Lusta ember is élhet aktívan: a legjobb mozgásformák aktív lustáknak

Borítókép: Lusta ember is élhet aktívan: a legjobb mozgásformák aktív lustáknak Forrás: pexels/Guduru Ajay bhargav
Bizony, bizony, egy lusta ember is élhet aktívan, és ehhez semmi más nem kell, csak akarat.

Ez a cikk az ÉVA Magazin 2018-as 7-8. lapszámában jelent meg először „Amikor diadalmaskodunk a lustaság felett" címmel.

Tudtad, hogy a korábbi lapszámainkat újra megvásárolhatod? Kattints ide!

Amikor gyerekként először hallottam az energiaminimum elvéről, több kérdés is megfogalmazódott bennem. Az elv ugyebár – akkori laikus értelmezésem szerint – arról szól, hogy minden természeti rendszer önként a legkisebb energiaállapot elérésére törekszik. Azonnal szöget ütött a fejembe, hogy ezek szerint az ember nem természeti rendszer?! Vagy én nem vagyok az? Hiszen ha azok lennénk, nem történhetne meg az a szörnyűség, amit úgy hívnak, fizikaóra. Aztán rájöttem, hogy a mondatban igen nagy szerepe van annak a bizonyos „önként” szónak is, mert bár az egész emberiség nevében nyilván nem beszélhetek, a magam részéről egyáltalán nem önként vagyok itt. Azóta persze felnőttem, és ezen a kérdéses természeti törvényen már nemigen gondolkozom, de azért gyakran megesik, hogy a legalacsonyabb energiaállapot elérésére törekszem.

Látens lusta vagyok, az az igazság. A környezetem egy része talán nem is sejti, milyen energiatakarékos kis természeti rendszer vagyok, ugyanis nagyon jól álcázom a lustaságot. Például állandóan futok. Néha még az is felmerül bennem, hogy talán már nem is vagyok az. Talán kinőttem. Ha biztosra akarok menni, azt mondanám, hogy lustának születtem, de elnyomom magamban ezt a tulajdonságot.

FIATALSÁG, LUSTASÁG...

Gyerekkoromban még nem voltam látens, felvállaltan pampogtam, ha kirándulni kellett, és előszeretettel töltöttem henyéléssel a szünidei napokat. Igaz, hogy szerintem a kamaszlustaság az más dolog, és meggyőződésem, hogy az a kiindulópontja, hogy az ember tizenévesen hajlamos azt hinni, hogy az élet örökké tart, vagy hogy legalábbis még hátravan egy csomó idő, ezért belefér a semmittevés. Az sem mellékes, hogy bár a kamaszok ennek nyilván az ellenkezőjét állítanák, valójában tele vannak szabadidővel, és ezt nem feltétlenül áll szándékukban hasznos tevékenységekkel telerakni.

Forrás: pexels/Chevanon Photography

Tizenévesen én is sportot űztem abból, hogy nem keltem fel délig, és ezzel még csak nem is voltam kiemelkedő a korosztályomban. És ha már ott tartunk, miből űztem sportot, rögtön hozzá kell tennem, hogy másból eszem ágában sem volt. Fel sem merült, hogy mozogjak úgy, hogy nincs ott egy fenyegetőző testnevelő tanár.

ÖNKÉNT, DE NEM DALOLVA

Emlékszem, amikor először eldöntöttem, önként lefutok egy szigetkört. Akkor, a húszas éveim vége felé ezt az elképzelhető legnagyobb fizikai megerőltetésnek gondoltam, és úgy vágtam bele, hogy ha ezt megcsinálom, bármire képes vagyok. Megcsináltam, és csodák csodájára a futás az életem részévé vált. Ez pedig úgy történhetett meg, hogy meggyőződtem róla: a lustaság és az akaraterő nem feltétlenül zárja ki egymást, sőt, ugyanazon személyiségben kiválóan megfér egymással. Számos kutatás bizonyította, hogy az akaraterő fejleszthető tulajdonság, tulajdonképpen olyan, mint egy izom, amit minél többet terhelnek, annál strapabíróbb lesz. A lustaságnak pedig kiváló ellenpontja az akaraterő, és bár annak fejlesztésében kimondottan hátráltató tényező tud lenni, ha az ember akarja, tudja irányítani, melyik erő győzedelmeskedjen benne.

Nálam egy ideje az akarat diadalmaskodik, és ennek számos előnyét élvezem. Egyvalamit azonban nem tagadhatok. Itt van ez a futás. Tíz éve rendületlenül csinálom, és csakis sérülés miatt fordult elő, hogy egy hétnél hosszabb időt kihagytam. Hogy szeretem-e? Vagy könnyű-e? Nem és nem. Egy alapvetően lusta embernek minden egyes alkalom nehéz, amikor neki kell indulni. Nem tudom, mások hogy vannak vele, de engem futás közben szökőévben egyszer kap el az az igazi flow érzés, hogy de jó, hogy futok, a kábítószer okozta lebegéshez hasonló jelenség, az úgynevezett runner’s high pedig számomra teljesen ismeretlen fogalom.

Forrás: pexels/pixabay

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy gyűlölök futni, és hogy minden futással töltött perc szenvedés a számomra, hisz akkor jogosan merülne fel mindenkiben a kérdés, hogy normális vagyok-e, hogy mégis csinálom. A titok az, hogy tisztában vagyok a futás összes előnyével, amely a mindennapjaimban hatalmas segítségemre van. Lehet, hogy közben nem lebegek a boldogságtól, de amikor vége van, mindig egy hangyányit update-elt verziómmal megyek tovább, és ez jó érzés.

A LOMHA BAJNOK

Sokaknak talán meglepő, de futni is lehet lustán. Egyes elméletek szerint, aki lassabban fut egy kilométert, mint hat perc, az nem is fut, csak kocog, mások még szigorúbbak ezekkel a meghatározásokkal. Részemről a hat percen belüli kilométereket évekkel ezelőtt elengedtem, futásaim legnagyobb részében a komfortzónámon belül vagyok, és eszem ágában sincs kijönni onnan. Ez is lustaság, csak a lustaságnak egy másik szintje. (Persze tisztában vagyok vele, hogy igazi fejlődést csak úgy lehet elérni, hogy az ember kilép a komfortzónából, de számomra nem feltétlenül a fejlődés a fő cél, legalábbis a futásban nem.) Tavaly összesen 1000 kilométert futottam, ami szerintem nem rossz teljesítmény, bár nyilvánvalóan messze elmarad Lubics Szilvia normáitól. A kanapén henyélők és a profi sportolók aktivitása között meglehetősen széles a skála, és én úgy lőttem be a céljaimat, hogy a saját magam kanapén henyélő verzióját győzzem le nap mint nap. És ehhez beérem ezzel a lomha ezer kilométerrel.

Forrás: pexels/pixabay

A LEGJOBB MOZGÁSFORMÁK AKTÍV LUSTÁKNAK

SAJNOS ROSSZ HÍRREL KELL KEZDENÜNK: NEM LEHET MEGÚSZNI. OLYAN NINCS, HOGY VALAKI MEG SEM MOZDUL, A TESTE VISZONT FELTÖLTŐDIK A MOZGÁS ADTA PLUSZENERGIÁKKAL. VANNAK VISZONT OLYAN MOZGÁSFORMÁK, AMELYEK KIMONDOTTAN VONZÓAK LEHETNEK AZOKNAK, AKIK NEM LÁTJÁK MAGUKAT A NINJA WARRIOR DÖNTŐJÉBEN. GALÉRIÁNKBÓL MEGISMERHETITEK EZEKET!