Mióta és milyen szakmai keretek között foglalkozol humánökológiával?

Középiskolás korom óta, tehát több mint 30 éve érdekel, hivatásszerűen azonban „csak” bő 25 éve foglalkozom vele: azóta tanítok és kutatok az ELTE-n a témában. Hosszú ideig egyébként alma materemben, a Természettudományi Karon is oktattam, de ma már csak a Társadalomtudományi Karon vagyok. Itt működik egy humánökológia mesterszak, amelyet közel egy évtizeden át vezettem. Szerintem azonban ennél fontosabb, hogy mi is az a humánökológia. Ez egy olyan új tudományterület, amelyet az ökológiai válság, az úgynevezett környezeti problémák hívtak életre: a globális éghajlatváltozás, az élővilág rohamos elszegényedése, a talajpusztulás stb. Azzal foglalkozik, hogy miként alakítjuk át a bolygót, hogyan hat ez vissza ránk, és mit tehetünk az ökológiai katasztrófa elkerülése érdekében.

Ökológiai öngyilkosság, klímaszorongás, klímaválság: szinte kizárólag végletesen negatív értelemben hallunk a gyors éghajlatváltozásról. Ehhez a globális pesszimizmushoz képest milyen más perspektívát ad a könyved?

Először is: a Világeleje nem csupán az éghajlatváltozásra fókuszál, hanem tágabban az ökológiai válságra. Elég nagy baj, hogy manapság gyakran a klímaválságra egyszerűsítjük az ökológiai krízist, a problémakör ugyanis jóval szerteágazóbb. Sőt, továbbmegyek: az ökológiai gondok is csupán tünetei civilizációnk válságának. Ugyanarról a tőről fakadnak, mint például az egyre felháborítóbb mértékű vagyoni és jövedelmi egyenlőtlenségek, vagy sok „járványszerű” pszichés és pszichoszomatikus betegség. Mindegyik probléma gyökerénél kultúránk uralkodó gondolkodásmódját és a mai társadalmi-gazdasági berendezkedést találjuk. Az én könyvem nem pesszimista, de nem is optimista, ezek a fogalmak értelmetlenek civilizációnk válságának kontextusában. Világunk ugyanis annyira bonyolult, hogy még a modern tudomány eszközeinek segítségével sem vagyunk képesek előre jelezni jövőbeli állapotait.

Akkor ne is foglalkozzunk a jövővel?

Dehogynem. Megjósolhatatlan ugyan, de kivétel nélkül mindnyájan alakítjuk, akaratlanul is. Arra kell törekednünk, hogy mindennapos cselekedeteink egy élhetőbb világ megvalósulását segítsék elő. Ez pedig leginkább akkor járhat komolyabb hatással, ha másokkal összefogva cselekszünk. Kiutak.hu portálunkon erre adunk rengeteg konkrét tippet.

A rémisztgetés inkább lebénítja az embereket, ahelyett, hogy cselekednének, vélik sokan. Erről mit gondolsz?

„Rémisztgetni” sokféleképpen lehet. Ha fölvázolsz egy sanyarú jövőképet, és azt mondod, fölösleges bármivel próbálkoznotok, úgyis ez fog megvalósulni, az rendkívül kártékony. Ha viszont a cudar világ képe mellé odarakod, hogy ez csak egy lehetőség, aminek elkerülése érdekében lehet cselekedni is, akkor az emberek aktivizálhatóak. Én ezzel együtt határozottan azt javaslom, hogy inkább kívánatos jövőképeket vázoljunk föl: találjuk ki, hogy milyen világban élnénk szívesen, és mit kellene tennünk ahhoz, hogy valóra váljon. Sajnos a zöldmozgalom máig meglehetősen adós az átfogó pozitív víziókkal, pedig csak ezek segítségével érhetne célt. A sikeres mozgalmak vonzó jövőképeket nyújtanak: Martin Luther King híres beszédének visszatérő fordulata sem az volt, hogy „van egy rémálmom”.

Elsősorban ki vagy kik a célcsoportja a könyvednek?

A Világeleje minden olyan embernek szól, akit érint az ökológiai válság, azaz könnyebb meghatározni, hogy kiknek nem: mindazoknak, akiknek már sikerült önfenntartó kolóniát létrehozniuk egy másik bolygón.

Mit üzensz a klímaválsággal kapcsolatosan szkeptikus álláspontot képviselőknek, vagy a bagatellizálóknak?

Semmit. Könyvem 59 mikroesszéje közül a számomra egyik legkedvesebbre utalnék: arról szól, hogy forduljunk azok felé, akik leginkább nyitottak a változásra.

Ha azokkal foglalkozunk, akik a leginkább ellenállnak, csak elpazaroljuk az energiáinkat. Ezzel együtt még az is lehet, hogy később mégis csatlakoznak hozzánk. Persze akad majd jó pár olyan ember, akik soha életükben nem változtatnak a gondolkodásmódjukon, ám az új nemzedékben ilyenkor is bízhatunk.

Mi a véleményed Greta Thunbergről, általában a klímaaktivizmusról, vagy a festményeket összefestékező aktivistákról? Segít az ügyön vagy inkább riasztó az emberek számára?

Nem venném egy kalap alá Greta Thunberget és a festményfestékezőket. A könyvemben idézem a közelmúlt egyik nagy hatású kritikai társadalomtudósát, Immanuel Wallersteint, aki egy 2010-es interjúban arról beszélt, hogy sosem tudhatjuk, melyikünk apró kis cselekedete nyomán keletkezik világméretű vihar. Greta példája remekül igazolta a szavait. 2018 augusztusában egy szál magában egy béna kis táblácskával ült ki a stockholmi parlament lépcsőjére. Százból százan alighanem azt mondták volna, hogy ennek semmi értelme, aztán 2019 márciusában már világszerte milliók követték a példáját a klímatüntetéseken. Tény, hogy kapott politikai hátszelet, a retorikája pedig olykor számomra is irritáló volt, de ezzel együtt okosan, felkészülten, jó szemlélettel beszél és ír az éghajlatváltozásról. Ezzel szemben a festékes akciók inkább csak arra jók, hogy elkövetőik pillanatnyi médiafigyelmet kapjanak. Mivel azonban sokakban ellenszenvet keltenek ezek az akciók, tartok tőle, többet ártanak, mint amennyit használnak.

Vannak gyerekeid. Komolyan aggódsz azon, milyen világ vár rájuk?

Igen, nem véletlenül ajánlottam nekik a Világelejét. Ugyanakkor a magam szerény eszközeivel igyekszem kedvezőbb irányba alakítani a jövőnket, az övékét is, és bízom abban, hogy sokan mások is így tesznek. Ezt az általam járt utat, a cselekvő remény útját jó szívvel ajánlom mindenki figyelmébe.

Hogyan neveled a gyerekeidet öko-életmódra?

Elsősorban példamutatással és csak másodsorban szavakkal. Nemcsak olyasmivel, hogy komposztálunk otthon, vagy nem ütjük agyon a lakásba betévedő rovarokat - még a legyeket és a szúnyogokat sem. Ennél is fontosabb például az , hogy látják: a párom és én néhány társunkkal együtt szabadidőnk egy részében hat éve szervezzük a Vértesi Kamra bevásárlóközösséget. Ez hasonló egy helyi termelői piachoz, de előzetesen kell rendelni, és mi, szervezők választjuk meg, hogy ki árulhat. A gyerekek pedig ott vannak minden csütörtökön, amikor átvesszük a termelőktől a sok finomságot. A szavak kapcsán leginkább a meséket emelném ki. A Világelejében nem csupán írok pár mondatot a fontosságukról (méghozzá minden korosztály számára), hanem konkrétan ajánlok is néhány mesét. Ezek nem kimondottan ökomesék, mégis sokat segíthetnek egy új, ökologikus világ felépítésében. Ezzel együtt ökomesékből sincs hiány a gyerekeim polcán: nagyon szeretik például Agócs Írisz, Gévai Csilla, Lovranits Júlia Villő vagy épp Miller-Ferjentsik Viola könyveit.

Vannak „ökobűneid”?

Természetesen nekem is vannak, például a Világelejében bevallom, hogy hajlamos vagyok több könyvet venni, mint ahányat képes vagyok elolvasni. Ugyanakkor sok bűnöm strukturális, vagyis a rendszer kényszerít rá. Például nem azért ülök késő este kocsiba, mert autózni szeretnék, hanem mert csak így tudok hazajutni. Szívesebben mennék a vasútállomásról tömegközlekedéssel, bringával vagy akár lóval, csakhogy ennek nincsenek meg a rendszerszintű feltételei. Magam is ugyanabban a világban élek, mint mindenki más, így bizonyos mértékig igazodnom kell hozzá. És ezekből a helyzetekből nem létezik egyéni kiút: a rendszert kizárólag közös cselekvéssel tudjuk megváltoztatni.

Galériánkból kiderül, hogyan csökkentheted az ökológiai lábnyomodat!