Rákosnak hazudta magát a wellness-influenszer, milliókat vert át

Borítókép: Rákosnak hazudta magát a wellness-influenszer, milliókat vert át Forrás: Netflix
Belle Gibson 2013-ban lett világhírű, amikor blogolni kezdett csodával határos gyógyulásáról: rosszindulatú agydaganatát alternatív módszerekkel, egészséges étkezéssel sikerült legyőznie. A sztori hamar a közösségi oldalak sztárjává tette, majd erre felépítette jól menő vállalkozását. Két évvel később aztán kiderült a csúnya igazság: sosem volt rákos, csak hazug. Történetéből holnap debütál a Netflixen az Apple Cider Vinegar című minisorozat.

Bár lassan már 10 év eltelt Belle Gibson lebukása óta, a története még ma is aktuális, és komoly tanulsággal szolgálhat. A közösségi média, a mesterséges intelligencia korában nehéz felderíteni, hogy egy blogger vagy influenszer jól csengő története és állításai vajon igazak-e. Az ausztrál Gibsonról is majdnem két évig az egész világ elhitte, hogy rákban szenved, és nem csak hétköznapi embereket, hanem nagy vállalatokat is átvert.

Gyógyíthatatlan agydaganat, amely csodával határos módon mégis meggyógyult

Belle Gibsont állítása szerint 2009-ben, 20 éves korában diagnosztizálták négyes stádiumú, rosszindulatú agydaganattal, és az orvosok mindössze négy hónapot adtak neki. Mivel állítólag a hagyományos orvoslás (műtét, kemoterápia, sugárkezelés) nem segíthetett rajta, alternatív módszerekhez fordult: étrendváltás, méregtelenítés, természetes gyógymódok szerepeltek a listáján. Healing Belle névvel regisztrált az Instagramra, ahol elkezdte megosztani gyógyulásának varázslatos történetét, majd életmód tanácsokkal látta el egyre népesebb követőtáborát.

Bár most, hogy tudjuk az igazságot, szinte nevetségesnek és átlátszónak tűnik Belle története, gondoljunk csak bele, hogy mennyien lehetettek azok, akik mindenáron hinni akartak benne. Mert számukra ez jelentette az egyetlen reményforrást, saját vagy egy szerettük hasonló betegsége kapcsán. Ilyenkor pedig az agy általában félresöpri a kétesnek tűnő információkat, és arra fókuszál, amit hinni szeretne. A fiatal nő (akinek egyébként akkoriban már volt egy kislánya) pedig nem félt kihasználni mindezt: felismerve a lehetőséget, elindította The Whole Pantry nevű életmód appját, majd hamarosan ugyanezzel a címmel szakácskönyve is megjelent. Utóbbit a Penguin Books – a világ egyik leghíresebb könyvkiadója – egyik lányvállalata rendelte meg tőle, a mobilapplikációt pedig az Apple is reklámozta az Apple Watch debütálásakor.

Forrás: youtube.com / 60 Minutes Australia
Belle Gibson csodásnak hitt gyógyulását gyorsan felkapta a média, wellness-sztár lett belőle Ausztráliában.

Túl sok hazugság, túl nagy költekezés

A sikerei csúcsán Gibson nemcsak saját követőit, hanem jótékonysági szervezeteket is átvert. Azt hazudta, hogy bevételeiből jelentős összeget adományoz különböző alapítványoknak, rászorulóknak, illetve gyűjtéseket is szervezett. A média és követői azonban gyanakodni kezdtek, mivel az adományokról szóló beszámolók elmaradtak, és a rákos betegekkel foglalkozó szervezetek is sorra jelezték, hogy nem kaptak semmilyen támogatást tőle. Emellett a nő történetét is egyre szövevényesebbé tette sorozatos kitalációival. Azzal is előállt például, hogy a a méhében, a veséjében, a májában és a lépében is találtak rákos sejteket, de természetesen ezek is felszívódtak az egészséges életmódjának köszönhetően.

Éppen a következő nagy dobására készült, hogy kiterjessze brandjét az étkezésen túlra, amihez bejegyezte a „The Whole Life” márkanevet, amikor elkezdett összeomlani a hazugságokból felépített vára. Az embereknek egyre inkább szemet szúrt, hogy feltűnően költekezett, orvosi állításait, vizsgálatait nem tudta dokumentumokkal alátámasztani, és saját barátnője is kételkedni kezdett benne. Végül éppen ő jelentette fel, és az ausztrál médiának is adott egy fülest, így 2015-ben a sajtó nyomozást kezdett ellene. Gibson próbálta menteni a menthetőt, és sorra törölte az appjáról és közösségi oldalairól az őt rossz színben feltüntető írásokat, kommenteket, de ez is csak olaj volt a tűzre. 2015 áprilisában aztán az ausztrál Women's Weekly-nek, majd a 60 Minutes-nek adott interjúban is elismerte, hogy nem mondott igazat.

Börtönbüntetés helyett Netflix-sorozat

Miután kiderült az igazság, az ausztrál fogyasztóvédelmi hatóság eljárást indított ellene a vásárlók megtévesztése és nagy értékű csalás miatt. A bíróság 2017-ben 410 000 ausztrál dollár (kb. 85 millió forint) bírságot szabott ki rá, amelyet a mai napig nem fizetett ki teljes mértékben, bár többször is házkutatást tartottak nála, és lefoglalták nagyobb értékű ingóságait, hogy így hajtsák be tartozását. Sokan börtönbüntetést követeltek, de Belle Gibson továbbra is szabadlábon élhet, állítása szerint pedig ő maga az áldozat, mert őt is átverték.

Hiába szembesítették többször is kesze-kusza hazugságaival, nem hajlandó felelősséget vállalni tetteiért, amikben nem is igazán az anyagi csalás a legborzasztóbb. Rengeteg olyan valódi rákbeteg lehet, aki az ő hazugságától vezetve hagyott fel a hagyományos orvosi terápiával, vagyonokat költött alternatív gyógymódokra, és hiába bízott a gyógyulásban. Belle motivációja sem ismert a mai napig, de szakértők szerint valószínű, hogy mentálisan nem ép. Február 6-án debütált a Netflixen az Apple Cider Vinegar című minisorozat, ami a botrányos történetét mutatja be. (A csaló nő a produkcióból nem kap semmilyen pénzt.) A főszerepben a Golden Globe-díjra jelölt Kaitlyn Dever brillírozik, a széria pedig az előzetes alapján nemcsak tanulságosnak, hanem szórakoztatónak is tűnik.

Ha bejön a true crime műfaja, az alábbi sorozatokat is érdemes megnézned: