Fillérekbe kerül ez a hüvelyes, ami durván lehúzza a koleszterinszintet: a lencse 10 jótékony hatása

A lencsének rengeteg pozitív hatása van a testünkre, ám sajnos hajlamosak vagyunk keveset enni belőle, és csak az év végi hiedelmek végett fogyasztani belőle tetemesebb mennyiséget. Úgy tartják, aki sok lencsét eszik az újévben, az igazán szerencsés lesz a jövőt illetően. Egyes babonák szerint minden szem lencse egy-egy pénzérmét szimbolizál, így minél többet eszünk belőle, annál vagyonosabbak és gazdagabbak leszünk. Nos, még ha nem is a jószerencse bevonzása miatt, már csak azért is érdemes sokat fogyasztani ebből a fehérjében gazdag csodás hüvelyesből, mert rendkívül sok pozitív hatást köszönhetünk neki.
Nagyon sokféleképpen felhasználhatjuk a lencsét, és sok típusa ismeretes, bár meglehet, hogy a legtöbbünk fejében mégis csak a klasszikus értelemben vett barna lencse él, hiszen Európában ez az egyik legközkedveltebb típus. Ezen kívül még megkülönböztetünk számos más lencsefajtát is, hiszen például van sárga-, fekete-, vörös és zöld lencse is, amiket a különböző nemzetek konyháin előszeretettel felhasználnak, és ízletes fogásokat készítenek belőlük.

A sárga lencse az indiai konyha egyik klasszikus alapanyaga, mely élénk sárga színével és intenzív édeskés ízével emelkedik ki többi társa közül. Apróbb szemű hüvelyes, melynek jóval vékonyabb a héja, és enyhén diós beütése van – már, ami az ízét illeti. Leginkább fűszeresebb és egzotikus ízekhez passzol, és nem összekeverendő a sárgaborsóval, ami teljesen más tészta. A vörös lencse már kicsit népszerűbb típus, világszerte közkedvelt, és hazánkban is egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Élénk pirosas-vöröses színekben pompázik, és szuper tulajdonsága, hogy jobban emészthetőbb a társainál, hiszen a héját eltávolítják. A lencse fekete fajtája rendkívül aprószemű, és mivel kísértetiesen hasonlít a beluga kaviárra, beluga lencsének is szokás nevezni. Intenzív ízvilága változatos felhasználási módokat rejt magában, hiszen levesként és főzelékként is tökéletes, de köretként és saláták alapjaként is teljes joggal megállja a helyét. A zöld lencse – nevéből is következtetve zöld színű, és a franciaországi Le Puy környékéről származik. Gömbölyded alakkal rendelkezik, és kiváló minden fogáshoz, ugyanis nagyon nehéz szétfőzni, tehát szépen megtartja az alakját, még akkor is, ha tovább főzi az ember.
Az általunk leginkább preferált lencsetípus pedig értelemszerűen a barna lencse, amit étkezési lencse névre keresztelve is megtalálhatunk a boltok polcain. Rengeteg értékes tápanyag van benne, így gazdag vasban, cinkben, szelénben, kalciumban, magnéziumban, foszforban, B- és A-vitaminban. Bár magas a szénhidráttartalma, alacsony glikémiás indexének köszönhetően lassan szívódik fel, így bátran ajánlott cukorbetegeknek és fogyókúrázóknak is egyaránt.