John Travolta eladja húsz hálószobás villáját – túl sok emlék köti oda
John Travolta nehéz éveket tudhat maga mögött: meghalt a felesége, Kelly Preston, akinek hosszú küzdelem után nem sikerült legyőznie a mellrákot.
A két színész igazi álompárnak számított Hollywoodban, közel 30 éve voltak házasok, ami idő alatt 3 gyermekük - Jett, Ella és Benjamin - született. A legidősebb, Jett 17 évesen hunyt el egy epilepsziás rohamban, még 2009-ben. A sok nehézségen keresztülment család egy 20 hálószobás óceánparti villában rendezte be otthonát, amit még 1991-ben, friss házasként vásároltak és újítottak fel saját ízlésük szerint.
Az egyik utolsó közös családi felvételük 2020 tavaszán
Az Islesboro (Maine) szigetén álló villát, amelyhez túl sok emlék köti a megözvegyült filmsztárt és gyermekeit, 5 millió dollárért (1,5 milliárd forint) hirdettek meg.
Az öreg villát 1903-ban építettek, és több mint 19 hektáros birtokon áll, méghozzá Kirstie Alley otthonának közelében.