Lehet, hogy ezért vagy kialvatlan? 6 szokás, ami gátolja a pihentető alvást

Magam nevében azt mondhatom, hogy nagyjából 7 éve nem aludtam ki magam, és egész pontosan meg tudom határozni, mi ennek az oka: a gyerekeim. De persze nemcsak a kisgyerekes szülők küzdenek kialvatlansággal és alvásproblémákkal, számos egyéb tényező kihathat az alvásminőségünkre. Ez derült ki a JYSK alvási szokásokat felmérő reprezentatív kutatásából is, amelynek eredményeit stratégiai partnerével, a Magyar Alvás Szövetséggel mutatta be. A válaszadók mindössze 39%-a válaszolta, hogy mindig vagy többnyire kipihenten ébred reggelente. Átlagosan két alvási problémát jelöltek meg a felmérésben résztvevők, a leggyakoribb az éjszakai felébredés és a nehéz elalvás volt. A megkérdezettek 57%-a rendszeresen felébred az éjszaka folyamán, míg 44%-uk nehezen alszik el. 29% számolt be arról, hogy éjjelente horkol. A válaszadók 39%-a nehezen ébred, és a válaszadók fele ízületi fájdalmakkal küzd reggelente.

Nem mindegy, min és mivel alszunk
Szakértők hangsúlyozzák, gyakran előfordul, hogy eleget alszunk, mégsem megfelelő az alvásminőségünk, amiért a túl puha vagy túl kemény matrac, valamint a gerinc nem megfelelő alátámasztása tehető felelőssé. A JYSK felmérése szerint fekhelyek tekintetében a szivacsmatrac és a rugós matrac a legnépszerűbb, de sokan alszanak olyan heverőn vagy kinyitható kanapén is, ami többnyire hosszú távon nem biztosít megfelelő körülményeket a pihentető, egészséges alváshoz. Nagyon ritka a puha matracok elterjedtsége, a megkérdezettek 88 százaléka közepesen kemény, kemény, vagy nagyon kemény matracon alszik, pedig nem biztos, hogy mindenkinek ez lenne az ideális. A megfelelő matrackeménység függ a testsúlytól, a jellemző alvási pozíciótól és a testalkattól is.
A matrac mellett pedig fontos a párna is, amelynek passzolnia kell az alvási pozíciónkhoz. A kutatásból az derült ki, hogy a magyarok 67%-a az oldalán alszik, 16%-uk hason, 10%-uk pedig a hátán. Az oldalán alvóknak például vastagabb párna ajánlott, amely megfelelő alátámasztást biztosít a fej és a gerinc számára, míg a hátukon alvóknak vékonyabb, ergonomikus párna segíthet az optimális tartásban. A hason alvóknak külön figyelniük kell arra, hogy a párna ne emelje meg túlságosan a fejet, ami megterhelheti a nyakat.