Egyszerre új és ősi, mély élmény az Imitation új albuma
– Az új albumban a hétköznapi életben érzékelhető hangok, zajok köré építkeztek. Ahogy a számokat hallgattam, gyakran az volt a benyomásom, hogy így hallhatnak a csecsemők is. A zsongító háttérzajok közül emelkedik ki az emberi hang, az ének. Mindez pulzáló, harmonikus összhangban…
– A különböző helyszíneken – Tokiótól Budapestig – gyűjtött hangminták használata, illetve azok manipulálása egyszerre hivatott az ismerősség és az idegenség érzetét kelteni.
Úgy gondolom, ez az auditív élmény tényleg jól hasonlítható ahhoz az állapothoz, amikor még nincsenek fogalmaink a körülöttünk levő világról, így előítéletek, kategóriák nélkül fogadjuk be a többé-kevésbé ismerős hangokat. Célunk is, hogy a tudatos értelmezés kiiktatásával, illetve azt megelőzve, egy spontánabb, mélyebb szinten hassanak a hallgatóra a zenék és zajok.
Ugyanígy egyébként a festészetben is a fogalmi keret kiiktatására, megkerülésére törekszem.
– Tényleg sokféle hanggal dolgoztatok az albumon. Van olyan, ami igazán közel áll hozzád és fel akartad dolgozni már az első perctől kezdve?
– Az általunk rögzített hétköznapi zajok közül számomra egy berlini török étterem faliórájának hangja volt a legmegkapóbb. Beültünk vacsorázni, s egyszer csak a fejünk felett ütött az óra. Azonnal mondtam, hogy ez a hang kell az albumra, s onnantól már rögzítésre készen vártuk a következő jelzést. Ez a sample a Who Am I to Ask című számban hallható, amely amúgy is nagy kedvencem az albumról – egy amolyan életközepi összegző dal.
– Milyen visszajelzéseket kaptatok?
– Meglepően sok pozitív kritikát kaptunk nemzetközi zenei magazinoktól, blogoktól, Berlintől Franciaországon és az Egyesült Királyságon át Dél-Amerikáig, sok playlistre is felkerültek dalaink, s jelentősen megnőtt a hallgatóink száma Spotify-on és egyéb streaming-platforomokon. Úgy tűnik, most először valamiért egy kicsit elkapott minket a mindenható algoritmus. Szóval egyértelműen ez az eddigi legsikeresebb lemezünk, mondom ezt egy hónappal a megjelenés után.
Természetesen a hazai sajtó elegáns nemtörődömséggel megy el az új anyag mellett – ez az interjú az első magyar nyelvű írott megjelenésünk a premier óta.
– A japán producerrel, Kazuhiro Takeuchival közös a lemezetek. Miért éppen vele?
– Kazu kiadójának, a Whereabouts Recordsnak a munkásságát követjük régóta, sok számunkra fontos lemezt adott ki az elmúlt évtizedekben, ezért régi álmunk volt, hogy egyszer vele dolgozhassunk. Azt mondjuk remélni sem mertük, hogy ő maga zenészként is részt vesz majd a projektben, de annyira beleszeretett a koncepcióba, hogy gitárosként is csatlakozott a felvételekhez.
Rendkívül inspiráló élmény volt a közös munka, senki nem fékezett, csak előrébb vitte az ügyet, még úgy is, hogy közben sajnos Kazu súlyos egészségügyi problémái nehezítették a haladást. Betegsége miatt valószínűleg ez az utolsó zenei projekt, melyben ő gitárosként részt vehetett.
– Magyar zenészekkel is kooperáltatok…
– Régi zenésztársam, az ország talán legelismertebb bőgőse és basszusgitárosa, Fonay Tibor játszik a Storytime című dalban. Tibi már ez előző albumunkon is közreműködött, nem volt kérdés, hogy őt hívjuk újra. Óriási profizmussal, zenei empátiával és kreativitással tette hozzá a maga részét a dalhoz, ami új szintre emelte azt.
Horváth Tojás Gábor zongoristával szintén sokat játszottam korábban még jazzénekes koromban, ő a Polyrhyme című, poliritmikákkal játszó dalhoz adott egy nosztalgikus, elemelt zongoraréteget.
– Azon gondolkodom, vajon lehetséges-e egyáltalán élőben előadni ezt az albumot…
– Ezen én is gondolkodom… Nagyon sok minden nem reprodukálható élőben a megalkotott anyagból, ez is az oka – Kazu betegsége mellett –, hogy nem tartottunk lemezbemutató koncertet, hanem helyette lemezhallgató beszélgetős estet. Szerettük volna a rajongóinkkal együtt megfelelő akusztikai körülmények között teljes egészében meghallgatni az elkészült anyagot, amiben annyi munka és ötlet van.
De persze lesznek élő fellépések a jövőben, jelenleg a tavaszi európai turnékat szervezzük, és közben dolgozunk azon, hogy mit és milyen módon szólaltassunk meg élőben az új anyagból. Biztosan lesznek dalok, amelyekből az eredetitől némileg eltérő élő verzió készül, de vannak olyanok is, amelyeknek annyira esszenciális része például a sok különböző vokál effektezése, egymásba mosása, hogy nem biztos, hogy érdemes élő előadással próbálkozni. Ez még a jövő zenéje, de tavaszra megfejtjük ezt a kérdést is.