Tudatosan gyermektelen? Egyre többen választják a DINK életformát
Jelenleg talán az Egyesült Királyságban a legnépszerűbb ez az életforma, ezt pedig alátámasztják azon adatok is, miszerint a brit nők több mint 50%-a nem vállal gyermeket 30 éves koráig. Ezentúl egy 2020-as, szintén brit közvélemény-kutatásból az is kiderült, hogy minden nyolcadik 18 és 24 év közötti gyermektelen fiatal azt vallotta, hogy nem szeretne gyermeket. A 18 és 55 év közötti megkérdezetteknek mintegy egyharmada szintén azt nyilatkozta, hogy nem tervez gyermeket.
A brit adatoktól elvonatkoztatva, összeségében kijelenthető, hogy a fiatalok egyre inkább próbálják kitolni a gyermekvállalást. Ezen állításra pedig tökéletes bizonyíték az is, hogy a népesség szerkezetét vizsgáló Population Reference Bureau adatai szerint azon párok aránya, akik gyermeket vállnak, az 1960-as évek óta több mint a felére csökkent az Egyesült Államokban. Azonban hazánkban sem sokkal rózsásabb a helyzet, ugyanis a 2022 nyarához képest 2023-ban 11%-kal volt kevesebb a születéseknek a száma, ez közel 1000 újszülöttet jelent. Ennek oka pedig általában az egyéni karrier, kiteljesedés elérése, illetve sok esetben a párkeresési problémák, házasságkötés kitolódása, vagy éppen az anyagi problémák. Azonban nem elhanyagolható az sem, hogy sokan a klímaszorongás, vagy éppen a háborúktól való félelem miatt nem döntenek a gyermekvállalás mellett.
Milyen visszhangja van a DINK életmódnak?
Nos, a közösségimédiában igen sok bántás éri azon párokat, akik nyíltan vállalják, hogy nem szeretnének gyermeket, ez pedig hatványozottan igaz azon nőkre, akik a DINK életforma mellett döntenek. Hiszen, ha egy nő életcéljai között nem szerepel a gyermekvállalás, akkor nyilvánvalóan önző és karrierista, aki kizárólag csak magára tud gondolni. Pedig 2024-ben már ideje lenne megtanulnunk, hogy bizony a nőnek is joga van eldönteni, hogy milyen életformát választ magának, és szeretne-e gyermeket vagy sem. Ha nem szeretne, joga van hozzá, és ezt el kell fogadni.
Arról nem is szólva, hogy aki ezt az életmódot választja, az tudatosan dönt emellett, olyan tudás birtokában, melyben már bizonyosan fel tudja mérni azt, hogy számára mi ideális és mi nem az. Sokan hajlamosak elfelejteni, hogy a gyermek-nem-vállalása pontosan ugyanolyan döntés, mint a vállalása, és egyik sem rosszabb a másiknál, mindkettő abszolút szuverén döntés, még akkor is, ha nem igazán értünk vele egyet.
Miért választják olyan sokan a DINK életstílust?
A tudatos gyermektelenség valójában egy döntés, melyhez mindenkinek joga van. Ha valaki úgy kívánja leélni az életét a párjával közös megegyezés szerint, hogy ők kizárólag önmagukra, a karrierjükre, és a saját életükre szeretnének koncentrálni mind anyagilag, mind pedig életvitelileg, az teljesen rendben van, ez az illető pár szuverén döntése.
Számos előnye van egyébként a gyermektelen életmódnak, többek között sokkal nagyobb rugalmasság adatik meg a pároknak, hiszen nem szükséges máshoz, sőt akár még egymáshoz sem alkalmazkodniuk, így abszolút flexibilis életet élhetnek. Ezentúl nagy előnye az is, hogy anyagilag bizony nagyon sokat meg lehet akkor spórolni, ha az ember nem vállal gyermeket.
Tehát kijelenthető, hogy a DINK életmódot választók leginkább az anyagi jólétet, és a mérhetetlen szabadságot helyezik előtérbe, és emellett pedig valószínűsíthetően egyszerűen nem vágynak a gyermekáldásra, így számukra ez az életforma a legideálisabb.
Ha DINK életmódot választunk, akkor nem lehetünk család?
Nos, ezt kijelenteni egyértelműen arra vall, hogy nagyon keretek köré szorítjuk a család fogalmát, így pedig tulajdonképpen az esszenciáját vesszük ki a fogalomnak. Ugyan, ha a klasszikus értelemben gondolkodunk, akkor a család az egyenlő az apa – anya – gyerekek párosítással. Ám a 21. században egyre jobban értékeljük át a sztereotipikus gondolkodásmódot, és teret adunk annak, hogy a családot olyan alapokra helyezve határozzuk meg, melyek nem szorítják ezt ennyire radikális keretek közé. Véleményem szerint, ha két ember szereti egymást, és nem kívánnak gyermeket vállalni, akkor bizony ők is lehetnek egy család, hiszen ennek a fogalomnak a lényege az otthonteremtés és az összetartozás, ezt pedig két ember is megteheti, ha számukra ez úgy ideális.
A DINK életmódot választók között ezentúl olyan nehézségek is felmerülhetnek, mint az általános társadalmi nyomás, mely a gyermekvállalásra összpontosul. Sokan egyszerűen képtelenek elfogadni azt, hogy valaki nem szeretne gyereket, és nem, nem azért, mert ne szeretné a kisgyerekeket, hanem szimplán azért, mert számára nem alternatíva a szülőség. Ilyen esetekben pedig folyamatosan nyomás alá helyezni a párt, miszerint majd a később bizonyosan megbánják a döntésüket, nem észszerű. Egyszerűen el kell fogadni, hogy a gyermektelenség mellett való döntés éppen olyan fontos és határozott döntés, mint a gyermekvállalás.