Élsport édesanyaként - Márton Anita ajándékként tekint a budapesti atlétikai világbajnokságon való indulási lehetőségre
Anitával a közelgő atlétikai világbajnokság kapcsán beszélgettünk arról, hogy most milyen célokat fogalmaz meg magának anyaként, illetve hogy az anyaság mennyire változtatta meg általánosságban a sporthoz való viszonyát.
A világbajnokság előtt 3 hónappal valószínűleg már egyre többen kérdezik tőled, mennyire motivál egy hazai rendezésű világbajnokság. Keményebben készülsz a budapesti világbajnokságra, mint egy külföldi rendezésű világversenyre?
Azt hiszem, én ugyanannyira motivált vagyok most is, mint a többi külföldi rendezésű világbajnokságok esetében. A különbséget inkább a háttérben zajló dolgokban látom, ilyen például, hogy egyre több helyen látom reklámozni a világbajnokságot, és mi sportolók is egyre jobban előtérbe kerülünk. Tehát a felkészülésben nincs különbség, hogy hazai rendezésű világversenyre készülünk-e, azonban ott a helyszínen, a verseny során már nagyobb löketet fog adni a hazai közönség. Annak ellenére, hogy a versenyek során igyekszem a külvilágot kizárni, és csak a feladatokra koncentrálni, nagyon felemelő tud lenni, amikor a közönség kifejezetten nekünk, hazai atlétáknak tapsol. Én általában jobban teljesítek a versenyeken, és remélem, ezt most is megmutathatom majd a közönségnek. Annak örülök a legjobban, hogy a verseny közelsége miatt a családtagok, a barátok és az ismerősök is mind ott tudnak lenni majd a lelátókon.
Az egyre fokozódó érdeklődés irántatok mennyire zavar téged a felkészülésben?
Engem alapvetően nem zavar, mert már megtanultam kezelni. Elég korán megpróbáltam szétválasztani a magán- és a sportolói életemet. Jelenleg már nem befolyásolja a munkámat a felénk irányuló figyelem.
Most már édesanyaként készülsz a budapesti világbajnokságra, vajon a kislányod mennyire van tudatában annak, hogy te milyen szintű sportoló vagy?
Annak még nincs nagyon tudatában, hogy milyen eredményekkel rendelkezem, hiszen csak most múlt 2 éves, azt azonban már megérti, milyen az, amikor edzőtáborozunk. Hosszabb utazásokra ugyanis mindig magammal viszem, amikor pedig csak versenyezni megyek, akkor a családdal marad itthon. Nagyon ügyes, és már egészen jól megérti, ha pár napra el kell utaznom.
Azok az édesanyák, akik kisebb gyerekek mellett sportolnak - és nem kell feltétlenül elit versenyzőkre gondolni, elég csak a szabadidősportolókra -, gyakran számolnak be arról, hogy lelkiismeret-furdalást éreznek amiatt, ha mozgással töltik az idejüket a gyermekük helyett. Te is küldesz hasonló érzésekkel?
Természetesen, én is gyakran vívódom, főleg amikor el kellene indulnom edzésre, de a kislányom azt szeretné, hogy maradjak. Többször előfordult már, hogy ilyenek miatt késtem, de azért nagyon jó dolga van Lucának akkor is, amikor éppen nem velem van. A délelőtti edzések alatt ugyanis az apukája vigyáz rá, a délutáni edzések idejét pedig a nagymamával tölti. Sőt még két dédszülő is jelen van az életünkben, ők is szokták kényeztetni Lucát. Szerencsésnek érzem magam, mert az egész család be tud segíteni nekem, máshogy mindez nem is menne.
Esetleg volt valami, amitől tartottál a terhességed alatt, és nem valósult meg? Vagy volt olyan dolog, amire nem számítottál, és rosszul érintett?
Talán az éjszakázás az, nem gondoltam, hogy ennyire nehéz lesz. Luca sajnos még most sem túl jó alvó, ellenben én nagyon szeretek aludni. Azt gondoltam, majd ő is olyan jókat fog aludni, mint én, de nem ez történt. Bevallom, az éjszakai ébredések kicsit megviseltek, amivel még a mai napig küzdünk.
Ha jól tudom, a szülés előtti napon még edzettél. Majd 6 héttel a szülést követően ismét elkezdtél edzeni, fél évvel később pedig már az olimpián képviselted Magyarországot. Mennyire ment nehezen a felépülés?
Igen, a terhesség alatt végig nagyon jól éreztem magam, és tudtam mozogni. Ezért még az utolsó napokban is lementem a pályára. Sajnos a vajúdás azonban nem úgy haladt, ahogyan kellett volna, ezért 12 óra elteltével az orvosom a császármetszést javasolta. A műtét utáni 3-4 nap nagyon fájdalmas volt, még nekem is, aki egész életemben, sőt még a terhessége alatt is sportolt. Nagyon kellemetlen volt megélni, hogy még az ágyból való felkelés is gondot okoz. Azonban amilyen nehéz volt az első pár nap, olyan gyorsan regenerálódtam később. Szülés után hamar belekezdtem a gyógytornába, illetve a hegkezelésbe, pár nap elteltével pedig már lépcsőzni is tudtam. A mozgás megkezdésével azonban megvártam a 6 hetes kontrollt.
Ha jól tudom, szülés után még egy térdsérülés is hátráltatta az egyébként is rövidre sikerült olimpiai felkészülésedet. Mikor és hogyan alakult ki a sérülésed?
Igazából nem a szülés után sérültem le, hanem még a terhességem harmadik hónapjában. Érdekes, hogy nem is edzés során, hanem egy teljesen átlagos mozdulatsor közben. Leguggoltam valamiért, és hallottam, hogy reccsen egyet a térdem. Edzeni akkor még tudtam vele, de az ultrahang nem mutatta meg pontosan, hogy mi a gond. Komolyabb vizsgálatot pedig nem lehetett végezni a terhesség miatt. Amikor szülés után elkezdtem terhelni a térdem, újra előjött a fájdalom. Akkor ismét megvizsgáltak, kiderült, hogy műteni kell, és 2 napra rá már át is estem a beavatkozáson. Azt azonban tudni kell, hogy egy ilyen műtét után a négyfejű combizom gyakran kikapcsol, nehezen végzi el a funkcióját. Nálam is ez történt, nem tudtam megfeszíteni az izmaimat. Másfél év kellett ahhoz, hogy ez rendeződjön, és ennyi ideig hátráltatta a felkészülésemet.
Akkor egymást követően gyakorlatilag két műtéten estél át, illetve, ha jól tudom, 2018-ban is volt még egy térdsérülésed. A szülésből, vagy a sérülésekből volt nehezebb felépülni?
Nekem nehezebb volt a térdsérülésem illetve a térdműtétem utáni felépülés. 2018-ban valóban lesérültem, és vicces, mert futótérdem alakult ki. Azt nem kellett műteni, mert a combom állt be, és az húzta el a térdet a helyéről, csak pihentetni kellett. Akkor összesen fél év maradt ki az edzésekből, a terhesség miatt pedig ennél kevesebbet hagytam ki.
Az anyaság egyébként megváltoztatta a személyiségedet, esetleg a látásmódodat?
Úgy érzem, hogy a személyiségemen nem nagyon változtatott, előtte is szinte végtelen türelemmel rendelkeztem, és egyelőre úgy tűnik, ezt meg is tudtam őrizni. Fizikálisan sem érzem, hogy elvett volna az anyaság a képességeimből. Mostanra úgy érzem, sikerült visszaszereznem a szülés előtti formámat. A hozzáállásomon annyit azonban változtatott az anyaság, hogy most már egyértelműen a kislányom áll az első helyen az életemben, és csak azután következik a sportkarrier.
Kulcskérdés egy sportoló életében a terhelés és a pihenés, illetve a regenerálódás összehangolása. Ezt hogyan oldod meg most a kislányod mellett?
A gyermeknevelés nagyon sok energiát elvesz, és pont a regenerálódás az, amire nincs olyan mértékben lehetőségem, mint ami szükséges lenne. Fizikálisan már el tudom végezni azokat az edzéseket, amiket korábban is, de nem tudom úgy kipihenni magamat a következő edzésre. Ez pedig valljuk be, az eredményekben is visszatükröződik.
Egyszer azt mondtad, hogy az olimpiai bronzérmed után láthatóan megnövekedett a létszám a klubotokban, egyre többen kezdtek el érdeklődni a súlylökés iránt. Versenytársad és példaképed, Valerie Adams két olimpiai arany és egy ezüstérem után adott életet 2 kisgyermeknek, majd 2021-ben Tokióban ismét dobogóra állhatott. Mit gondolsz, az, hogy ti élsportolóként bevállaltátok az anyaságot a versenysport mellé, esetleg másokat is motivál erre a tettre?
Én azt gondolom, hogy igen, és itt most nem csak az atlétikára gondolok. Úgy veszem észre, egyre több sportágban fordul elő manapság, hogy a nők már nem választanak az anyaság és a sport között, hanem bevállalják mindkettőt. Nem csak itt nálunk, de világszinten is egyre több anyuka próbál meg visszatérni a versenysportba a szülést követően. Nemrég olvastam például, hogy az egyik amerikai súlylökő bejelentette a várandósságát, és ezzel egy időben bekerült azoknak a támogatottaknak a körébe, akiket az Allyson Felix (hétszeres olimpiai bajnok és tizenháromszoros világbajnok sprinter, aki a Woman’s Sports Foundation nevű alapítvánnyal együttműködésben anyagilag is támogatja a kisgyermekes anyukákat, hogy ne kelljen a sportkarrierjük és a gyermekvállalás között választani - a szerk.) nevével fémjelzett alapítvány felkarolt, hogy a terhessége alatt se essen el a szponzorációtól.
Szerinted mitől függ, hogy valaki vissza tud-e térni a versenysporthoz szülés után?
Nagyon sok függ a családi háttértől, és szerintem a társadalomtól is. Attól, hogy mennyire elfogadó egy közösség, ha az anyuka sportol, a család pedig vigyáz a picire. Úgy látom, azoknál ez kiválóan működik, akiknél maga a férj az edző. Nálunk ez ugyan nem így van, de mivel a férjemmel mi már úgy ismerkedtünk meg, hogy én akkor is sportoltam, természetes volt ez a fajta életmód a számára.
A környezeted egyébként meglepődött, amikor az olimpia előtt bejelentetted, hogy gyermeket vársz?
Szerintem nem igazán, mert már a 2016-os riói olimpia után jeleztem, hogy Tokió után inkább a családalapításra szeretnénk majd koncentrálni. Eredményeimet tekintve egyébként 2016 és 2018 között elég sokat javultam, és éreztem, hogy van még feljebb is. Amikor azonban a térdem miatt fél évet ki kellett hagyni 2018-ban, akkor megfogalmazódott bennem, hogy az olimpiát sem kellene megvárni a gyermekvállalással. Aztán elhessegettem a gondolatot, de amikor 2020-ban bejelentették az olimpia halasztását, elhatároztam, hogy nem szeretnék tovább várni. Nagyon bizonytalan volt a halasztás ténye is, az is benne volt a levegőben, hogy végül az egész olimpiát eltörlik. Ebben a bizonytalanságban jobbnak láttam inkább megpróbálni a családalapítást.
Szülés után azt nyilatkoztad egyszer, hogy fiatalabb már nem leszel, és hogy a legjobb éveidet magad mögött tudhatod. Ennek fényében mit lehet tudni a céljaidról az augusztusi atlétikai világbajnokságra vonatkozóan?
Igyekszem reálisan látni a dolgokat, és elérhető célokat kitűzni. Innen nézve kijelenthető, hogy nyerni valószínűleg már nem fogok, de szeretnék egy nagyon jó lökést kihozni magamból. Engem az nagyon motivál, hogy látom a szülésem óta eltelt időszakban az eredményeim folyamatos javulását, azt, hogy napról napra egyre jobb és erősebb vagyok. Célom pedig a világbajnokságon, hogy a kislányom születése utáni évek legjobb eredményét hozzam ki magamból. Számomra nagyon nagy ajándék, hogy egyáltalán vissza tudtam térni. Luca is itt van már mellettünk, a pályára ismét lejárhatok, mindez nagy jutalom nekem. Ha több lenne a nehézség a két szerepkör összeegyeztetésében, mint az öröm, akkor már nem csinálnám, de egyelőre még elég jól kiegészíti egymást a két tevékenység. Ennek ellenére a világbajnokság után inkább a családbővítést céloznánk meg, mintsem egy újabb világversenyt. Az ember egy idő után látja a saját teljesítőképességének határait, illetve, mostanában azt is érzem, hogy itthon nagyobb szükség lenne rám, mint a pályán.
A visszavonulásod után egyébként tervezed, hogy nem hagysz fel a sportolással, hogy valamit esetleg mozogni fogsz?
Igen, természetesen heti 3-4 alkalommal mindenféleképpen szeretnék majd mozogni. Illetve az élsporttól sem távolodom el majd annyira, mert jelenleg is a Szegedi Vasutas Sportegyesület szakosztályvezetője vagyok, amiben szeretnék jobban elmélyedni. Mindezek mellett szívesen foglalkoznék még gyerekekkel is, de versenyezni többé nem fogok.
Idén Magyarország rendezi az atlétikai világbajnokságot, melyre augusztus 19-27. között, amely idején olyan kiváló sportolókat láthatunk majd a pályán, mint Anita és sokan mások.