Bőrpanaszok és szívproblémák enyhítése? Ez csak kettő a lenmag 13 áldásos hatása közül!
A lenmagot már az idők kezdetének elején, az időszámításunk előtti 2. évezredben is ismerték, akkoriban gyógyító szerként tartották számon. Az ősember is számolt vele, hiszen a vadlen rostját és magját különböző célokra használta fel, például kötelet készített belőle. Az egyiptomi hitvallásban is fontos szerepet játszott, ugyanis a múmiákat is lenvászon anyagba göngyölték, sőt, a halottak mellé afféle túlvilági útravalóként tették, hogy azok a túlvilágon is bőségesen meg legyenek áldva. Az ókori görögök magját tápláléknak használták fel, rostjaiból pedig különböző ruhákat készítettek. Gyógyító és áldásos hatásait pedig már rendkívül korán, időszámításunk előtt a 14. században is felismerték. És milyen jól tették, hiszen máig megállja a helyét az elmélet, hogy rendkívül hatásos a magas koleszterinszint elleni küzdelemben, segít csökkenteni a klimax okozta negatív hatásokat, és magas antioxidáns-tartalmának köszönhetően az öregedési folyamatok csökkentéséhez, illetve a bőr és a haj szépségéhez is hozzájárul.
A lenmag felhasználási területei
Gasztronómiai szempontból egyáltalán nem elhanyagolható növényről van szó, ugyanis olaja például kiváló omega-3 zsírsavforrás. Fontos tudni, hogy önmagában nem ajánlott fogyasztani a lenmagot, mert igazi hatóereje magján belül található. Kemény burkát az emésztőrendszerünk nem tudja feldolgozni és megemészteni, így beáztatva vagy ledarálva a legcélszerűbb felhasználni. Önmagában egyébként pékáruk és kenyerek díszítéséhez használhatjuk, de őrleményéből sütemények is készülhetnek, vagy kiváló salátákhoz is pirított formában, használatos zabpelyhekben és turmixokban, és házi pizzák és kenyerek elkészítéséhez.
A lent egyébként a textiliparban is használják, hiszen egy szép, fényes, rugalmas tapintású növényről van szó, melyet háztartási textiláruk, terítők, lepedők elkészítéséhez használnak fel, de a mai divatipar is korszakalkotó ruhákat és újdonságokat gyárt belőle.
Rendkívül gazdag vitaminokban és ásványi anyagokban
Kalcium, foszfor, magnézium, vas, cink és nátrium – csak, hogy néhány fontos anyagot soroljunk fel – ezekben mind bővelkedik a lenmag. Mindezek mellett érdemes fogyasztani, hiszen A-, B-, C-, D- és E-vitaminokban bővelkedik, és olyan olajakat tartalmaz, melyek szervezetünk számára nélkülözhetetlenek. Ledarált formában bármihez hozzáadhatjuk, és ezt érdemes is megtegyük, mert, ha napi 1-2 evőkanállal fogyasztunk belőle, már sokat teszünk testünk egészségének megőrzéséért. Vízhez elkeverve is bevihetjük szevrezetünkbe, de a kellemesebb ízéléményért ajánlott egy joghurthoz vagy kefirhez, esetleg valamilyen turmixhoz, pl. gyümölcs vagy fehérje hozzáadni. A lenmagolajnak a dióhoz hasonló íze van, folyékony formában vagy kapszulában egyaránt hozzájuthatunk, de a sütés-főzés területén – hidegtálak vagy szószok elkészítésénél is segítségül hívhatjuk.