Menstruációs túlélőcsomag: így vészeld át a nehéz napokat nőiesen!
Forrás: Pexels/Sora Shimazaki
A menstruáció kétélű dolog. Van, aki várja, mint a megváltót, hogy az adott hónapban biztosan elérkezzen – vagy azért, mert nem szeretne gyermekáldás elé nézni, vagy bizonyos egészségügyi okokból. Mások körmüket tördelve minden erejükkel azon vannak, hogy az a bizonyos „nem várt” tényleg ne érkezzen el. Egyben azonban minden nő hasonlít: küzd az elemekkel, ha beköszöntenek a piros betűs napok. És bár ezek a napok ritkán tartoznak a „kedvenc” időszakaink közé, néhány apró szokással, tudatos odafigyeléssel és egy csipetnyi önkényeztetéssel sokkal elviselhetőbbé tehetjük őket.
A menstruáció mindig is kényes téma volt – pedig minden nő ismeri. Ezeken a napokon sok változás megy végbe a női szervezetben és a hormonok tekintetében. A menzesz meghatározza az alaphangulatunkat, a közérzetünket, a teljesítményünket, a fizikai állapotunkat, sőt, még olykor az étkezési szokásainkat is. Nő legyen ugyanis a talpán, aki a piros betűs napok alatt nem eszik egy picit többet – és azt sem mondanánk, hogy a legegészségesebb élelmiszereket tesszük ekkor a tányérunkra.

Persze nem hibáztatunk senkit, hiszen ilyenkor a testünk nem véletlenül kívánja a szénhidrátot, az édességet vagy épp a sós rágcsákat – mindez a hormonális változások természetes velejárója. A szervezet ekkor még több energiát akar, miközben a hormonháztartás komoly szélmalomharcot vív, és az érzelmeink is változnak. Ilyenkor az is teljesen természetes, ha a tükörbe nézve sokkal puffadtabbnak látjuk magunkat, és kedvenc farmerünk hirtelen szűkebbnek tűnik.
Ha a testi tünetek nem lennének épp elég megterhelők, a menstruációs napok lelki próbát is jelentenek: ilyenkor minden bennünket ért inger, érzés és történés hatványozottan hat ránk. Egy rossz – még ha nem is szándékos – megjegyzés, egy kihagyott kávé, vagy egy apró kis „hiba” a megszokott napi rutinunkban, és máris borul a világ. Éppen ezért fontos, hogy ne háborút vívjunk a testünkkel, hanem tanuljunk meg együttműködni vele. Ha odafigyelünk rá, és megadjuk neki, amire szüksége van, a nehéz napok is könnyebbé, sőt, talán szerethetőbbé válhatnak.










