi megkülönböztetést, a láthatatlan munkát és az üvegplafont? Ezek a kérdések így vagy úgy szinte mindannyiunk életében felbukkannak.

Milyen szakaszokra bontható jellemzően a nők élete? Milyen életfeladatokkal, kihívásokkal kell az egyes életszakaszokban megbirkóznunk?

Lehetséges-e egyensúlyba hozni a női mivoltunkkal járó életfeladatunkat, az anyaságot a karrierrel és az önmegvalósítással?

Ha kíváncsiak vagytok a beszélgetésre, NÉZZÉTEK MEG A VIDEÓT!

Ilyen egy női élet egy karikaturista szemével: