Indítsd a tavaszt az egészség jegyében: 8 kora tavaszi növény, melynek gyógyító erejére már márciusban támaszkodhatsz!

Akármerre is nézünk az ébredező természetben, ha nagyon figyelmesek vagyunk, szinte biztos, hogy a közvetlen közelünkben is rálelhetünk egy-egy jótékony, szervezetünk számára pozitív hatást kifejtő gyógynövényre tavasszal. És ahogyan beköszönt a jó idő, hivatalosan is kezdetét veszi a különböző vadon termő gyógynövények begyűjtésének időszaka, hiszen a lágyszárúak is lassan kihajtanak a földből, és élénk színű, illatos virágukkal hívogatnak, hogy szedjük le őket.
A gyógynövénygyűjtés szabályai
Nem lehet akármilyen, természetben előforduló virágot csak úgy leszakítani, hiszen míg egyes vadon növekedő fajok védettnek számítanak, addig másokra komoly gyűjtési szabályok vonatkoznak. Nincs ez másként a gyógynövényekkel sem, hiszen egyáltalán nem mindegy, honnan, hogyan és mennyit gyűjtünk be belőlük saját felhasználásra. Arról, hogy egy általunk kiszemelt mező, rét, erdő vagy tisztás alkalmas-e a gyógynövények gyűjtésére, előzetesen kell tájékozódnunk – rendszerint a természetvédelmi terület honlapjáról, ahol megtalálunk minden – védettségi státuszra vonatkozó – hasznos információt. A védett természetvédelmi területeken, mint pl. nemzeti park vagy tájvédelmi körzet, mindig engedélyt kell kérni az arra kijelölt – jogszabályban meghatározott – szervtől, még akkor is, ha a gyógynövénygyűjtési szándékunk nem haladja meg a lakossági fejadagot. A gyűjtési időszak végén pedig, amikor már az összes számunkra szükséges gyógynövényt begyűjtöttük, be kell számolnunk annak mennyiségéről a hatóságoknak.

Ügyeljünk a szakszerű eljárásra
Bár ahhoz, hogy kedvenc tavaszi jótékony hatású növényeinket és virágainkat összeszedjük, nem szükséges semmilyen képesítés, nem árt előre tájékozódni, pontosan mit szeretnénk magunknak, hiszen mint tudjuk, rengeteg mérgező növény is megtalálható a természetben, és sok közülük kísértetiesen hasonlít egy áldásos hatású fajtársára. Olvassunk utána, hogy az adott gyógynövénynek mely részét érdemes begyűjteni, hiszen míg egyes esetekben maga a virágfej tartalmazza a legértékesebb anyagokat, addig más növényeknél a szár rejti az igazi illóolajat. Érdemes a különböző növényeket napos, száraz időben leszedni, minderre pedig a kora tavaszi időszak kitűnő választás.
Ha nekiindulunk valamely erdő vagy rét meghódításának, mindig tartsuk be az alapvető higiéniai követelményeket, mindezt saját biztonságunk és épségünk érdekében. Próbáljunk meg nem szennyezett területről begyűjteni növényeket, így például a töltések mentén elhelyezkedő, az ipari övezetek határán lévő vagy a szemétlerakók melletti részeket kerüljük el. Ha szükséges, viseljünk megfelelő védőruházatot, és mindig fertőtlenítsük, illetve tisztítsuk le a gyűjtéshez használt eszközeinket, és ne felejtsük otthon az erre a célra kijelölt kosarainkat, egy metszőollót, egy kést és egy pár kesztyűt.