7 betegség, ami első hallásra súlyosnak hangzik, mégsem kell megijedni tőle
Forrás: DC_Studio / Envato
Még a 40 évet sem értem el, és átlaghoz képest viszonylag egészséges életmódot folytatok, mégis sikerült már két gyógyíthatatlan betegséget begyűjtenem. A húszas éveim végén endometriózist diagnosztizáltam nálam, aminek furcsa mód akkor nagyon örültem: a sok éves átlaghoz képest extra gyorsan, mindössze néhány hónap alatt eljutottam a tünetek felismerésétől a diagnózisig, majd a műtétig, így nem kellett hosszan szenvednem és a meddőséggel küzdenem. Bár a tüneteim ezután hosszú időre elmúltak, két éve kiújult a betegség, nem véletlenül tekintik jelenleg is gyógyíthatatlan krónikus elváltozásnak.
A másik betegségem a Gilbert-kór, amire még tini éveim elején, egy vérvétel során derült fény, köszönhetően egy lelkes belgyógyásznak. Ez a betegség súlyosnak hangzik, már csak azért is, mert benne van a komor hangulatú ‘kór’ szó, ráadásul szintén nem gyógyítható — az endometriózissal ellentétben mégsem okoz különösebb fennforgást a testben.

A Gilbert-kór okai és tünetei
A Gilbert-kór alatt a máj örökletes, jóindulatú működési zavarát értjük, amely a bilirubin (epefesték) lebontásához kapcsolódik. A bilirubin a vörösvértestek természetes lebomlása során keletkezik, és normál esetben a máj egy enzim segítségével vízben oldhatóvá alakítja, majd az epén keresztül kiválasztja. A Gilbert-kórban szenvedőknél ez az enzim – az úgynevezett UDP-glükuronil-transzferáz – valamivel alacsonyabb hatékonysággal működik, ezért a bilirubin időnként felhalmozódhat a vérben. A kórkép a nevét Augustin Nicolas Gilbert francia orvosról kapta, aki a 19. század végén írta le először ezt az állapotot.
A betegség legjellemzőbb tünete a szemfehérje és vagy a bőr enyhe besárgulása. Ez főként akkor lehet látványos, amikor a szervezetet valamilyen stressz éri: például fertőzés, lázas betegség, koplalás, erős fizikai megterhelés, kialvatlanság vagy fokozott feszültség idején. Ezt is tapasztalom: ha kialszom magam, akkor tud egészen egészséges, fehér lenni a szemfehérjém. De ki lehet találni, hogy háromgyerekes anyaként ez milyen gyakran fordul elő. A kozmetikai kellemetlenségen kívül a Gilbert-kór nem jár szövődményekkel, nem szükséges gyógyszeres kezelés. Nem ritka betegség, mivel világszerte a lakosság kb. 5 százalékát érinti, de sokak nem is tudnak róla, hogy ezzel élnek együtt.









