Simone de Beauvoir 1908. január 9-én született Párizsban, egy szigorú, katolikus polgári családban. Gyermekkorában szülei gyakran mondták róla, hogy „úgy gondolkodik, mint egy férfi” – ez a megjegyzés már korán jelezte rendkívüli intellektusát és a korabeli nemi szerepekkel való szembenállását. Fiatalon mélyen vallásos volt, egy ideig apácának készült, ám az egzisztenciális kérdések iránti szenvedélye hamar hitválságba sodorta. Ettől kezdve ateistaként folytatta életét.

Kiemelkedő képességeinek köszönhetően a Sorbonne-on kezdett filozófiát tanulni, ahol 1929-ben évfolyamtársa lett Jean-Paul Sartre-nak. A rendkívül nehéz agrégation vizsgán Sartre mögött a második helyen végzett. Tanulmányai után Marseille-ben, Rouenban, majd Párizsban, a Lycée Molière-ben tanított filozófiát.

Kiemelkedő képességeinek köszönhetően a Sorbonne-on kezdett filozófiát tanulni, ahol 1929-ben évfolyamtársa lett Jean-Paul Sartre-nak. A rendkívül nehéz agrégation vizsgán Sartre mögött a második helyen végzett. Tanulmányai után Marseille-ben, Rouenban, majd Párizsban, a Lycée Molière-ben tanított filozófiát.

Irodalmi pályája a 1940-es években indult igazán: A vendég és A mások vére című művei hozták meg számára az áttörést, ezt követően teljes mértékben az írásnak és a gondolkodásnak szentelte életét. 1949-ben jelent meg korszakos műve, A második nem, amely a feminizmus egyik alapművévé vált, és világszerte új nyelvet adott a női elnyomásról és szabadságról való gondolkodásnak.

Az 1950-es évektől kezdve hosszú utazásokat tett Európában, Észak-, Közép- és Dél-Amerikában, a Közel- és Távol-Keleten, a Szovjetunióban és Kínában. Tapasztalatait útinaplókban és riportkönyvekben dolgozta fel. 1954-ben a Mandarinok című regényéért elnyerte a Goncourt-díjat, a francia irodalom legrangosabb elismerését.

Beauvoir nemcsak gondolkodóként, hanem közéleti szereplőként is következetes volt: Sartre-ral együtt tiltakozott a vietnámi és algériai háborúk ellen, és aktívan kiállt a béke mellett. Később szerkesztője lett a Les Temps modernes című folyóiratnak, majd az 1970-es évektől a feminista mozgalmak egyik vezető alakjává vált. Elsők között állt ki az abortuszhoz való jog mellett, és következetesen harcolt a nők testi, szellemi és társadalmi szabadságáért.

Egész életművét végigkísérték azok az egzisztenciális kérdések, amelyek a női sorsot, az egyenlőséget és a szabadság lehetőségeit kutatták. Simone de Beauvoir 1986. április 14-én hunyt el. Halálával a világ egy olyan nőt veszített el, aki nemcsak megírta, hanem meg is élte azt a küzdelmet, amelynek tétje az volt, hogy a nők teljes jogú, autonóm emberként élhessenek.

Az alábbiakban pedig összegyűjtöttünk 5 további feminista harcost, akinek köszönhetjük, hogy szavazati jogunk van!