Elképesztő fotósorozat: egy anya 17 éven keresztül, kicsit sem hétköznapi módon dokumentálta, ahogy felnő a gyermeke
Forrás: Anna Wang - Bride Side
Anna Wang egy tajvani fotográfus édesanya, aki szeretett volna szakítani a hagyományos anya-gyermek képsorozatokkal, ehelyett egy jóval kreatívabb koncepcióra építette fel a tizenhét évnyi exponálását, amelyben megörökítette, ahogyan fia felcseperedik.
„Az anya, mint alkotó” című fotóprojektet egy nappal a szülése előtt kezdte meg, majd kinyomtatta a képet és a falra akasztotta. Fia születése után egy évvel már együtt fotózta le magukat a korábbi képpel a hátuk mögött. Majd egy újabb év elteltével az azt megelőző kinyomtatott fotó előtt készítette el a képet, 17 éven keresztül.
A kicsit sem hétköznapi és egyben lenyűgöző fotósorozatból – amit a minap a Bright Side tett közzé – a galériában nézhetsz meg néhány alkotást!