Pufibbnak tűnsz a kelleténél és úgy érzed, meg van dagadva mindened? Így csökkentsd a vizesedést és szűntesd meg a kellemetlen tüneteket

A vizesedés kellemetlen tüneteket okozhat
Testünk kb. 60%-a víz, mely létfontosságú szerepet tölt be az egészséges működésben, hiszen segít az emésztésben, szabályozza a testhőmérsékletet, közreműködik a tápanyagszállításban és napestig sorolhatnánk még fontos funkcióit. Ha azonban nem tud kiürülni testünkből a feleslegesen felhalmozódott víz, akkor kötőszöveteink, bőrünk és szerveink között felgyülemlik, ezzel ödémát okozva, tehát magyarul vizesedni kezdünk.
Amikor a szervezet visszatartja a vizet, ahelyett, hogy a veséhez juttatná el azt, kellemetlen tünetekkel találhatjuk szemben magunkat, hiszen olykor úgy tűnik, mintha fel lennénk puffadva, és annak ellenére, hogy ideális súlyban vagyunk, mégis dundibbnak és teltebbnek tűnünk. A vizesedés legfőképpen a has környékén, illetve a lábakon, a lábfejen és a bokán a leggyakoribb, de az arcon és a karokon is megjelenhet.
A vizesedésnek hormonális okai is lehetnek
A folyadékvisszatartásnak számos oka lehet, mely külső befolyásoló tényezőket és szervezetünkben végbemenő folyamatokat egyaránt magába foglalhat.
Gyakori lehet, hogy menstruáció alatt – köszönhetően a hormoningadozásnak, – sok nő elkezd vizesedni, és úgy érzi, mintha a hasa folyamatosan fel lenne puffadva. Ide kapcsolhatóan érdemes megemlíteni a terhességet is, hiszen gyakori tünet a várandós hónapokban – különösen a terhesség vége felé közeledve, hogy a kismamák lába ödémássá és nehézzé válik. A felpuffadt test a várandósoknál a hormonok következtében alakul ki, de legtöbbször szerencsére nem áll más komoly probléma a háttérben, és a vizesedés egy teljesen természetes velejárója a terhességnek.

Külső tényezők – például a repülés vagy a magas kinti hőmérséklet is előidézhet vizesedést, hiszen a repülőgépen a kabinnyomás és az egy helyben történő ülés következményeképpen lábaink megdagadhatnak a felgyülemlett víz következtében, és a meleg nyári hónapok is hasonlót eredményezhetnek. Ennek oka, hogy az aldoszteron hormon hatására a vesék több vizet tartanak vissza.
A különböző gyógyszerek, az alkohol és az életmódunk is hatással lehet a vizesedésre
Nagyon sok gyógyszer – így a fogamzásgátlók, a vérnyomáscsökkentők vagy a nem-szteroid típusú tabletták is eredményezhetnek vizesedést, és a helyzeten a fokozott alkoholfogyasztás sem segít. Az alkohol köztudottan vízhajtó hatású, ám hogyha szervezetünk úgy érzékeli, hogy túl sok vizet veszítettünk, megpróbál kompenzálni és visszatartani a folyadékot, mely az arc, a lábak, a kar és a has puffadásához vezethet. Természetesen a rossz étrend, az életmódbeli tényezők, a stressz és a kevés alvás is generálhat hasonló problémákat, melyeken azonban szerencsére hamar úrrá lehetünk néhány praktika segítségével!
Tudd meg galériánkból, hogyan tudod csökkenteni a vizesedés kellemetlen tüneteit!
- "A kamaszlányok fele érzi magát kevésbé szépnek a social media hatására" - Megérkezett a Testkép podcast 3. évada B. Nagy Réka énekesnővel és Fóris Szandra pszichológussal A Testkép harmadik évadának nyitóepizódjában a közösségi média testképre gyakorolt hatásait vizsgáltuk szakértő vendégünkkel,...