Czopkó Nóri: "A sminkelésnél talán csak a lélek világát szeretem jobban"
Ha 10 évesen megkérdezlek, hogy látod magad úgy... 23 (plusz-mínusz) év múlva ( :D ), mit felelsz? :)
Valószínűleg azt, hogy ügyvédként, ez volt a sztenderd válaszom. Persze nem én láttam így magam, hanem édesapám. Mindig azt mondta, hogy egy jogi egyetemet elvégezni, na az már valami, és igen, jó tanuló voltam, csendes, és szófogadó, akár történhetett volna így is. Ugyanakkor volt otthon egy szalagos videókameránk, azt kikapcsolt állapotban magammal szembe fordítva, és a Tolnai világlexikont olvasva bemondónőt játszottam, ahogy Kudlik Júliától láttam. Végül nem lettem bemondónő, de ügyvéd sem, utóbbihoz sokkal több fegyelmezettségre van szükség szerintem, mint amennyivel én rendelkezem. Mindig volt bennem egy vágy, hogy megmutassam magam valahogy, de nem tudtam igazán, hogy miben is vagyok jó, így fogalmam sem volt, hogy merre kéne elindulnom. A továbbtanulásnál ez olyan erős dilemma volt, hogy kizárásos alapon döntöttem: mi az, amit biztos, hogy nem akarok, és mi az, ami szóba jöhet.
Az érettségi után kommunikáció szakon folytattad a tanulmányaidat és mellette a sminkelés mesterségét is elsajátítottad. Magad miatt, vagy ezzel szerettél volna hivatásszerűen foglalkozni?
A kommunikáció szakról sokszor hallani negatív nyilatkozatokat, melyek szerint nem ad elég mély tudást, de én nagyon sokat kaptam tőle, belekóstolhattam sok-sok területbe a rádiózástól a PR-ig. Elkezdtem szép lassan megérezni azt, hogy miben lehetnék jó, és mi az, ami közel áll hozzám. A smink a gondolataimban sem volt, mint potenciális karrierút. Aztán egyszer egy mozgólépcsőről lelépve megállított egy hostess lány egy bevásárlóközpontban, és megkérdezte, van-e kedvem egy ajándék sminkeléshez. Feliratkoztam, elmentem a meghirdetett alkalomra, kisminkeltek, aztán beléptem a sales spirálba, ugyanis ott helyben jelentkeztem a szakmai képzésükre. Fogalmam sincs miért, mert egy dolog, hogy az a típus vagyok, akinek könnyen lehet értékesíteni, de valamiért azt éreztem, hogy ez kell nekem, és meg akarom csinálni. Innen indult minden, pontosan 10 éve.
Szerinted miért vonzott annyira a sminkelés?
Az unokatestvéreim sminkesként és fotósként a divatszakmában dolgoztak mindig is, ezért azt biztosan tudtam, hogy ez egy nagyon izgalmas világ, én pedig továbbra is intenzíven kerestem magam.
Ahogy elkezdtem a sminkiskolát, úgy tapasztaltam meg azt az érzést, amit addig soha, hogy mit is jelent az, hogy flow élmény. Soha nem tudtam jól rajzolni, nem játszom hangszeren, sosem sportoltam komolyan, nem volt olyan hobbim sem, amit kiemelkedően élveztem volna, így én
Hiába vagyok sokszor egy türelmetlen, “haladjunk már” típus, szempillaszálakat időtlen időkig tudok rendezgetni úgy, hogy közben megszűnik körülöttem minden. Ez az érzés mindennél jobban kikapcsol.
Egy jó sminkes (akárcsak egy jó körmös, fodrász, kozmetikus) jó pszichológus is. Jókor jót kérdeznek és a ti kezeitek alatt könnyebben meg is nyílnak a vendégek. Ugye!?
Abszolút! Intim pillanatok ezek, hiszen a bemutatkozástól számítva maximum 10 percen belül egy vadidegen kéz nyúl egy vadidegen archoz. Kell ehhez a vendég részéről egy azonnali oldódás és megengedés. Nem tudatos folyamat ez, de amikor alufóliába csomagolt hajjal ülök a fodrász székében, vagy amikor hagyom, hogy a kozmetikus a natúr, sminkeletlen arcomon nagyító alatt nézze a nemkívánatos szőrszálaimat, akkor ezek olyan kivételes helyzetek, hogy innen egyenes út vezet a lelki lemeztelenedéshez is. Szörnyen rossz, ha van egy szakmailag kifogástalan szakemberünk, aki minket figyelmen kívül hagyva csak a munkavégzésre koncentrál. A tapasztalat az, hogy ilyenkor még arra is képesek vagyunk, hogy olyan emberhez járjunk, aki ugyan lehet, hogy nem úgy szárítja be a hajunkat, ahogyan mi szeretjük, de jól érezzük magunkat nála. Szerintem ezért fontos nagyon, hogy a szakember szeresse az embereket is, ne csak a munkáját, különben a vendégek feszengeni fognak nála, ő meg utálni fogja a vendégeit, ez nem túl szerencsés kombináció.
Ezért döntöttél úgy, hogy elkezded a pszichológia szakot?
Az egyéni sminkoktatások alkalmával fogalmaztam meg, hogy ez az egész már rég nem a technikáról szól. Persze nagyon fontos, és az oktatás technikai alapokra épül, de a lényege sokkal inkább a bizalmi kapcsolódás a vendég és köztem. Ez teremti meg azt a teret, ahol lehet sebezhetőnek lenni, ahol meg lehet fogalmazni azt, amit nem szokás kimondani másoknak, de sokszor még magunknak sem, és ahol nem utolsósorban órákig magunkat nézzük a tükörben.
Érdekes lépések ezek önmagunk megismerése felé. Felmerülnek azok a kérdések, hogy mit nem szeretek magamban, de az is, hogy mit szeretek? Szembesülök azzal, hogy nehezen fogadom el az öregedést, és azt, hogy másképp kell magam kisminkelni, mint régen. Ledöbbenek, hogy mennyire nem vagyok jóban a nőiségemmel. Ezen kérdésekből kiindulva pedig fantasztikus az a transzformáció, amin egy nő végigmegy ilyenkor.
Meg akartam érteni ezt a folyamatot, és azt éreztem, hogy a smink egy szuper önkifejezési mód, és egy lépés önmagunk felé, de több módszert akarok tudni. Ezért vágtam bele a pszichológiába. Ha tudtam volna, mivel jár… :D Rögös út, de minél mélyebbre mész, annál izgalmasabb.
És közben ne feledkezzünk meg arról sem, hogy könyveket is írtál... kettőt is, az elsőt a sminkelésről, a második picit más téma, amelyik a hetekben jelent meg. Mesélsz róluk?
Az első könyvem 2019-ben jelent meg, a tréningem után lett a címe SminkVarázs. Ez gyakorlatilag az az elméleti alap, ami könyvben leírható, és átadható egy olyan kreatív tevékenységről, mint a smink. Nem szakmai könyv, hétköznapi nőknek szól, akik elveszve érzik magukat a sminkelés világában, nem tudják hol és milyen terméket vegyenek, és miért pont azt. Azt látom, hogy minél nagyobb az információdömping, annál nehezebb eligazodni a rendelkezésre álló cikkek, YouTube videók között.
Lassan én sem tudom olyan tempóban követni az újonnan felbukkanó márkákat és trendeket, mint ahogyan megjelennek, akkor hogyan tudná az a nő, aki most csöppen bele ebbe a világba, és keresi azt a pontot, ahol elindulhat. Épp ezért, szerintem aminek a mai világban a legnagyobb értéke van, az a strukturált tudás. Egyre inkább teret kap az a szemlélet, hogy “nem én akarok minden apró lépésnek utánajárni, legyen ez az adott téma iránt elkötelezett szakértő dolga, én egy esszenciára vágyom”. Ezt szerettem volna létrehozni a könyvvel, hogy olyan legyen, mint egy útikalauz egy izgalmas nagyvároshoz, hogy be tudd járni, ami abból téged érdekel.
A második könyv, az Önmagadért egy női önismereti könyv, bár ezt a kifejezést nem szeretem annyira. Olyan témákat dolgoz fel a nőiesség, nőiség forrásán, elakadásain és lehetséges praktikus megközelítésű megoldásain túl, amik sok nőt érintenek: a megfelelési vágy, a tökéletesség hajszolása, a határhúzás, vagy az önszabotázs. Ezek a témák engem foglalkoztattak, én dolgoztam velük sokat magamon, és mikor kilyukadtam valamire, akkor először egy női önismeret csoportba vittem be őket, majd mikor ott is átdolgoztuk közösen, könyvvé formálódtak a magam és mások tapasztalatai által.
Gyönyörű, okos, sikeres fiatal nő vagy, aktív a közösségi média felületeken. De a magánéletedről nem igazán találni semmit. Tudatosan nem akarod belevonni a privát életedbe a követőidet?
Pont nemrég gondolkodtam el rajta, hogy miért is van ez. Az egyik ok, hogy van bennem egy alapvető diszkréció, nem vagyok az a típus, aki szívesen és könnyedén mutatja a privát életét, de a másik ok talán jelentősebb.
Ugyanúgy, ahogy a karrier területén, a párkapcsolatokban is végig kellett járnom ezt: megtalálni mire, kire és hogyan vágyom, mi számomra az igazán értékes. Voltam fiatalon házas, aztán menyasszony, teremtettem már magamnak szappanoperaszerű szenvedéstörténetet, és voltam nagyon csalódott is. Utóbbi jelentett fordulópontot, akkor kezdtem el megérteni sok mindent, amit addig nem. Aztán nyilván, amikor az életed elkezd transzparenssé válni saját magad előtt, akkor már képes vagy róla transzparensen kommunikálni is. Ezt megtettem a női csoportomban, és egy kicsit a könyvben is, szóval még a végén az is lehet, hogy lejjebb csúszik nálam az a diszkréció szint. :)
Milyen terveid vannak 2022-re?
Mélyülésre vágyom, nagyon. Az elmúlt 10 év sűrű volt, sok szakmába és területbe belevágtam, mert iszonyatosan kíváncsi természet vagyok, és arra is szükségem volt, hogy kipróbáljam magam minél több dologban. Rengeteget tanultam, és most úgy érzem, ideje a szünet nélküli őrült haladás helyett egy “normálisabb” tempóra váltani. Bár alapvetően ennél szeleburdibb típus vagyok, de most a fókusz és a tervezhetőség az, amik a legtöbbet jelentik nekem. Ez szerintem egyrészt a szakmai haladásom előfeltétele is, másrészt a családalapítás ott van a perifériámon, és bár ez nem 2022-es terv még, de a távcsőben már látom. :)
10 évesen nem kérdeztelek meg, de most nem hagyom ki: hogy látod jelenleg magad ... 23 (plusz-mínusz) év múlva? :)
Az interjú eleje óta nem térek napirendre a 23 év fölött… :D Mint ahogy eltelnie se volt nehéz ennek a 23 évnek, a következő is gyorsan itt lesz: arra vágyom, hogy a 20 év körüli gyerekeimmel lógjak vasárnap délután, hogy átbeszélhessük, mennyi minden történik velük, hogy mennyi izgalom és kaland van az életükben, és talán próbálom majd legyűrni az aggódást magamban, hogy még véletlenül se keresztezze a szárnyalásukat.
Szakmailag most tudatosan elkezdtem a szervezetpszichológia irányába nyitni, a vezetőfejlesztés nagyon izgat, úgyhogy a pszichológusi pálya egy lehetséges irányaként tekintek erre.
A nők iránti elkötelezettségem miatt pedig biztos vagyok benne, hogy ez a terület jelen lesz az életemben 23 év múlva is, és ezen semmi esetre sem változtatnék.
Kívánom, hogy teljesüljön minden vágyod!