Masszásra mentem, majdnem több lett belőle, pedig nem akartam
Gyerekkoromban a szüleim rendszeresen jártak Ági nénihez a strandra masszíroztatni. Szerettem azokat a napokat, mert míg ők a masszázskabinban voltak, én a testvéremmel strandolhattam és utána mindig kaptunk vattacukrot.
Egyetemista voltam, amikor én is elkezdtem járni Ági nénihez, aki valóban profi masszőr volt. Pontosan tudta, hová és hogyan kell nyúlnia, hogy a feszültség és az izomcsomók feloldódjanak és az ember a teljes relaxáció állapotába kerüljön. Vizsgaidőszakokban rendszeres látogatója voltam kis üzletének és hatalmas hasznát vettem a lazító fogásoknak, amiket megmutatott nekem.
Ám amikor véget értek a diákéveim és dolgozni kezdtem, már nem jutott idő a rendszeres hazautazásra és így masszázsra sem. Sok-sok év kimaradt, mire Budapesten a kozmetikában, ahová jártam, egy masszőr is elkezdett dolgozni. A kozmetikusom ajánlotta az aranykezű Nikit és bizony nem bántam meg, hogy kipróbáltam nála a masszázst. Rendszeresen jártam hozzá és akkor is ugyanazzal az örömmel és várakozással feküdtem fel a masszázságyára, amikor kiderült, Nikinek eltört a lába, ezért pár hónapig helyettesíteni fogja az egyik kollégája. Akkor még nem sejtettem, hogy ez az alkalom örökre meg fogja változtatni a masszázshoz való viszonyomat.
Egy húszas évei végén járó, rendkívül jó kiállású srác lépett a kabinba, majd illedelmesen bemutatkozott és elmondta, hogy ő fogja egy darabig helyettesíteni Nikit. Megkérdezte, van-e valamilyen panaszom, sérülésem, hát- vagy derékfájásom, mit szeretnék, melyik területre helyezze a fő hangsúlyt és hogy milyen erősségű legyen a masszázs, s miután mindent megbeszéltünk, profi mozdulatokkal neki is kezdett. El kell ismernem, nagyon jól masszírozott. Talán még Nikinél is jobban. Pont úgy, ahogy szeretem. Mire eltelt az egy óra, teljesen újjászülettem. Nem csoda, hogy amikor rákérdezett, akarok-e újabb időpontot hozzá, azonnal igent mondtam.
A következő alkalomra, emlékszem, egy meleg májusi napon került sor és egy rendkívül fárasztó munkahét állt mögöttem, így már alig vártam, hogy egy kicsit lazíthassak Miki kezei között. A masszázs ugyanúgy kezdődött, mint az első alkalommal: Miki a talpaimat gyúrta át először, majd onnan haladt felfelé. Mikor a csípőmhöz ért, megkérdezte, lejjebb húzhatja-e kicsit a bugyimat, mert nem szeretné összeolajozni. Mivel Niki is mindig így csinálta, nem gondoltam semmi rosszra.
Aztán a következő, amire emlékszem, az volt, hogy olajos kézzel elkezdte masszírozni a combom belső részét és néha, mintha csak véletlenül történne, be-benyúlt a bugyimba. Először nem is akartam elhinni, hogy ez az, amire gondolok, de amikor már harmadjára majd negyedjére is oda tévedt a keze, ahová nem kellett volna, bekapcsolt a vészvillogó.
Annyira elöntött a szégyen, hogy egy szót sem tudtam kinyögni, csak felkaptam a ruháimat és kirohantam a wc-re, hogy ott majd felöltözök. Szerencsére Miki nem jött utánam. Még akkor is remegtem, amikor lementem az emeleti lépcsőn és amilyen gyorsan csak tudtam elhagytam az üzletet. Még fizetni is elfelejtettem, bár kétlem, hogy Miki extra díjat számolt volna fel a produkciójáért és érdekes módon, később sem keresett senki, hogy kiegyenlítetlenül hagytam a számlámat.
Mondanom sem kell, a kozmetikába sem mentem vissza soha többé.
Több, mint tíz évnek kellett eltelnie, mire újra képes lettem rá, hogy egy masszőrnek bizalmat szavazzak. Már két éves volt a kislányom, amikor a családdal elutaztunk hosszú hétvégézni Sárvárra. Fáradt voltam és nyűgös, mert Dorcinak idegen volt a szálloda meg fel is „spanolódott” a sok új élmény miatt, ezért jó, ha két órát aludtunk az első éjszaka. Jól esett, amikor a férjem reggeli után azt javasolta, menjek el szaunázni meg egy jó masszázsra – és igazából ő már le is foglalt nekem egy időpontot-, ő addig ellesz Dorcival.
Bár a tizenkét évvel azelőtti esemény emléke még mindig nem múlt el nyomtalanul bennem, úgy voltam vele, egy neves wellness szállodában vagyunk, csak nem történik meg ugyanaz, mint egy kis szépségszalonban anno. Hát tévedtem.
Amikor a wellness részleg recepciós pultjánál jelentkeztem a masszázsra, a biztonság kedvéért rákérdeztem, ugye női masszőrt kapok. Persze, nem gond – hangzott a válasz. Megkönnyebbülve vettem az irányt a megadott számú kabin felé, ahol halk zene és egy aromalámpa kellemes, meleg fénye fogadott. Levetkőztem bikinire és elterültem a masszázságyon. Szerintem elaludhattam, mert arra ébredtem fel, hogy már el is kezdődött a masszázs.
Akkor már éreztem, hogy itt valami nem stimmel: ez bizony egy férfi keze, ami szakavatottan gyúrja a vádlimat. Aztán, mivel semmi nem történt, ami megalapozta volna a rossz előérzetemet, átadtam magam a masszázs élményének.
Nagyon jól esett a masszázs, többször bele is aludtam, amikor a masszőr a háti szakaszhoz érkezve illedelmesen megkérdezte, kikötheti-e a melltartóm pántját, mert nem akarja összekrémezni, meg zavarja is masszírozás közben. Igent mondtam. Bár ne tettem volna! A hátmasszázs ugyanis szép lassan átalakult mellmasszázsba. Amikor azt éreztem, hogy a pasi keze már a mellbimbóimat fogdossa, felugrottam. És ezúttal nem akadtak a torkomon a szavak. Ám a férfi még csak elnézést sem kért, pimasz mosollyal közölte: „Nincs abban semmi különös, hogy a mellemet masszírozza, neki ez a munkája és egyébként is a legtöbb nő imádja.” Én nem így gondoltam. A mellem az enyém és ahhoz, hogy valaki hozzáérhessen, az én engedélyemet kell kérnie.
Bevallom, akkor sírva fakadtam. Olyan szerencsétlennek és kiszolgáltatottnak éreztem magam és akárcsak 12 évvel ezelőtt, megint tele voltam szégyennel. Még napokkal később is azon járt az agyam, vajon milyen félreérthető jeleket adhattam, amelyek felbátorították a masszőrt, hogy kérdezés nélkül gyömöszölni kezdje a melleimet.
Félreértés ne essék, nem vagyok „MeToo”fanatikus, de amikor olyan esetről olvasok, hogy egy férfi a helyzeti fölényét, hatalmát arra használja, hogy tárgyként kezeljen egy nőt és a testét, a fenti két eset óta sokkal érzékenyebben reagálok rá és időbe telik, mire visszanyerem a lelki békémet. Pedig engem szerencsére nem erőszakoltak meg, eljöhettem úgy, hogy nem lett következménye, nem rúgtak ki, nem szégyenítettek meg közszemlére téve, nem lettem "sarkonállónak" kikiáltva, aki kiprovokálta mindazt, ami történt, mégis a mai napig szégyent és tehetetlenséget érzek, ha a két esetre gondolok. Mindenesetre a masszőröket azóta is messzire elkerülöm, biztos, ami biztos.