Két típusú ember van. Van, aki nyáron vagy tengerparton érzi magát igazán elemében, és ha 15 fok alá csökken a hőmérséklet, borzasztóan cidrizik. És van, aki vidáman húz téli kabátot, hótaposót, és legszívesebben egy hegyi alpesi hegyi faluba költözne, mert utálja a kánikulát. Sokáig az első típusba soroltam magam, de aztán 13 évvel ezelőtt munkát vállaltam Tirolban. Néhány hónapokig a havas hegyek között élhettem, és rájöttem, hogy a telet és a havat legalább annyira lehet élvezni, mint a napsütést, csak ezt a budapesti latyakban nehéz volt elhinni.

Amióta pedig édesanya lettem, majd kertes házba költöztünk vidékre, minden évben a gyerekekkel együtt izgatottan várom, hogy vajon mikor esik majd először a hó. Aztán ahogy elkezdnek szállingózni a pelyhek, drukkolok, hogy megmaradjon a fehér takaró, és legalább egy picit tudjunk szánkózni, hóembert építeni, hócsatázni. Bár tavaly az előző évi átlagokhoz képest több havat kaptunk, így sem lehetett sokáig élvezni, a gyerekek nagy bánatára.

Sajnos bele kell törődnünk, hogy ha igazán nagy havat akarunk mutatni a gyerekeinknek, akkor el kell hagynunk az országhatárt. Bár már az Alpokban és a Magas-Tátrában is többet üzemelnek a hóágyúk, mint egy évtizeddel ezelőtt, de azért ott még találunk hóbiztos terepeket. Sőt, Ausztriában már szeptember végén is több helyen napokig esett a hó, ami azóta sem olvadt el. A 2000 méter feletti hegycsúcsokra felvonózva havas látvány terül a szemünk elé, és sorra nyitnak meg a síterepek, bár azok leginkább csak a gleccsereken.

A galériában megnézheted, merre érdemes ellátogatni, ha már a téli főszezon előtt játszanátok a hóban, esetleg felcsatolnátok a síléceket is: