Én meg a testem soha nem voltunk különösebben jó viszonyban. Mindig épp a terhességeim előtt álltam az áhított súly és alak küszöbén, de mindkétszer közbevágott az élet, és a testem inkább a kisbabáimra fordította az energiáit.

Mindkét terhességem viszonylag könnyű volt, én mégis nehezen éltem meg a hétköznapossá váló fájdalmakat, azt, hogy már nem járhattam kerékpárral dolgozni, és a felszaladó kilók látványa (és érzése) is elég nyomasztó volt.

Mindkét szülésem császármetszés volt, mindkettő ilyen-olyan okok miatt traumatikus, és mindkettőből oltári nehezen (kb 1 év alatt) épültem fel. Az első terhesség után a hasfalam 3 ujjnyira maradt nyitva, ekkor a Love Your Belly torna segítségével sikerült 2-2,5 ujjnyira „visszazárni”, ami már nem zavart a további sportolásban.

A második terhességem után fogalmam sincs mekkora volt a rés a két hasizmom között, de éreztem, hogy – szinte szó szerint – előrebuknak a beleim. 1,5 adag becsülettel elvégzett Gyerünk Anyukám torna után (ez összesen 10 hét) jutottam el addig, hogy „csak” 4,5 ujjnyira van nyitva a hasfalam. Ehhez társul még 10-15 kiló fölösleg – szintén nagy része a hasamon – és máris nem csodálkozom azon, hogy várandósnak nézek ki.

DE. Ez az én történetem, és nem másé. Én tudom, hogy mennyit jártam még orvoshoz és kórházba, míg mások már teljesen felépültek. Tudom, hogy a testem mi mindenen ment keresztül – és megy a mai napig – azért, hogy a gyermekeimet tápláljam és ellássam. Csak én tudom, hogy mekkora erőfeszítésembe kerül minden reggel „csak felkelni” és „csak jelen lenni” a gyerekek életében, elérhető lenni játékra, beszélgetésre. És akkor még a munkáról nem is beszéltünk…

A folytatásért kattints ide!

Galériánkban sztárok, akik őszintén vállalják igazi 'anyatestüket'