Terézvárosban betiltják az airbnb-t: egy volt szálláskiadó véleménye
Az eredmény nem meglepő, ezt megelőzően már évek óta társasházi engedélyhez kötötték, hogy valaki ideiglenes szálláshelyet csinálhasson a lakásából. Úgy tűnik, a (legális) Airbnb-nek szép lassan befellegzett - bár állítólag a lakáskiadók kompromisszumkészek, így idővel nem kizárt, hogy valamilyen köztes megoldás születik. Ha mégsem: örülünk ennek vagy inkább elsiratunk egy jó korszakot? Egy volt szálláskiadó tömör véleménye.
Több oldal
Mint mindig, az éremnek most is két (vagy több) oldala van. Én egy éven keresztül hirdettem a lakásomat turistáknak. Volt mindenféle tapasztalatom kedves, előzékeny vendégekkel, összehozott a sors néhány kekeccel is, a rolót pedig akkor húztam le végleg, amikor használt kotont találtam a padlón, ami, nem részletezem, miféle járulékos károkat okozott. Degeszre nem kerestem magam a dologgal, adóztam rendesen, később pedig egy hanyag ügyintéző „jóvoltából” súlyos százezreket fizettem az adóhatóságnak, holott már régesrég albérletként funkcionált a lakás. Mindegy, a lényeg nem is ez, hanem: a kezdet kezdetén az egyik szociális érzékenységű barátnőm néhány korsónyi sör után nekem támadt, hogy miattam emelkednek a lakásárak, szóval én (is) tehetek arról, hogy anyagilag kevésbé eleresztett emberek képtelenek saját lakást vásárolni, vagy legalább egy normális albérletet megfizetni. Még csak azt sem mondhattam, hogy nincs igaza, legfeljebb a stílussal szemben emelhettem kifogást.
Szóval egyfelől ott van a megfizethetetlen albérlet és lakás, ezzel összefüggésben pedig az állampolgári kiszolgáltatottság: másfelől nem feledkezhetünk el a turizmusról, ami becslések szerint alaposan vissza fog esni az Airbnb kihalásával. Érzékeny lelkű ember nyilvánvalóan az előbbit tartja fontosnak, bár nehéz lenne felsorolni, hány és hány társadalmi igazságtalanság és méreg létezik a világban, melynek akarva-akaratlanul mi is részesei vagyunk: elég, ha pólót veszünk a H&M-ben, pityókásan elpöcköljük a cigarettát, elfelejtjük visszavinni az üres üvegeket, 38 fokban működésbe hozzuk a klímát, repjegyet veszünk Balira. A turizmus csökkenését pedig mindenféleképpen megérezzük a bőrünkön, kevés bevétel, kevés kiadás, szóval szívunk így is, úgy is. Vagy - ami szintén reális opció - zötyög tovább a biznisz, csak attól kezdve adóhatóság elől bujkálva, feketén. Eszembe jutott, amikor a Costa Ricai reptéren egy órán át trükköztünk Uberért, mivel a szolgáltatás már évek óta illegálisan virágzott a közép-amerikai országban.
Saját bőr
Egyik barátom két lakást is működtet ideiglenes szálláshelyként. Más munkahelye nincs, gyakorlatilag ebből él. Ha valakinek, neki aztán tényleg át kell gondolnia az életét, főleg mert mind a két lakása Terézvárosban van. Sajnálni persze nem kell, akinek ingatlanai vannak, előbb-utóbb valószínűleg nyereséget is kisajtol belőlük. „Ki fogom adni állandó bérlőknek. – írta, mikor rákérdeztem nála e-mailben, hogyan tovább. - Aztán keresek valami munkát. Ez van, ezt kell szeretni. Pedig én tényleg szívvel-lélekkel csináltam, superhost is voltam, komolyan vettem a dolgot. De azt is megértem, hogy a társadalomnak ez nem feltétlenül jó. Ugyanakkor a tiltás helyett ki lehetett volna találni valamit, ami mindenkinek megfelelőbb. A lakásárak se legyenek az egekben, de mi is megmaradhassunk, ha nem is a két szép szemünkért, hanem azért, hogy a turisták továbbra is sokan jöjjenek Budapestre. De hát ez egy ilyen ország, a végleteket ismeri. Ez van, bele kell nyugodnunk.”
S hogy Terézváros példáját követik-e más kerületek is? Mivel máshol nincs ennyire csúcsra járatva a szórakozás, talán kevésbé radikális a turistagyűlölet és a rövidtávú szálláshelyek megítélése, de erre azért nem vennék mérget. A 13. kerületi bérházban, ahol élek, két Airbnb-lakás is működik, a vendégek nem szoktak hangoskodni, az egyik lakógyűlésen a ház doyen-je, a házmesterlelkű számlálóbizottság-tag néni mégis megvetően közölte: „Sosem csukják be a kaput maguk után. A magyar olyan csak, aki becsukja.” Erről ennyit.