Viszket a bőröd? Nem minden esetben a kiszáradás az oka!
Ha a bőr valamiért viszket, a legtöbb esetben nincs komoly ok az aggodalomra, de az biztos, hogy érdemes a probléma gyökerét megtalálni, hiszen szervezetünk nem véletlenül próbálja felhívni a figyelmünket valamilyen változásra. A viszkető bőr során sokat vakarózunk, és ez olykor kóros állapotba is átmehet. A viszketés előfordulhat önmagában, de kísérhetik különböző egyéb tünetek is pl. bőrpír, csípés, kiütések vagy hólyagok egyaránt.
A bőrviszketésért legtöbbször a kiszáradás okolható
Az esetek legnagyobb részében a hidratálás hiánya és a bőr kiszáradása felelős a viszketésért. Hogyha nem fogyasztunk megfelelő mennyiségű folyadékot, a bőrünk kiszáradhat és dehidratálttá válhat. A helyzetet megoldhatjuk úgy, hogy naponta legalább 3 liter folyadékot fogyasztunk, és természetesen beszerzünk egy hidratáló bőrápolót valamilyen krém vagy esetleg olaj formájában.
A napnak és a szélnek, illetve a túlzott száraz levegőnek való kitettség fokozhatja a viszketés tüneteit, ekkor az érintett felület érdessé és szárazzá válik, esetleg kellemetlenül elkezd húzódni, és ennek következtében rendkívül tud viszketni.
Hogyan kerülhető el a bőrviszketés?
Mivel a bőrviszketést több tényező is kiválthatja, annak elkerülése vagy a probléma megoldása mindig többrétű lehet. Válasszunk olyan bőrápoló termékeket, melyek illatanyag mentesek vagy gyengédek a bőrhöz, és nem okoznak semmilyen irritációt vagy allergiás reakciót rajta.
Igyekezzünk jól megválogatni, mit veszünk fel, ugyanis a nagyon szűk ruhák vagy az olyan darabok, melyek bőrirritáló anyagból készültek (tehát nem teljesen pamutok) könnyedén hatással lehetnek bőrünk általános állapotára – mindezt negatív irányban. Óvakodjunk a naptól és a káros UV-sugaraktól, melyek nem csupán a bőr kiszáradását okozhatják, hanem köztudottan növelik a bőrrák kialakulásának kockázatát és felgyorsítják az öregedés folyamatait és a ráncok megjelenését is. A túlzottan forró víz is okozhat viszkető érzést a bőrön, ezért igyekezzünk kicsit alacsonyabb vízhőmérsékletet választani az esti zuhanyzáshoz vagy fürdéshez.
Keressünk természetes bőrápoló krémeket, melyek minél kevesebb színezéket és adalékanyagot tartalmaznak, de választhatunk természetes növényi olajakat is a száraz és viszkető bőrre, mellyel a viszketésnek és a dehidratáltságnak elejét vehetjük. Ilyen az argánolaj, az avokádóolaj, a jojobaolaj vagy éppen a kakaóvaj, illetve a mandula, a kókusz, és a belőlük készült bőrápoló termékek.