A korai tavasz miatt már támadnak is a kullancsok: az enyhe tél kedvezett a vérszívóknak
Bár a kullancsok elleni védelem fontossága tavasszal, a kültéri programok megjelenésével válik általában témává, sajnos nem csak ekkor van esély a velük való találkozásra. A kullancsok terjedésének több tényező is kedvez. A szélsőséges időjárás, az enyhébb telek hatására kiszélesedett az az idősáv, amelyben a kullancsok aktívak, az igazán hideg téli heteket leszámítva gyakorlatilag az év bármely szakában találkozhatunk velük. Emellett az ember egyre nagyobb területeteket foglal el, amelyek gyakran egybeesnek a kullancsok élőhelyeivel. Egy tavaly megjelent tanulmányban Norvégiában végzett hosszú távú megfigyelések, közel 25 év adatai alapján megállapították, hogy a Lyme borreliosis, azaz a Lyme-kór előfordulása és földrajzi terjedése Európa számos régiójában gyorsan növekszik. Az esetek szezonális csúcspontja hat héttel korábban van, mint 25 évvel ezelőtt, és a megbetegedések számában is emelkedést figyeltek meg.
Hol bújnak meg legszívesebben a kullancsok?
A megelőzés első lépése, hogy megértjük a kullancsok életciklusát. Két-három éves életciklusuk ősszel kezdődik, amikor kikelnek a peték és megtörténik az első táplálkozás. Az ilyenkor még kisebb lárvák leginkább kistestű emlősöket tudnak megsebezni. A lárvák ezután „téli álmot alszanak”, és amikor az időjárás enyhülésével felébrednek, éhesek lesznek. Ilyenkor a legveszélyesebbek, és ekkor kell a legjobban odafigyelni és felkészülni, mert a nimfák már a nagyobb emlősöket és az embert keresik. A következő átalakulás után már kifejlett imágóként akár fél-egy év múlva szintén veszélyesek ránk és házi kedvenceinkre.
Érdemes megjegyeznünk azt is, hogy a kullancsok hol szeretnek elrejtőzni, miközben arra várnak, hogy egy potenciális gazdaszervezetre akaszkodhassanak. A leggyakoribb élőhelyük a fás-erdős, árnyékos területek, ahol magas a páratartalom és a levélszőnyeg eltakarja őket. Ez az erdő mellett a városi parkokat is jelenti. Gyakori kullancslelőhelyek az olyan területek is, ahol magas bozót vagy fű van, a kertben szeretnek megbújni az összeszedett levelek vagy fűnyesedék alatt, mulcs alatt vagy farakásban.
Mit tehetek a kullancsok ellen?
A kullancsok elkerüléséért többféle óvintézkedést is tehetünk. Mint a fentiekből láthattuk, természetjárás közben, túrákon, kirándulásokon találkozhatunk velük leginkább, így indulás előtt a következő a dolgunk: viseljünk a karunkat fedő és a zokninkba betűrt ruházatot, lehetőleg világos színűt – így könnyebben meglátjuk, ha egy kis sötét színű pont akaszkodik ránk – és használjunk kullancsriasztó spray-t. Kirándulás közben ne gázoljunk át magas füves vagy sűrű bokros területen, maradjuk az ember – és nem állatok által – kitaposott ösvényeken. Ha pedig hazaértünk, mindenképpen nézzük át magunkat, hogy ha mégis megtapadt rajtunk egy kullancs, minél hamarabb észrevegyük és távolítsuk el. Nézzük meg testhajlatainkat, elsősorban a földhöz közelebb, míg gyermekek esetén számítsunk arra, hogy a vérszívó akár a felsőtesten vagy a hajban, fül mögött telepszik meg. És ha a házi kedvencünk is velünk jött, róla se feledkezzünk meg!
Ha esetleg kullancsot találunk, óvatosan, a bőrhöz közvetlen közel, a kullancs fejénél egy speciális csipesszel megfogva, a test összenyomása nélkül, egy határozott mozdulattal húzzuk ki. A kullancskiszedő-csipeszek helyett alkalmilag a szemöldökcsipesz is megfelelhet, ha biztosan nem nyomjuk össze a kullancsot. A csípés helyét fertőtlenítsük és jelöljük meg, pár napig figyeljük, és ha bármi olyan tünetet észlelünk, ami fertőzés gyanúját kelti, forduljunk azonnal orvoshoz, aki az esetleges fertőzés megállapítására Lyme-kór teszt elvégzését javasolhatja. Emellett magát a kullancsot is egy gyógyszertárban beszerezhető tárolófiolában kivizsgálásra küldhetjük, hogy megnézzék, van-e benne esetleg valamilyen fertőző baktérium.
Forrás: DualDur