5+1 gyorsan összedobható tésztaétel, amit a kánikulában is imádni fogsz

Borítókép: 5+1 gyorsan összedobható tésztaétel, amit a kánikulában is imádni fogsz Forrás: LightFieldStudios / Envato
Amikor kint 35 fok felé kúszik a hőmérő, az otthonunkat szeretnénk minél hűvösebben tartani, és ennek egyik módja, hogy minél rövidebb ideig kapcsoljuk be a sütőt, illetve a főzőlapot. Ez persze nem jelenti azt, hogy kánikulában csak hideg koszton vagy házhoz szállított menün kellene tengődni. A gyorsan elkészülő tésztás fogások igazi jolly jokert jelentenek ilyenkor!

Sosem értettem, hogy miért éppen olyan ételek számítanak klasszikus strandkajának nálunk, mint a palacsinta és a lángos, amelyek elkészítéséhez hosszasan kell álldogálnunk a tűzhely mellett. De most komolyan, kinek van kedve kisütni egy rakat palacsintát vagy lángost a nyár közepén, amivel csak befűti a lakást? Ráadásul aztán kiszellőztetni sem lehet rendesen, mert kintről is csak a meleg ömlik be. Minden tiszteletem azoké, akik nyáron is lelkesen robotolnak a konyhában, én ilyenkor igyekszem a minimálon üzemeltetni a konyhát. Tavaly még az air fryerben sült lángossal is tettem egy kísérletet, hogy a hősokk nélkül élvezhessük a magyar gasztronómia eme remekét, de sajnos a végeredmény nem lett akkora kedvenc.

Szerencsére a kánikulában az ember étvágya is csökken. Meleg időben testünk elsődleges célja a hűtés, amit például izzadással igyekszik elérni. Az emésztés viszont hőt termel, különösen a zsíros, nehéz ételeké, így az agy – pontosabban a hipotalamusz – tudatosan mérsékli az éhségérzetet, hogy ne növekedjen tovább a test belső hőmérséklete. Ráadásul ilyenkor csökken az étvágyfokozó ghrelin hormon szintje, miközben nő a jóllakottságot jelző leptiné, ami szintén hozzájárul ahhoz, hogy kevésbé kívánjuk az evést. Bár ilyenkor kevesebb étellel is jóllakhatunk, fontos, hogy a szervezetünk elegendő energiához, ásványi anyaghoz és hidratáláshoz jusson, ezért érdemes a nehéz fogásokat gyorsan elkészíthető, könnyen emészthető ételekre cserélni.

Forrás: youtube.com / Healthy Fitness Meals
Általában már készre főzve keverjük össze a tésztát a szósszal, de időt és energiát spórolhatunk, ha egy edényben főzzük meg őket.

A tésztaételek ezeknek a kritériumoknak mind megfelelnek. Ugyan a szénhidráttartalmuk miatt nem mondhatók éppen fogyókúrás fogásoknak, de a hozzávalók variálásával kellően táplálók. Ráadásul extra gyorsan, 10-15 perc alatt elkészülhetnek, ami nagy előny a nyári melegben. Általában mire felforr a tésztafőzéshez használt víz, összedobható a szósz is – vagy akár egy edényben is főhetnek, ahogy Meghan Markle is bemutatta a Netflixen látható műsorában. Szerintem hatalmas ötlet! Még kevesebbet kell mosogatni, és eggyel kevesebb edény ontja magából a hőt. Mutatom is a sussexi one-pan spagetti recepjét:

Hozzávalók 4 főre:

  • 450  g spagetti
  • 450  g koktélparadicsom, félbevágva
  • 3–4 gerezd fokhagyma, aprítva
  • 3–4 evőkanál olívaolaj
  • kb. 900 ml víz
  • 2 marék leveles zöld (például mángold, kel)
  • 1 citrom reszelt héja
  • 1 teáskanál só
  • ízlés szerint chili pehely
  • kb. ½ csésze frissen reszelt parmezán
  • friss bazsalikomlevél tálaláshoz

Elkészítés:

Egy mély serpenyőben melegítsd az olajat, add hozzá a koktélparadicsomot, fokhagymát és sót. Pirítsd pár percig, amíg a paradicsom kissé levet ereszt. Helyezd rá a száraz spagettit, szórd meg citromhéjjal, majd öntsd fel annyi vízzel vagy alaplével, hogy éppen ellepje. Fedd le, forrald fel, majd főzd közepes lángon kb. 6 percig, közben egyszer megkeverheted. Vedd le a fedőt, keverd hozzá a zöldeket, majd főzd tovább addig, míg a tészta al dente állagú lesz (4‑5 perc). Pótold a vizet, ha szükséges. Tálalás előtt keverd bele a parmezánt és chili pelyhet, majd szórd meg friss bazsalikommal.

Alább pedig további 5 nyári tésztareceptet mutatunk: