6 ok, amiért érdemes már ma elkezdened a pilatest: fantasztikus hatással lesz a testedre!
Forrás: Elina Fairytale/Pexels
Alapvetően rengeteget gondolkoztam azon, hogy milyen sportot szeretnék abszolút magamévá tenni idén. Tavaly elsősorban a kardión volt a sor, megtanultam jól futni, és a gyaloglást is magasabb szintre fejlesztettem. Azonban idén úgy gondoltam, hogy az erősítésnek is muszáj teret szentelnem, így hosszú idő után az én életemet is elérte a pilates-szerelem.
Fontos tisztában lenni azzal, hogy önmagában a pilates nem ígér azonnali átalakulást, és éppen ez az egyik legnagyobb erőssége. Ez a mozgásforma nem a kifulladásra, hanem a tudatos izommunkára épül. Ennek tekintetében sokkal kevésbé megterhelő a test számára, mint egy intervallum edzés, vagy mint egy komoly edzőtermi sorozat, de hosszú távon a hatása páratlan. Ugyanis a pilates során minden mozdulatnak jelentősége van. A légzés, a testtartás, az izomaktiválás folyamatos figyelmet igényel, ami kizárja az „automata üzemmódot”. Ez a fajta jelenlét nemcsak az edzés minőségét javítja, hanem mentálisan is lelassít – ami a mai, túlstimulált mindennapokban önmagában érték. Nincsenek benne extrém mozdulatok vagy látványos elemek, mégis mélyreható változásokat indít el. A fejlődés fokozatos, de stabil: jobb tartás, erősebb törzs, kontrolláltabb mozgás. Ezek azok az eredmények, amelyek nem egyik napról a másikra, de tartósan megmaradnak. Az ülőmunkát végzőknek pedig zseniális választás, hiszen nagyon jótékony hatással van a gerincre és a testtartásra.

Az újévi elhatározásom lényege nem az, hogy „tökéletesen” csináljam, hanem hogy rendszeresen. A pilates pedig tökéletes választás: nem éget ki, nem terhel túl, mégis folyamatos fejlődést ad. Pont ezért alkalmas arra, hogy ne csak egy januári kísérlet, hanem egy hosszú távon fenntartható szokás legyen. De nézzük is, milyen fantasztikus hatásai vannak a szervezetre.









