Gizit egész életében felőrölte a szorongás. A szorongás az ő esetében önmagáért létezett, aminek néha a tárgyát is nehéz kitapogatni. Árnyékként ült a nyakán, elküldhetetlen volt, leelőzhetetlen, ott lihegett a sarkában minden nap, nem múlt el, nem enyhült soha, és a legtöbb intelem, amit az univerzum általa küldött neki, közelgő katasztrófák tömkelegét sejtette.

Veszélyes hely a világ...

Nem tudni, miért alakult így, történt-e vele valami jóvátehetetlen: Gizi nem mesélt senkinek efféléről. Még az is lehet, hogy ilyennek született. Leszárnyazott, láthatatlan madárka volt. Hiányzott belőle minden ambíció, egyetlen dologra vágyott az életben, hogy alaposan kitapogassa, majd elsasszézzon a balszerencse elől. Veszélyes, félelmetes hely volt a világ számára, amiben annyi minden elromolhatott. Reggel például tönkremehetett a kávéfőző, hogy egy egyszerűbb példával indítsunk. Kilyukadhatott a főnyomócső, és az egész lakást eláraszthatta a víz. A macskája torkán akadhatott egy csirkecsont. Kitörhetett a harmadik világháború. Beüthetett az államcsőd. Ebből is látszik, hogy Gizi össz-szorongása nem válogatott, a legpirinyóbbtól a galaktikus méretekig a világ minden szegmensét érintette.

Addig sem volt könnyű, amíg csak önmagáért felelt. Amikor pedig megszületett a lánya, tízszeres erővel zúdult rá az elviselhetetlen. Bízott benne, reménykedett, hogy minden másképp történik, hogy a pici érkezése felülírja a szorongás-kódot, és magától átkonvertálja valami boldogabbá. Nem így lett. Gizi az első pillanattól megpróbált lábujjhegyen a sors előtt járni. Éberen figyelt, hogy elhárítsa az összes leselkedő katasztrófát. A kiságyon megerősítette a rácsokat és extra puha szőnyeget terített elé. Hipoallergén tápszert használt, amin nem tudta elégszer ellenőrizni a csomagolás biztonságát. A macskáját az anyjához költöztette. Ha a férje bekapott egy vírust, ráparancsolt, hogy aludjon máshol. De hiába állított fel tartós védelmi pajzsot a lánya feje fölött, képtelen volt megnyugodni.

Még mindig volt hova nőnie

A férje egy év múlva elmenekült, nem bírt együtt élni Gizi legfőbb és elidegeníthetetlen tulajdonságával. Rajta pedig egyedül maradva még inkább elhatalmasodott a szorongás. Még mindig volt hova nőnie! A kis Réka egyetlen percre sem maradhatott egyedül. Gizi leszokott mindenről, ami a lakáson túli világot képezte.

Bizarr szimbiózisban éltek ketten, s Gizi olyan rettegéssel gondolt arra, hogy majd óvodába kell vinnie a gyermekét, ahol annyi baj leselkedhet rá – elütik az utcán, csúfolják a társai, rosszul bánnak vele az óvó nénik, megfullad a tízóraitól –, hogy a lélegzete is elfúlt.

Végül megtalálta a módját, hogyan fektesse kétvállra a leselkedő Balsorsot. Munkát vállalt az óvodában, így csak rövid időkre tévesztette szem elől Rékát. Aki amúgy pompásan érezte magát a korcsoportjában, lettek barátai és az óvó néniket is kedvesnek találta. Gizit mindez mégsem nyugtatta meg. Figyelt, éberen őrködött, hogy megvédhesse a kislányát a veszedelmektől, amik az életére törnek.

Kitaláljátok, mi lesz a vége?

Biztosan nem. Gizi sok minden előre látott, köszönhetően a gomolygó szorongásnak, ami némileg az ovi életét is megmérgezte – bár kétlem, hogy a forrását pontosan azonosították volna. Annyira összpontosított azonban, hogy ne csússzon ki a kezéből az irányítás, hogy egy fontos dologról megfeledkezett. Önmagáról. Ellenőrzött mindent, hogy elkerülje a katasztrófát, saját magával kapcsolatban azonban nevetségesen elhomályosodott a látása.

Réka azon a nyáron lélekben már készülődött az iskolába. Tudta, hogy az anyja nem örül ennek, bár nem értette pontosan, miért. Az apukája anyja vigyázott rá egy régi bérház harmadik emeletén – a férfit nem ismerte, de a nagyi szelíd keze sokat jelentett neki, otthonos nyugalmat, amit az anyja lüktető, lázas félelmei között nem talált. Ritka alkalom volt, megbecsülte: olyan ritkán engedték el otthonról! Csak egy telefon volt, és a nagyi elfehéredő szája. Hónapokig nem fogta fel, hogy Gizi nincs többé, hogy rosszul lett az utcán, amikor érte jött volna, és kórházba szállítás közben meghalt.

Szegény anyu. Talán Szorongásisten tette ezt vele: kegyesen megváltotta attól, hogy végignézze, amint felnövök és lassan kisétálok az életéből, hogy aztán a felnőtt világban mindenféle szörnyű baj érjen. Talán jobb is így. Szívből remélem, hogy nyugalomra lelt odaát, és nincs szorongás, nincsenek lehetséges katasztrófák sem, csak nagy, békés csönd, amiben végre megnyújtózhat és kipihenheti magát.

Galériánkból megismerheted a jeleket, amik arra utalnak, hogy a gyereked szorong!