Senki nem tanít úgy az élővilágról, mint ő: David Attenborough 99 éves

David Attenborough Forrás: BBC / IMDb
Az egyik legismertebb természettudós, az ismeretterjesztő műsorok úttörője ma is aktív, élete méltán szolgálhat példaként.
Bárcsak kétszer ekkora lenne a világ, és bárcsak a fele még feltáratlan volna.

Aki egy picit is érdeklődik a bennünket körülvevő világ, a természet szépségei iránt, aki valaha nézett már ismeretterjesztő műsorokat, biztosan tudja, ki az a Sir David Attenborough. A legendásnak bátran nevezhető természettudós nevéhez olyan sorozatok kötődnek, mint a Látlelet a Földről, Az élő bolygó vagy az Élet a Földön, de sok-sok egyrészes dokumentumfilm készítője vagy narrátora, megannyi ismeretterjesztő kötet szerzője is. Május 8-án a hozzá leginkább illő módon ünnepli kilencvenkilencedik születésnapját: Ocean című, mozifilm hosszúságú legújabb munkájának bemutatásával.

1926-ban született Londonban, és már gyermekként is nagy érdeklődést mutatott az élővilág iránt, fosszíliákat gyűjtött. Hárman voltak fiútestvérek, a legidősebb, Richard színész és rendező volt, pikáns módon például éppen ő játszotta a Jurassic Parkban John Hammondot, akinek cége feltámasztotta a dinoszauruszokat. Ő 91 évesen hunyt el 2014-ben. A legifjabb, John pedig üzletemberként teljesedett ki, volt például az Alfa Romeo brit részlegének feje is, 2012-ben halt meg 84 esztendős korában. A család a második világháború idején két német zsidó kislányt is örökbefogadott.

David Attenborough a negyvenes évek végén gyermekeknek szóló tankönyvek szerkesztőjeként tevékenykedett egy kiadónál, majd a BBC-hez jelentkezett, ahol egy képzést követően televíziós producer lett, műsorvezetőként először a Zoo Quest című sorozatban találkozhatott vele a közönség. Később volt a BBC Two vezetője, majd mindkét csatorna programigazgatója, sőt az ő irányítása alatt kezdtek el színes adást sugározni. Noha főigazgatónak is jelölték, ő inkább visszatért a műsorkészítéshez, és azzal foglalkozik azóta is, amivel igazán szeret: a természetet, az élővilágot hozza közelebb az emberekhez a maga összetéveszthetetlen stílusával, jól felismerhető hangjával, csodálatos lelkesedésével.

És pontosan ebben rejlik Attenborough munkásságának elvitathatatlan kulturális hatása, hiszen tényleg sokaknak szívügyévé tette a bolygó sorsát, számos munkája volt látható, vagy nézhető jelenleg is hazánkban, mostanság például a BBC Earth csatornán, de több könyvét is lefordították magyarra. Saját bevallása szerint eleinte azért forgatott ismeretterjesztő műsorokat, mert élvezte a felfedezést, később viszont rádöbbent, világunkat milyen katasztrófák fenyegetik, szívügye lett a természet védelme.

Kattints galériánkra, és mutatunk 9+1 érdekességet a 99 éves David Attenborough-ról:

Az InStyle Men írása.