Bár festői vidéken fekszik (Eger mellett nem sokkal, a Mátra és a Bükk lábánál), Kerecsend helyzete nem fest túl virágos képet, mivel Magyarország 300 legszegényebb településének egyike. Több mint 760 évre visszanyúló történelme során számos szerencsétlen fordulat is sújtotta a községet, lakossága jelenleg nem sokkal haladja meg a 2300 főt, és közülük nagyjából 1000 fő a roma nemzetiséghez tartozik. A romák aránya folyamatosan növekszik a településen, a társadalmi csoportok pedig jellemzően elkülönülten élnek: a romák a szegregátumban, cigánytelepeken, a magyarok a falu központi részén. Előbbiek már jó ideje nem a helyi óvodába, iskolába járatják a gyerekeiket, hanem Egerbe hordják be, a kerecsendi intézményekbe így nagyrészt hátrányos helyzetű, roma gyerekek járnak. Őket és családjukat igyekszik segíteni a Világítani Fogok Közhasznú Egyesület. A felzárkóztatás és támogatás mellett alapvető céljuk, hogy hidat építsenek a lakosok között tátongó szakadék felett. „A társadalom egyik csoportja számára sincs más út, mint összefogni és csökkenteni a szakadék méretét. Az egyik oldalon van a felhalmozott tudás, a tapasztalat és a kapcsolatrendszer, a másik oldalon pedig az erő és a fiatalság. Ha pedig a kettő nem tud találkozni és együttműködni, annak mind a két félre nézve beláthatatlan következményei lehetnek“ — mondja Elekné Román Katalin, aki negyed évszázaddal ezelőtt kezdte meg segítő tevékenységét a faluban, 2018-ban pedig a Jószolgálat-díjat is kiérdemelte.

Baráti szerveződésből közhasznú egyesület

Katalin számára nem volt ismeretlen terep Kerecsend, mivel édesanyja több mint 30 éven át védőnőként dolgozott a faluban. Az élet pedig úgy hozta, hogy ő is visszatért a településre. „Pestről költöztünk vissza a nagymamát gondozni, és akkor eszméltem rá, hogy a nem cigány kerecsendi gyerekek már nem ide járnak iskolába, óvodába. A saját öt gyermekünket szerettük volna beágyazni a helyi közösségbe, de azt láttuk, hogy először még ehhez közösséget kell teremteni — meséli Katalin. — 2000-ben szerveztük az első tábort, és utána évről évre a következőket. Kezdetben ezek még vegyes táborok voltak, tehát romáknak és magyaroknak is, mert úgy gondoltuk, hogy nem normális, hogy egy faluban élnek ezek a gyerekek, de nincsenek valós találkozási lehetőségeik.“ Egy idő után elkezdtek kikopni a nem roma gyerekek, ezzel egy időben pedig egyre erősebb szükség mutatkozott a különböző felzárkóztató és támogatást nyújtó programokra is, így átfordult a táborok célja, és egyértelműen a hátrányos helyzetű közösség felé fordultak.

Sokáig a római katolikus egyház védőernyője alatt, baráti szerveződésként működtek, magán forrásokból, személyes adományokból kaptak támogatást. Ahogy telt az idő, a saját gyerekeik táborozókból önkéntesek lettek, magukkal hozták lelkes barátaikat, és szépen felduzzadt a csapat. Ma már kb. 50 önkéntes segíti a munkájukat, akik között pedagógus, szociológus, orvos, jogász is található. 2018-ban a baráti szerveződést szakmai alapokra fektették, és megalakult az egyesületük. „Amikor a szervezetünkről beszélek, mindig szeretem megemlíteni, hogy a terepen dolgozók mellett a háttérmunkát végző embereink is mekkora áldozatot vállalnak. Ők intézik a hivatalos ügyeket, gondozzák a pályázatokat, és megannyi fronton segítenek“ — hangsúlyozza Katalin.

Az első évben kővel dobálták meg az önkénteseket, azóta alig várják a tábort

A nyári táborok mellett rendszeresítették a hosszú hétvégés táborokat, a különböző tematikus összejöveteleket, bekapcsolódtak a Felzárkózó Települések programba is, így már 15 féle programmal nyújtanak támogatást a drogrehabilitációtól kezdve a családmentorálásig. „Vannak olyan tevékenységeink is, amelyek a település összes lakóinak szólnak, társadalmi helyzettől és hovatartozástól függetlenül, ilyen például a köztisztaság és a gyermekek szemészeti szűrése. A hátrányos helyzetű gyermekek, illetve családok mellett pedig igyekszünk a magára maradt idősekre is fókuszálni, bevonni azokat is, akik a gyerekei, unokái elköltöztek a faluból, és idejük nagy részét bezárkózva töltik, mert gyakran tele vannak előítéletekkel, rossz tapasztalattal. A kertészkedős programjaink például remek nyitási lehetőséget kínálnak számukra is.“ Az elmúlt 25 évben a Világítani Fogok Kerecsend és az ott lakók életének szerves része lett, de kezdetben azért nem voltak ilyen nyitottak az emberek feléjük. Bár édesanyja révén ismerték a településen Katalint és családját, ezért nem kellett a nulláról küzdeni a bizalomért, így is hosszú út vezetett odáig, hogy tárt karokkal fogadják őket. Első évben még köveket kaptak — szó szerint. „Amikor a gyerekeink először mentek a cigánytelepre a táborhoz toborozni, kővel hajigáltak meg őket. Nem tudták, hogy kik ők, csak az idegent látták bennük — emlékszik vissza. — Ma már nyugodtan mennek ki a szegregátumba, jó szívvel fogadják őket. Van persze, aki elzárkózik, sajnos amikor intézményesültünk, egy szűk réteg gyanakvással tekintett ránk. Azt keresték mögötte, hogy miért jó ez nekünk, mi a hasznunk belőle.“

A haszon itt viszont nem pénzben mérhető, hanem abban a sok ezernyi mosolyban, amit az elmúlt 25 évben a gyerekektől kaptak. Abban a számtalan sorsban, amit pozitív irányba tudtak terelni. Katalin például büszkén meséli, hogy az ő közreműködésükkel jött létre együttműködés a Pannonhalmi Bencés Gimnázium és a Kerecsendi Általános Iskola között, aminek keretében minden évben egy fiú nyer felvételt a nagymúltú iskolába, tavaly pedig leérettségizett az első diákjuk, aki immáron prefektusként dolgozik az iskolában. Katalin legfényesebb emlékei pedig egy örökbeadott testvérpárhoz kötődnek, a történetet hallgatva világos, miért: „Az összes hasonló településen borzasztó pusztításokat végez a drog, nagyon megnehezíti, hogy pályán tudjuk tartani a hátrányos helyzetű családokat. Több olyan eset is volt, amikor előrehaladott terhességet mi fedeztünk fel, és ezeknek az anyukáknak valamilyen módon mind volt kapcsolata a droggal. Néhány kisgyerek életét úgy sikerült jobb vágányra terelnünk, hogy nyílt örökbefogadást kezdeményeztünk. Volt egy anyuka azonban, aki képtelen volt meghozni ezt a döntést, mivel nem volt hazaadható, a kicsi a kórházban maradt. Nem sokkal később újra várandós lett, és akkor a leendő nagymama mondta, hogy ez még egyszer nem történhet meg, és ezt a babát adjuk örökbe. A gyermekre váró házaspár, akit egy alapítvány közvetített, testvérpárt fogadhatott volna örökbe, és közben kiderítettem, hogy a másik kicsi esetében még az anya rendelkezik az elhelyezésről, így testvér-örökbefogadás lett a történet vége. Életünk egyik legnagyobb sikere, hogy ez a két kisgyerek ugyanabban a szerető és gondoskodó családban fog felnőni. Azt hiszem, hogy ennél többet, ha ezer évig dolgozunk, akkor sem érhetünk el.“

Isti a Balatonnál nyaral, Petikét kiemelik a családból

Ám sajnos még ők sem tudnak minden sorson segíteni. Ahogy beszélgetek Katalinnal, élesen kirajzolódik, milyen fájdalmasan nagy különbség lehet egy magyar és egy roma származású kisgyerek nyara (és egész élete) között. Elmeséli, hogy egyik unokája, Isti a tavalyi nyári táborban összebarátkozott egy roma kisfiúval, Petikével. A táborban egyenlőek voltak, hiszen minden részt vevő az, de azon kívül… „Isti rendezett otthonban élhet, nemcsak a táborban nyaralhatott, hanem a Balatonnál és a tengernél is, és ezeken kívül is rengeteg más programon tudott részt venni családi körben — meséli Katalin. — Petike szülei azonban nem dolgoztak, lakóhelyükön sem vécé, sem fürdőszoba, sem rendes konyha nem volt, a nyári tábor mellett csak a nyári napközis délelőttjeink jelentették számára a szünidei kikapcsolódást. A nem megfelelő körülmények miatt a nyár végére kiemelték a családból (három testvérével együtt), és átmeneti otthonba került. Jól tanult, sakk szakkörbe járt és birkózó edzésre, nem ezt érdemelte volna.“

Ugyan nem minden kerecsendi roma gyereknek olyan kritikus a helyzete, mint Petikének, de az közös bennük, hogy a Világítani Fogok tábora jelenti számukra a nyári szünet fénypontját. Katalinék pedig gőzerővel készülnek az ideire. „Több korcsoportban, több helyszínen fogadunk gyerekeket. 0-6 éves kor között a Biztos Kezdet Gyerekházban vehetnek részt programokon, 3 éves korig szülői kísérettel. A nagyobbak tavaly két szilvásváradi kiránduláson is részt vehettek, mert az elsőnek hatalmas sikere volt. Döbbenetes felismerés volt, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek a természettel sem tudnak kapcsolódni otthoni környezetükben, ezért is élvezték nagyon a kirándulásokat. Tavaly először próbálkoztunk azzal, hogy viszonylag kevés frontális, közös tevékenységet szerveztünk, és elég nagy szabadságot kaptak a korosztályos csoportok a saját programjaik kialakítására. Ennek sok pozitív hozadéka volt, például több személyes idő és figyelem jutott a gyermekeknek, ami nagyon fontos, mert sokszor szembesülünk vele, hogy ezekből szenvedik a legnagyobb hiányt.“

Galériánkban olyan magyar romafilmeket találsz, amelyek elgondolkodtatnak vagy megnevettetnek, de legalábbis tágítják a látóköröd: