Rögös út vezetett a 100 méter meghódításáig: Sha’Carri Richardson depresszióval és drogokkal is küzdött
Az atlétikai világbajnokság talán legnagyobb meglepetését okozta Sha’Carri Richardson a világnak, és valószínűleg önmagának is. Ugyanis a képernyő felvételeit látva egyértelműen kimondható, hogy nemcsak mi nem hittük el, hogy ekkora győzelmet aratott, hanem ő maga sem tudta feldolgozni. Ez nem csoda, hiszen olyan világklasszisokat vágott haza, mint az eddigi szezonban veretlen, jamaicai olimpiai bajnoknő Sherica Jackson, vagy a táv legendája, a 100 métert 5 világbajnokságon is megnyerő, 36 éves jamaicai Shelly-Ann Fraser-Pryce. A mezőnyben egyébként 38 világbajnoki, illetve olimpiai bajnoki érem volt a versenyzők által felhalmozva.
Az sem volt biztos, hogy döntőbe kerül
Ami pedig még ennél is megdöbbentőbb, hogy egy hajszálon múlt az is, hogy bekerüljön a döntőbe, mivel olyan elődöntőbe sorsolták, melyben szinte lehetetlen volt továbbjutni. Azonban annak ellenére, hogy meglehetősen pocsékul rajtolt, mégis sikerült harmadikként beérnie, így izgulhatott, hogy a hat automatikusan kvalifikált versenyző mögött bejuthasson a döntőbe.
Végül az idejének köszönhetően bejutott, ám ekkor is a 9-es surranópályára osztották, ahova még véletlenül sem az esélyeseket állítják, hiszen erről a pályáról nem igazán szoktak világbajnokságot nyerni. Ezek után pedig még a rajtja sem sikerült igazán jól, ám 40 méter körül valami nagyon megváltozott. Ugyanis onnantól kezdve megállíthatatlanul tört az élre, végül elsőként ért a célba, és megnyerte a világbajnokságot.
Rögös út vezetett a világbajnoki címig
Azonban az tény, hogy igencsak rögös út vezetett számára a dobogó legfelső fokáig.
A texasi Dallasban született, tragikus módon az édesanyja elhagyta, így nagymamája és nagynénje nevelte fel. Ahogy cseperedett, egyre inkább foglalkozgatta az öngyilkosság gondolata, ugyanis egyáltalán nem volt boldog. Azonban nagymamája arra biztatta, hogy ha nagy dolgokat akar elérni, akkor adjon bele mindent, amit csak tud. Így a lány elkezdett futni, először csak középiskolában, majd egyetemen, végül pedig mára a világ leggyorsabb nőjévé vált.
Kizárták a tokiói olimpiáról
Reflektorfénybe akkor került, mikor 2021-ben hatalmas fölénnyel megnyerte az Egyesült Államok olimpiai válogatóját. Azonban nem sokkal ezután a tündérmesének vége szakadt, ugyanis az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynöksége egy vizsgálat során marihuána nyomait találta a sportoló vizeletében. Ennek okán 30 napig eltiltották a versenyzéstől, aminek az ára pedig egészen pontosan az lett, hogy az olimpián se vehetett részt.
Az önelfogadás létfontosságú volt esetében
Az eset rendkívül vitatott volt, ugyanis önmagában a marihuánának nincsen teljesítményfokozó hatása, így nem ítélhető doppingszernek. Ami pedig még tovább élesítette a vitát, hogy Richardson többször is kihangsúlyozta, hogy azért szívta el azt a jointot, mert nem tudta enyhíteni édesanyja elvesztése utáni fájdalmát, melyet a semmiből közöltek vele. De számos pletyka röppent fel arról is, hogy azért voltak vele ennyire szigorúak, mert színesbőrű.
A későbbiekben arról nyilatkozott, hogy fontos volt számára, hogy el tudja fogadni ezt a helyzetet, és meg tudja érteni azt, hogy az ő felelősége hol van ebben, illetve nem utolsó sorban meg tudjon bocsátani önmagának. Hozzátette, hogy ebben az időben nagyon sokat kellett tanulnia arról, hogy mennyire fontos az, hogy el tudja fogadni önmagát. Az esetet követően súlyos depresszióval küzdött, ekkor jelentette be azt is, hogy homoszexuális.