Május 18-tól már megvásárolható a 2024-es nyári Éva magazin!

Ha legközelebb szeretnéd, hogy rögtön postaládádba érkezzen kedvenc magazinod, akkor fizess elő rá ITT! Digitálisan is megszerezheted a legfrissebb, de akár régebbi számainkat is, ezt ITT teheted meg!

– Februárban volt az ötvenedik születésnapod, ami sok szempontból egészen hihetetlen. Hozott magával valami váratlan felismerést ez az ötvenes?

– Nem viselt meg ez a kerek szám, de ez valószínűleg azért van, mert beért annyira a megelőző hónapok, évek munkája, hogy ezt az ötvenest jól kezeljem. Hogy megértsem: ha csak a külsőségekre hagyatkozunk, ha csak azt tartjuk fontosnak, azt tartjuk elsődlegesnek azzal kapcsolatban, hogy kik is vagyunk mi valójában, az nagyon megnehezíti a dolgunkat. A külsőségeket ugyanis bármikor átalakíthatja az élet, de ha ennél mélyebbre megyünk, és sikerül megtalálnunk egy valódibb önmagunkat, azt már nem tudja tőlünk senki elvenni. Sokféleképpen ünnepeltem már a kerek születésnapokat. Úgy döntöttem, idén valami különleges helyszínt választok: Balira utaztam, egy női elvonulásra, ami egészen fantasztikus élmény volt.

– Volt benned korábban bármilyen kép arról, hogy milyen lesz majd az ötvenéves Kata?

– Nem igazán. Olyan gyorsan eljött. Mindig azt gondoltam, ez még odébb van – aztán egyszer csak itt volt. De nincs ezzel semmi baj. Mostanában egyre több olyan hírességet látok, itthon is, akik ötven pluszosak, de messze nem ez az első dolog, ami eszedbe jut róluk. Azt hiszem, nem ugyanúgy gondolkodunk az öregedésről, mint a korábbi generációk, más a hozzáállásunk a dolgokhoz. Máshogy látjuk magunkat és ezáltal máshogy lát bennünket a világ. Persze ehhez nem megkerülhető, hogy az ember dolgozzon önmagán. Hogy rájöjjön arra, hogy nem az határoz meg valakit, hogy milyen külsőt adott neki a Jóisten, vagy hogy mi a foglalkozása. Meg kell találnunk, hogy a külsőségek mögött kik is vagyunk valójában. Ha ez sikerül, nem lesz annyira fontos szempont, hogy hány évesek vagyunk.

– Harminc éve éled a nyilvánosság előtt az életed, és közben sokféle arcodat megismerhettük. Édesanya vagy, színésznő és rendező, ugyanakkor összeforrt a neveddel a szexszimbólum szerepkör is. Volt ezek között olyan imázs, amit nehezebben találtál meg magadban?

– A szexszimbólummal nagyon sokáig nem tudtam mit kezdeni. Úgy éreztem, valami olyan dolog miatt szeretnek, amivel kapcsolatban nincs hozzáadott értékem. Introvertált fiatal lány voltam, aki nagyon elégedetlen volt önmagával, a tudásával. Elhittem, ha azt mondták rám, nem vagyok tehetséges. Azt, hogy szépnek látnak, egyfajta lekicsinylésként éltem meg: úgy éreztem, hogy azt üzeni nekem a világ, hogy okos ugyan nem vagyok, de szexi igen. Nagyon szerettem volna, ha azt is látják, hogy belbecs is tartozik a külsőségekhez, és sokáig küzdöttem azzal, hogy hiába sugározzák azt kívülről, nem szabad elhinnem, hogy én csak szép vagyok, és semmi más. A világ sajnos nem úgy van összerakva, hogy a szép nőket elfogadják okosnak is. Be kellett töltenem a negyvenötöt ahhoz, hogy elkezdjenek rólam másként is gondolkodni. Azt hiszem, sokat változott a megítélésem az elmúlt években – miközben nekem már közel sem számít annyira a külvilág véleménye, mint korábban. Leszámítva persze azt a néhány embert, akik valóban ismernek, és tudják, honnan hová jutottam, s milyen személyiség vagyok.

– És melyik volt az a szerep, amelyikben a leggyorsabban találtál magadra?

– Az anyaság. Gyerekkorom óta tudtam, hogy része lesz az életemnek, és nagyon vágytam rá. Anyának lenni nem olyan, mint amilyennek az ember képzeli, hanem sokkal jobb. Rengeteg boldogságot ad, és megtanít a feltétel nélküli szeretetre. Miközben hatalmas tükröt is tart elénk, amibe bele kell néznünk.

– Nem félsz az ilyen tükröktől?

– Most már nem, mert tudom, hogy ahogy mindenki másban, bennem is lakozik olyasmi, amit nem szeretek annyira, ami nem túl szimpatikus. Onnantól, amikor az ember ezt felismeri – és ami még nehezebb, be is ismeri magának –, már minden sokkal könnyebb. Amúgy színészként is általában azokat a szerepeket szeretem, amik karcosak, amikért meg kell küzdenem magammal, mert valami olyat kérnek belőlem, amit nem biztos, hogy szeretnék megnyitni.

– Színésznőként és rendezőként is ki vagy téve annak, hogy ismeretlenül is véleményt formálnak rólad az emberek. Könnyű ezzel megbirkózni?

– Ha valaki most dönt úgy, hogy ismertebb életet szeretne élni, akkor tisztában van azzal, mire vállalkozik, de amikor én kezdtem ezt az egészet, nem volt még se közösségi média, se internet, se kereskedelmi televíziók. Azzal, hogy ma már mindenki véleményt formálhat a neten bárkiről és bármiről, egészen más méretet öltött a dolog: ha ismert emberként hibázol – és előbb-utóbb hibázni fogsz, mert te is emberből vagy –, azt nemcsak a szűk környezeted fogja véleményezni, hanem tízmillió ember. De azt gondolom, hogy át kell mennünk ezeken a stációkon, bele kell egy kicsit halnunk a rossz kritikákba, a kéretlen véleményekbe, mert közben nagyon fontos dolgokat tanulhatunk meg magunkról. Igazságtalanságok mindenkivel történnek, a legtöbben átélünk nehéz időszakokat. Nekem máshogy volt nehéz, mint másnak. Hiszek abban, hogy a rossz dolgok is értünk történnek. Segítenek feltenni fontos kérdéseket. Persze, amikor megtörténnek, nagyon tudnak ezek fájni. És van, hogy csak évekkel később derül ki, hogy mi miért alakult úgy, ahogy. Vannak persze, akik másként látják az ilyen helyzeteket, nem indulnak el ezen az úton, és megmaradnak abban a gondolkodásmódban, hogy a külvilág tehet minden problémáról. Ez jóval egyszerűbb, mint belátni azt, hogy nem érdemes kívülről várni a megoldásokat, mert az életünkben végső soron mindenért mi magunk vagyunk a felelősek.

– Mindig olyannak láttalak, aki képes méltósággal kezelni még a legigazságtalanabb kritikákat is.

– Nem panaszkodtam, nem sírtam. De ez sem volt feltétlenül tudatos. Egyszer azt mondta nekem Garas Dezső egy közös interjúnkban, hogy ha az ember ringbe száll, akkor pofonokat fog kapni. Eltettem magamnak ezt a mondatot huszonegy-két évesen... Onnantól kicsit úgy voltam vele, hogy nagyon sok jó dolog jár együtt az ismertséggel, és akkor ezek szerint ez az, amit cserébe le kell nyelni. De azt hiszem, szerencsém is volt, mert mindig voltak körülöttem olyan emberek, akik nagyon szerettek, és nem hagyták, hogy elhiggyem a rossz szándékú kritikákat.

– Volt olyan női minta, amit segítségül tudtál hívni a nehéz helyzetekben? Egy példakép?

– Azt hiszem, a negatív minta is tud olyan fontos lenni, mint a pozitív, mert szembesít azzal, hogy hogyan nem akarom élni az életemet. Mi nagyon szerencsés generáció vagyunk, mert nőként már sokan ki tudunk állni magunkért, azt mondani, hogy eddig és ne tovább. A felmenőim még nem feltétlenül élhették azt a szabad életet, amit mi már választhatunk.

– Mit jelent neked a szabadság?

– Azt, hogy ha tartósabb ideig nem érzem magam komfortosan egy helyzetben, legyen az egy munkahelyi helyzet vagy egy párkapcsolat, akkor tovább tudok lépni. Mindig is nagyon önálló voltam, képes voltam határokat húzni, és kiállni magamért, magamat választani. Régebben nem mindig ment ez gyorsan, volt, hogy évek teltek el, míg hallgatni mertem a megérzéseimre. Ma már nem a tizedik jelre váltok irányt, hanem az elsőre vagy a másodikra, mert tudom, hogy úgyis az lesz a vége, akkor meg miért ne figyeljek rá oda hamarabb, miért ne spóroljak időt.

– Hosszú út volt megtalálni azt a Katát, aki ma vagy?

Mindig is érdekeltek a mozgatórugók, az, hogy az emberek mit miért csinálnak, hogyan alakul ki a családi mintázatok által a személyiség, és hogyan reagálunk később mi magunk is ezekből a mintázatokból, sokszor megnyomorítva vele a saját életünket vagy épp a párkapcsolatunkat. És az is nagyon izgalmas, hogy ha felismerjük azt, hogy nem tetszik nekünk, ahogyan a dolgokra reagálunk, akkor hogyan tudunk azon elkezdeni dolgozni. Azt szoktam mondani, hogy én most még csak egy út elején vagyok, még éppencsak elkezdtem ezt a tudatosabb életet, amiben máshová teszem a hangsúlyokat. Még csak a kezdeti felismeréseknél járok – de már ezek is nagyon megnyugtatólag hatnak a mindennapjaimra.

A folytatás és a teljes cikk az ÉVA Magazin nyári lapszámában olvasható! Már kapható!