A lélek mindig fiatal marad – Tom Hussey lehengerlő fotósorozata az öregedésről
Az öregedés a legtöbb embert foglalkoztatja, hiszen életünk során mindannyian keresztülmegyünk ezen a változáson, így jó néhány művész is megpróbálta már érzékletessé tenni számunkra ezt a folyamatot – kisebb-nagyobb sikerrel. Hussey azonban olyan lenyűgöző módon teszi mindezt, hogy szinte beleborzongunk képeinek látványába.
Míg belül örökké fiatalok maradunk, úgy testünk az idő múlásával sajnos jócskán veszít egykori fényéből. Ez az érzés inspirálta Tom Husseyt is, aki egy második világháborús veteránnal való találkozásakor döntötte el, hogy elkészíti 'Reflections of The Past' (A múlt visszatükröződése) című fotósorozatát.
A fotós ezután kamera elé ültette a férfit, és egy modell segítségével megpróbálta visszaadni azt az érzést, amiről Gardner beszélt.
Tom Hussey fotósorozatában láthatunk nővért, tűzoltót és tanárt is, akik mind-mind szembenéznek egykori önmagukkal. Hogy ezek a képek létrejöhessenek, Hussey olyan fiatal alteregókat kutatott fel, akik hasonlítanak idős modelljeire.
A képeket a galériára kattintva megnézheted!
Hussey díjnyertes fotósorozata egy ideig az Alzheimer-kórról szóló marketingkampány része is volt, amit egy egészségügyi vállalat megbízásából készített.