A mesterséges édesítőszerek 8 káros hatása: ha kiiktatnád a cukrot az életedből, törekedj a természetes cukorpótlásra

Borítókép: A mesterséges édesítőszerek 8 káros hatása: ha kiiktatnád a cukrot az életedből, törekedj a természetes cukorpótlásra Forrás: Envato/Civil
Napjainkban egyre többen lépnek az egészséges életmód útjára, melybe egyértelműen nem fér bele a finomított cukor fogyasztása. De akkor hogyan pótolhatjuk a számunkra kedves, finom édes ízt? Szakemberek szerint érdemes inkább természetes édesítők felé orientálódni, hiszen a mesterséges cukrok katasztrofális hatással lehetnek az egészségünkre.

Hol vannak már azok a szép idők, amikor még nem aggódtunk a cukor negatív hatásai miatt? Emlékszem, amikor a nagymamám és a dédnagymamám mindig süteményeket sütött, folyamatosan szórták bele az édes ízt biztosító cukrot. Amikor én gyerek voltam (és azért nem volt az olyan régen), még szóba sem került, hogy bármi mással helyettesítsünk, mert a cukor jó volt úgy, ahogy volt. Azóta persze rengeteg kutatás és tudományos adat rendelkezésünkre áll már, hogy mennyi negatív, egészségre káros hatása van, hiszen számos megbetegedésért felelőssé tehető. Ha az ember nem szeretne krónikus betegségeket és egyéb problémákat bezsebelni, vagy akár az egészséges életmód mezsgyéjére lépne, egyértelmű, hogy a finomított cukrot ki kell iktatnia az életéből. Itt jön képbe a kulcsfontosságú kérdés: vajon mivel helyettesítsük a cukrot?

Forrás: Unsplash/Brooke Lark

Válasszunk inkább természetes édesítőszereket!

A cukor helyettesítésére ma már számos alternatíva áll rendelkezésünkre, de mindenki tudja, hogy a mesterséges édesítők nem ebbe a kategóriába tartoznak. Ha mindenképp ragaszkodunk az édes ízekhez, váltsunk természetes alapú édesítőszerekre. Ezen csoportban egyaránt találunk magas- és alacsonyabb energiatartalmú helyettesítőket.

A sztíviával nem lőhetünk mellé, hiszen ez a Közép- és Dél-Amerikában őshonos növény alacsony kalóriatartalmú, egészségesebb édesítést garantál a mindennapokra. A gyakorlatilag 0 kalóriás eritritet a cukor erjesztésével állítják elő, és nagy előnye, hogy túlnyomó része felszívódik a vékonybélben, puffadást és alhasi problémákat nem okozva. A nyírfacukor a természetben is megtalálható gyümölcsökben és zöldségekben, és szintén egy egészségesebb alternatívát jelent a cukorpótlás szempontjából, sőt, egyes kutatások szerint még a szájhigiéniára is jó hatással van, hiszen megakadályozza a szájban elszaporodó baktériumok terjeszkedését, és gátat szab a fogszuvasodásnak. Ne felejtsük a mézet sem, mely nem csupán édes ízt ad az ételeknek, hanem kiváló immunerősítő, méregtelenítő, mely nagyon jó felső légúti megbetegedésekre, emésztési problémákra, a gyomorsav csökkentésére, és egyes kutatások szerint rendkívüli idegnyugtató.

Olvasd el galériánkból, milyen káros hatásai vannak a mesterséges édesítőszereknek!

Cikkünk a galéria után folytatódik!

Hogyan szokjunk le a finomított, azaz a rossz cukorról?

Allen Carr, az Easyway alapítója maga is láncdohányos volt, aki módszerével milliókat szoktatott le a dohányzásról. Az Easyway módszerét tökéletesen át lehet ültetni bármilyen függőségre, például a cukorfüggőségre is. Nemrég egy könyv is megjelent, Jó cukor, rossz cukor címmel, ami lépésről lépésre segít abban, hogy elhagyjuk az ún. rossz cukrokat, azaz finomított cukrot. Hogy miért fontos ez? A túlsúly ma már világjárvány, aminek következtében évente 2,8 millió ember veszti életét. A cukorbetegek száma évről évre jelentős mértékben növekszik, 2035-re 600 millióra emelkedhet az érintettek száma. Ennek pedig a fő oka a rossz cukor...

A leszokás nehéz, ugyanis szinte mindenben található finomított cukor, de Carr módszere erre is megoldást nyújt, hiszen alapjaiban változtatja meg gondolkodásodat!