A minap azt mondja nekem a lassan 11 éves fiam, hogy a névnapjára ’vibákot’ szeretne kapni.

- Parancsolsz, mit???

- Vi-bá-kot.

- Csak 2000Ft-ba kerül – mondja jobban hangsúlyozva.

- Azt aztán mire?

Majd belekezd:

- ’Vibákot’ azért szeretnék, mert akkor az ’ájtem shopból’ meg tudom venni az új ’szkint’, meg a Rolly, a Last for Ever és a My World táncokat. Meg a ’báttel pásszban’ meg tudom venni még a Dwayne Johnson szkint is, csillagokért!!

- Na a csillagokat értem, meg Dwayne Johnson-t is, de mire kell a csillag?”

- Jaj, mama, ’levelekkel’ tudom megszerezni őket. Persze levölenként 5 csillagot is kaphatok, de a Dwayne Johnsont, őt nagyon szeretném. Ja és képzeld, hogy most már kilóg a feje a ’fándensönből’.

Már követni sem tudtam a gyereket, de azt felfogtam, hogy valami ’kvesztet’ kell csinálni, ami egyébként jó, mert térbeli orientációra tanítja, építenie kell neki valami falat, meg lépcsőt, de a többivel kapcsolatban teljes volt a sötétség.

Egy dologgal zárta a gyerek a prezentációját, mellyel kapcsolatban komolyan elgondolkodtam azon, amit az osztályfőnöke mondott, miszerint bűn lenne, ha nem az ügyvédi pálya felé terelnénk a gyereket, ez a következő volt:

- Tudom mama, hogy nem szereted a Fortnite-ot, mert lövöldözős, de hidd el, hogy nincs benne vér. Értsd meg: 100 ’hápéval’ kezdek! Tehát sokig tudok élni!! ’Hílelni’ tudom magam! Sőt, ha van ’csák szplessem’ a ’csesztekből’, akkor meg semmi nagyobb bajon nem eshet! Értsd meg, ez csak egy egyszerű stratégiai játék és egyébként meg a fizetésedhez képest a 2000 forint nem is olyan sok ezért az örömért, amit nekem okozol ezzel, mert hidd el: ez nekem öröm, hogy a fiúkkal együtt tudok játszani.”

Nem tudom milyen nyelven beszélt a gyerek, de egyre távolabbról hallottam a hangját és abból is csak az „együtt a fiúkkal” rész ragadt meg a fejemben. De tegyük hozzá, hogy elég meggyőző volt. Utoljára egy porszívót akartak eladni nekem nyolcszázezerért (!!!). A szöveg, a testbeszéd, a mimika hasonlóan lehengerlő volt, csak a fickó pechére a férjem is otthon volt... nem lett porszívóm, viszont a gyerek mondókája, amihez édes keretet adott az a kölyökképe, teljesen magával ragadott.

Ekkor kezdtem csak előrántani a kisagyamból a csöndesen bekúszott információkat:

Már majdnem megnyert a gyerek ezzel az idióta Fortnite-tal, de aztán elkezdtek bekúszni az agyamba képek, abból a kínai dokumentumfilmből, amiben egy elvonótábort mutattak be, ahová azokat a függő fiatalokat viszik be, akik nem tudnak lejönni az online gépezésről. Eskü: láttam ilyet, nagyon komoly volt!

A névnapja elmúlt a gyereknek, nem kapott kétezret, igaz nem is tudom mikor akarná lejátszani az azért kapott ’vibákokat’, mert hogy sportoló a gyermek, heti 4 edzéssel, időnként hétvégi meccsekkel, amit – tegyük hozzá - nagyon imád.

Nálunk limitált idő áll a kütyüzésre. Vagy suli van, vagy délutáni futkározás az osztálytársaival a napköziben, majd edzés késődélután VAGY!! – és ezen sokat melózok - kütyü nélküli szabadidő tesóval/magában/együtt. De még így is bekúszik az életünkbe a ’gémerezés’, mert az is kell.

Hogy miért?

Bár a 3. pont leírása közben, eszembe jutott az a mondat, amit egyszer egy cikkben olvastam, így szólt: ’...ha már mobilt adok a gyerek kezébe, akkor miért nem veszek neki drogot is.’

Illetve Zacher Gábor toxikológus szavai is felsejlettek bennem, melyet egy előadáson mondott, miszerint:

Ilyen gondolatmenet után a belső feszkóm tartómadzagjai, hajókötél vastagságúra szoktak erősödni. És szerintem nem vagyok egyedül ezzel az érzéssel. Vesződünk sokan ebben a bilinyi méretű kelepcében.

Meddig lehet azt mondani, hogy ez még ok és honnantól jön a ’most már elég lesz’ határ?

Időkorlátok közé szorítsuk, vagyis mi szabjuk meg, hogy mennyit játszhasson? De így vajon megtanulja saját magát lekapcsolni az online térről?

Foglaljuk le annyira, hogy nem legyen ideje játszani már? Annak sincs értelme...

Nagy dilemmák, amiket anyáink anno meg sem éltek mellettünk. Most meg a kütyüzős világban elkezdhetjük kimatekozni, hol van az online és a való világ közti határ.

Ha rájöttetek, kérlek írjátok meg nekem is. Addig ’hílelem’ magamat én is.

Üdvözlettel, Orsi

A valóság és az online tér közti különbség még vicces is lehet. Például egy onnan rendelt ruha képében.

Galériánkban 10 vicces online rendelés tárgyát mutatjuk meg: