10 étel, ami bővelkedik transzzsírsavakban: növelik a daganatok kialakulásának kockázatát, és emelik a koleszterinszintet

A transzzsírok hatalmas károkat okozhatnak a szervezetben. Olyan mértékű pusztítást végezhetnek a sejtekben és a szervek működésében, hogy napjainkban a legijesztőbb mumusokká avanzsáltak, ezzel pedig közvetlenül beálltak a sor elejét ékesítő finomított cukor mögé. A transzzsírok nagyon egészségtelenek, és annak ellenére, hogy mennyiségüket az egyes élelmiszerekben hatóságilag már korlátozzák, rengeteg helyen fel-feltűnnek. Ezek a káros vegyületek a telítetlen zsírsavakat tartalmazó olajok mesterséges hidrogénezési folyamata által keletkeznek. Kezdetben az élelmiszerek tartósságának növelésére fejlesztették ki őket, ám mára már teljesen világossá vált, hogy rettentően egészségtelenek, hiszen számos betegség fő okozóiként tartjuk számon őket. Tovább megyünk, a transzzsírsavak fenyegető létéről nemrégiben a WHO, az Egészségügyi Világszervezet vezetője is elrettentően nyilatkozott, ugyanis a világszervezet becslései szerint ezek a „gyilkos” telítetlen zsírsavak még mindig majd’ ötmilliárd ember életét és egészségét veszélyeztetik.

Milyen betegségeket írhatunk a transzzsírsavak számlájára?
Tudományos kutatások szerint napi 1 gramm alatti transzzsírsav bevitel a szervezetbe még nem jelent hatalmas károkat, de valljuk be, ezt a mennyiséget elég nehéz lenne tartani, sőt, mérni sem túl életszerű. Ha azonban fokozott transzzsírsav-bevitel áll fenn (ez kb. napi 5 grammnyit vagy annál többet jelent) mindezt rendszeres jelleggel, számos betegség kialakulhat a háttérben, súlyos következményekkel és szövődményekkel.
A káros transzzsírok megnövelik a rossz koleszterin szintjét a vérben, csökkentve a jót, gyulladásokat generálnak a szervezetben, legyengíthetik az immunrendszert, és megnövelik a szív- és érrendszeri betegségek kialakulását – így a stroke vagy a szívinfarktus kockázatát. Mivel az érfalakra hatalmas támadást mérnek, így növelik az érelmeszesedés esélyét, ami szintén nagyon elszomorító, és rengeteg kutatás összefüggésbe hozta őket a mentális leépüléssel, az Alzheimer-kór kialakulásával és a demenciával is. Arról nem is beszélve, hogy az általános egészségi állapotot befolyásolva, növelik az elhízás veszélyét, rossz közérzetet eredményeznek, cukorbetegséget is okozhatnak, sőt, daganatos betegségek is felírhatók az egészséget érintő kockázataik listájára.
Bár már rengeteg rendelet született világszerte a káros transzzsírsavak korlátozására vonatkozóan, még mindig akadnak bőven olyan élelmiszerek, melyeket nem árt nagyban elkerülni, ha fontos az ember egészsége, és a hosszú, boldog jövő biztosítása.