Fotográfiák a világról: ilyen volt a 43. Sajtófotó Kiállítás megnyitója

Borítókép: Fotográfiák a világról: ilyen volt a 43. Sajtófotó Kiállítás megnyitója
Egy kiállítás képei: a Sajtófotó Pályázat eredményhirdetésén és a tárlaton jártunk.

Az eseményen tavaly Karikó Katalin lépett fel, a szervezők pedig idén is illusztris vendéget választottak: a nemsokára 80 éves Rubik Ernő, a Rubik-kocka feltalálója beszélt a kiállításmegnyitó előtt, akire – és magára az eseményre is – olyan sokan voltak kíváncsiak, hogy lehetetlen volt beférnünk a terembe. Szerencsére kivetítőn a kiállítótérben is követhettük az eseményeket.

A 43. Magyar Sajtófotó Pályázat minden évben lázba hoz, még ha idén rövidített időben, végigrohanva a termeken fogadhattam csak be a termést. Idén 282 fotográfus 2566 pályaművel indult, összesen 7438 képet küldtek a zsűrinek, aki ebből választotta ki a legjobbakat. A MÚOSZ-nagydíjat ezúttal Mohos Márton (24.hu) nyerte el A kormánypártból a fő ellenzéki vezetővé című sorozatával, mely Magyar Péter előretörését örökíti meg. Az André Kertész-nagydíj Kovács Bea szabadúszóé lett a legjobb emberközpontú, dokumentarista képsorozatért: Az utolsó leheletig Karsai Dániel küzdelmének szívszorító lenyomata az ápolója, Márkovics Ákos szemszögéből.

A tárlatot augusztus 31-ig lehet megtekinteni a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban: ne hagyjátok ki, érdemes a sok csodálatos fotón keresztül újraélni a tavalyi felforgató esztendőt. Az alábbiakban az első helyezetteket ismertetjük, és a galériában fotókat is közlünk a díjátadóról és a megnyitóról. A képeket a cikk szerzője készítette (ne vessétek össze őket a kiállítás anyagával).

Hír- és eseményfotó

1. díj a legjobb Magyarországon készült hírképért: Veres Viktor (HVG): Hogy Mi?!

Képriport

1. díj és a MÚOSZ Nagydíja: Mohos Márton (24.hu): A kormánypártból a fő ellenzéki vezetővé

Mindennapi élet (egyedi)

1. díj: Bankó Gábor (444.hu): Sörivó verseny

Mindennapi élet – sorozat

1. díj: Szajki Bálint (24.hu): Éjszakai műszak a rendezőpályaudvaron

Emberábrázolás-portré – egyedi

1. díj: Kovács G. Attila (szabadfoglalkozású): Rubik Ernő

Emberábrázolás-portré – sorozat

1. díj és az André Kertész-Nagydíj: Kovács Bea (szabadfoglalkozású): Az utolsó leheletig

Művészet – egyedi

1. díj: Polyák Attila (szabadfoglalkozású): Krúbi

Művészet – sorozat

1. díj: Szajki Bálint (24.hu): Az angyal búcsúja

Sport – egyedi

1. díj: Derencsényi István (Debreceni Egyetem): Az akadályokon túl: győzelemért küzdve

Sport – sorozat

1. díj: Illyés Tibor (MTI/MTVA): Egyszer öröm, egyszer bánat

Természet és tudomány – egyedi

1. díj: Ambrus Tímea (szabadfoglalkozású): Hegycsúcs

Természet és tudomány sorozat

1. díj: Máté Bence (szabadfoglalkozású): Otthon, édes otthon

Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia – egyedi

1. díj: Melegh Noémi Napsugár (Telex.hu): Emlékezésterápia

Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia – sorozat

1. díj: Bankó Gábor (444.hu): Mint férfi a férfival

Streetfotó – egyedi

1. díj: Bedinsky Krisztián (szabadfoglalkozású): Ez volt a tekercs vége

Streetfotó – sorozat

1. díj: Kelemen Sándor (szabadfoglalkozású): Ikrek

A galériában nézegethettek képeket a 43. Sajtófotó Kiállításról!