7 szuper alakformáló táncos mozgásforma, mely kikapcsol, ám mégis fogyaszt

Borítókép: 7 szuper alakformáló táncos mozgásforma, mely kikapcsol, ám mégis fogyaszt Forrás: Pexels/Konstantin Mishchenko
Ha az ember fogyni és mozogni szeretne, hajlamos egyből a legfullasztóbb mozgásformákra gondolni, melyek kivesznek belőle minden erőt, és az biztos, hogy negatív élménnyel zárulnak. Nem kell azonban lemondani a mozgás öröméről, hogyha olyan sportot választunk, mely fogyaszt, ám mégis kikapcsol!

Az alakformálás még sosem volt ilyen egyszerű!

Nagyon szuper dolog, ha elhatározzuk magunkat, hogy mozogni kezdünk és nekifutunk valamilyen fogyasztó és erősítő sportnak. Olykor azonban a kezdeti lelkesedés alábbhagy, főleg, ha kellő információ hiányában rossz mozgásformát választ az ember. Érthető, hogyha a fogyás a cél, mindenki a lehető leggyorsabban akar drasztikus és látványos eredményt elérni, ám ez sokszor együtt jár azzal, hogy a kiválasztott sportot pillanatok alatt megutálja és a mozgáshoz sem jelentős eredmény, sem sikerélmény nem kapcsolódik.

Éppen ezért nagyon fontos körültekintően megválasztani a megfelelő mozgásformát. Ha pedig már fogyni akarunk, miért is ne tehetnénk meg táncos formában, mely gyakorlatok által nem csupán jó néhány kilótól tudunk megszabadulni, hanem nő az önbizalmunk, kifejezhetjük nőiességünket és vidám, táncos keretek között tudjuk űzni az általunk preferált alakformáló sportot?

A tánc fogyaszt, boldogsággal tölt el és fejleszti a nőiességet

A tánc az egyik legélvezetesebb formája a mozgásnak, hiszen biztosak lehetünk benne, hogy sérüléssel járó megterhelés nélkül komoly eredményeket érhetünk el, mindezt úgy, hogy jobb lesz tőle a kedvünk, felszabadít, és egyszer sem fogjuk sóvárogva nézni azt a bizonyos nagy órát a táncstúdió falának közepén, hogy mikor lesz már vége az edzésnek.

Forrás: Pexels/Alex Qian

A tánc, azon felül, hogy oldja a stresszt és a bennünk felgyülemlett feszültséget, növeli az önbizalmat, pozitív kisugárzást ad, önfegyelemre nevel és még fogyaszt is! Mindamellett, hogy nyugtatja az idegeket (igen, egy pörgősebb táncos mozgásforma is lehet nyugtató hatással az agyunk állapotára), kiválóan fejleszti az állóképességet, és szuper módon feltölt energiával – mind testileg, mind lelkileg egyaránt. A tánc során nő a tüdőkapacitás, erősíti a szívet és a keringési rendszert, fokozza az anyagcsere folyamatokat. Azzal pedig, ha megtanulunk egy bizonyos koreográfiát, fejlesztjük a memóriánkat és a mozgáskoordinációnkat is.

És akkor arról, hogy a tánc boldogsággal tölt el, még nem is beszéltünk, hiszen köztudott és rengeteg kutatás alátámasztja, hogy ez a mozgásforma csökkenti a kortizol stresszhormon szintjét a szervezetben. Táncolás közben az agy endorfint termel, ez a hormon pedig az általános boldogság- és komfortérzetért és az öröm felszabadulásáért felel.

Nem kell tehát kínzó edzéseket választani, ha nem rajongunk értük, inkább gondoljuk végig, milyen táncot űznénk szívesen, mely fogyaszt is, és örömmel végezzük. Alábbiakban néhány szuper táncos mozgásformát szedtünk össze, mely az egészségünkre áldásosan hathat!

Olvasd el galériánkból, melyek a legjobb alakformáló táncok!