„A fényben az éjben mindig csak vársz

Indulsz és mégsem már nincsen hová

Egy órát egy félévet évet egy fényévet vársz

Elmész és elszállsz és eltűnsz egy állomásnál”

Nulladik Változat: Aluljáró

Az aluljárók az elidegenedett városi tér esszenciái; ha alászállunk ezekbe a félhomályos folyosókba, egész könnyen asszociálhatunk Dante Poklára vagy Antal Nimród Kontrolljára. Az aluljáró Budapest alfele, vakondlyuk, földbe vájt búvóhely, ahol koldusok, hajléktalanok, utcazenészek, stricik, prostik húzzák meg magukat, s napközben mellettük – párhuzamos valóság –hömpölyög a város „tisztességes” része: diákok, munkába siető polgárok, igazoltatást foganatosító rendőrök, bevásárlásra igyekvő háziasszonyok.

Vannak forgalmas aluljárók, mint a Nyugatié, ahol Spar, pékség, étkezde található, és vannak kihalt, magára hagyott aluljárók, mint például a Ferenciek terén. A kontraszt miatt születhetett a főváros ötlete, miszerint több funkcióját elvesztő aluljárót éjszakára pardont nem ismerő rácsokkal kell lezárni (a Blaháról, a Ferenciekről és a Deákról van szó), mert egyébként is: minek manapság ezeket a föld alatti, nyomasztó tereket fenntartani, amikor anakronisztikus jelenségről van szó, a legtöbb helyen már kiváltotta létjogosultságát a felszíni, zebrás közlekedés.

Még nincs itt tehát a tömeges aluljáró-kivégzés ideje, de a temetési harangokat már megkongatták. Erről eszembe jutott néhány emlék abból az időből, amikor fiatal voltam, vagy amikor kevésbé fiatal, de még a közelmúlt is nyújtott aluljáró-élményeket, pedig régóta inkább a zebrát választom ahelyett, hogy lelépcsőznék Hádész világába.

Deák

17 évesen néhány lány osztálytársammal ittuk a rossz, de megfizethető bort a tér egyik padján, és amikor megláttunk két rendőrt, viccből elsiettünk. A nagy tréfa vége az lett, hogy a rendőrök az aluljáróban a falhoz vágtak, és utána egy órán keresztül fagyos hangulatban igazoltattak minket. A kilencvenes évek első felét írtuk, akkor megsejtettem valamit az épp elmúlt diktatúrából, és hogy milyen lehetett az, amikor még beszélni is csak suttogva mertél az utcán, mert nem tudhattad, ki hallja, és ha igen, mi célból.

Nyugati

A Nyugati lett az új Rákóczi, az éjszaka munkásai letáboroztak a metróbejárat körül, és ritkán hajlandók tovább állni. Sokukat már megismerem, amikor nagy ritkán a Sparba megyek vásárolni. A gyűrött bevásárlószatyorral ácsorgó göndör férfi régebben szépasszonynak szólítva próbált megállítani, de mindig elsiettem. Legalább 10 éve szobrozik az aluljáróban, eleinte egész polgári megjelenése volt, mára végleg beszippantotta az utca. A fájdalmasan sántikáló, csontsovány nő évről évre soványabb és lassabb. Az ázsiai éneklő hittérítőről először azt hittem, utcára tett operaénekes. A fiatal, drogtól fátyolos szemű lányok próbálják megállítani a potenciális klienseket, rosszarcú kísérőik távolabbról figyelnek. Egyszer egy két és fél méter magas skandináv turista ordítva támadt az egyik kísérőre, mert az fenyegetően emelte kezét az egyik lány felé. Irigyeltem a bátorságáért. Egyik ismerősöm barátját pedig egy olyan ember késelte halálra, akit állítólag itt, a Nyugati aluljárójában szedett össze. Mintha egy szörnyen nyomasztó Tar Sándor-novellát olvasna az ember.

Kálvin

Életem legkitartóbb és legagresszívebben fellépő ellenőre a Kálvinon talált meg. Tény, hogy nem volt nálam jegy, és el akartam iszkolni, de akkor sem éreztem arányosnak azt a kiabálást és alázást, amivel a felszínre kísért. Igen, mindvégig futott utánam, hangosan gúnyolt és röhögött, attól féltem, hogy a végén el is gáncsol vagy pofon vág. Az egész aluljáró zengett tőle, rendőrt viszont nem akart hívni, hiába bíztattam. Bizarr helyzet volt, mert valahol bűnösnek éreztem magam, de tudtam, hogy ezt az extrém bullyingot azért nem érdemlem büntetésként.

Ferenciek

Még Felszabnak hívtuk, amikor kamaszként már sűrűbben közlekedtem a belvárosban, és szinte észrevétlenül ment át Ferenciekbe. Gyakran vágtam át az aluljárón, mert arra lakott Ditke nevű barátnőm, később pedig, mert a bölcsészkarra jártam egyetemre. Akkor még pezsgő élet lakott az aluljáróban, legalábbis csekély méretéhez képest, volt ott élet, forgalom, utcazenészek, virágárusok. Mára ebből semmi nem maradt, átvette az uralmat a nihil, akárcsak a piaristák az ELTE épületét. Nincs más hátra, latin eredetű közhelyekhez kell folyamodni: Így múlik el a világ dicsősége.

Galériánkban a bűnös Budapestről nézegethetsz régi fényképeket!