– Mindössze 22 éves vagy, de ha jól tudom, már feleséged és gyermeked is van. Ez nem annyira jellemző a kortársaidra.

– Valóban nem. Én az egyetemen ismertem meg a páromat, szaktársak voltunk, együtt kezdtük az egyetemet, igazából az első héten ismertük meg egymást, és azóta is együtt vagyunk. Hamar összeköltöztünk, együtt éltük át a koronavírus-járványt, amely talán olyan szempontból még közelebb hozott minket egymáshoz, hogy rengeteg időt töltöttünk kettesben a négy fal között. Azt szoktam mondani, hogy mi élet- és alkotótársak vagyunk, mivel mindketten nagyon szeretünk alkotni. Hihetetlenül kreatív lány, fest és szobrokat készít, és talán ezért is működünk a párkapcsolatunk is ennyire jól, mert szakmailag is kiegészítjük egymást.

– Jelenleg Balatonfüreden éltek. Hogyan kötődsz a Balatonhoz és a régióhoz?

– Igen, Balatonfüreden élünk, de én olyan szempontból gyerekkorom óta kötődöm a Balatonhoz, hogy a környéken, Veszprémben nőttem fel, és a nyarakat Balatonakarattyán töltöttük, a családi nyaralóban. Jelenleg szakmai szempontból, a hajók kapcsán van jelentősége annak, hogy a Balatonnál élünk.

– Ha már a szakmádat említetted. 22 évesen nemcsak házas és apuka vagy, de a munkádat tekintve hajótervező mérnök is. Milyen érzés megélni, hogy a legtöbb dolgot sokkal hamarabb kezdted el, mint a kortársaid?

– Az, hogy én ilyen fiatalon értem el mindezeket, szerintem nagyrészt annak köszönhető, hogy nagyon hamar kezdtem el komoly dolgokkal foglalkozni gyerekkoromban, és szerencsésnek mondhatom magam, mert a szüleimtől megkaptam hozzájuk a szükséges támogatást. Az első vállalkozásomat például 12 éves koromban indítottam el, amikor saját zsebpénzből vettem egy golyó-kiadó automatát, amit az ismerős zöldséges előtt helyeztünk el. A hajókhoz való kötődésem pedig még korábban kezdődött: alsós koromban mindenből, amiből csak tudtam, hajómaketteket készítettem. Eleinte palackokkal, később finomodott a technikám, fogpiszkálókat és furnérlemezt használtam.

– Ha jól tudom, nem csak az iskolát, az egyetemet is sokkal korábban kezdted, mint a kortársaid.

– Igen, hatévesen mentem iskolába, de felsőben a hatodik osztályt kihagytam, és osztályozó vizsgával rögtön hetedikbe mehettem, így a középiskolát 17 évesen fejeztem be, és az egyetemet is jóval korábban kezdtem, mint sokan mások. Amikor az egyetemi gólyatáborba mentem, külön karszalagot kaptam, mert nem kaphattam legálisan alkoholt. De mivel én mindent korábban csináltam, mint mások, nem igazán jöttem ki a kortársaimmal, főleg az általános iskolai évek alatt. Ezért is volt időm a hajómakettekkel foglalkozni, ezzel töltöttem minden szabadidőmet.

– A hajók iránti érdeklősed családi hagyományból ered vagy ez teljesen ösztönösen jött?

– Alapvetően nem családi vonalból ered, bár apukám gyerekkorában készített hasonló maketteket, de ő közel sem foglalkozott vele olyan komolyan, mint én. Szóval igazából nem volt semmilyen családi előzmény a hajókkal kapcsolatban, csak valahogy elkezdett érdekelni a hajózás világa. A családunknak nem volt hajója, de több ismerősünknek igen, és velük sokat jártam ki vitorlázni. Azt már kiskoromban éreztem, hogy engem az autók annyira nem hoznak lázba, viszont a hajók igen. Ezért az sem meglepő, hogy nekem előbb lett meg a hajós jogosítványom, mint az autós.

– Volt, akitől segítséget tudtál kérni a makettek tervezésében?

– Igen, még tinédzser voltam, amikor egy ismerősöm összekötött egy füredi hajómakett építő mesterrel, Nagy Zoltánnal. Ő sok mindenre megtanított, és onnantól kedve a saját hajómakettjeim testét és a formáját is én terveztem meg papíron, utána pedig pont úgy készítettem el a makettet, ahogy régen a hajókat építették.

– Hol tanultad meg a szakmai részét a tervezésnek?

– Mindig is érdekelt a tervezés, ezért logikusan jött a gondolat, hogy a hajótervezés irányába szeretnék elmenni. Ekkor ismerkedtem meg egy hajótervezővel, akivel egyébként most egy cégnél dolgozunk, akitől már az érettségi előtt tudtam tanácsokat kérni a továbbtanulással kapcsolatban. Bennem alapvetően volt egy ellentmondás, hiszen én nem szerettem volna csak mérnök lenni, mert mindig is érdekelt a tervezés művészi oldala is, a formák és az esztétika. Viszont csak formatervező sem szerettem volna lenni, mert a mérnöki oldalra is kíváncsi voltam, így a kettő keresztmetszeteként mentem a BME ipari termék és formatervező mérnök szakára, ahol a kettő elegyét tanulhattam.

– Az egyetemi évek mellett hogyan készültél még arra, hogy hajótervező mérnökké válj?

– Az egyetemi évek alatt kezdtem el kutatni híres hajótervezők életútját, hogy lássam, ki milyen eredmények és utak mentén jutott el oda, hogy befutott hajótervező legyen. Elsősorban a sikerük és az átlagból kiemelkedésük kulcsát kerestem. Ekkor már a jachtok világa is érdekelt, mert ennél a hajótípusnál találtam meg azt az ideális mintát, amelyben a profi tervezés és az esztétika ötvözete megtalálható. Az életrajzokat bújva véletlenül bukkantam rá arra az információra, hogy egy általam ismert tervező egy nemzetközi hajó design verseny zsűritagja, akik pont olyan fiatalok számára írnak ki tervező pályázatokat, mint amilyen én vagyok. A versenyen minden évben fiatal, ambiciózus hajó- és jachttervező jelölteket keresnek a világ minden tájáról, akiknek egy valós megrendelési szituáció alapján kell a terveket elkészítenie. Úgy döntöttem, én is megpróbálom.

– Milyen eredménnyel zárult a verseny?

– Első alkalommal még nem sikerült, de második alkalommal bekerültem a döntősök közé, amely valójában azt jelenti hogy nemzetközi szinten a hat legjobb közé válogatták be a pályamunkámat.

– Pontosan milyen jachtot kellett tervezned?

– Egy fiktív megrendelőnek, egy divattervező hölgynek kellett egy szuperjachtot megterveznem. Az én formatervem egy 88 méteres vitorlás motoros jacht volt.

– Megnyitott bizonyos kapukat előtted ez a verseny és az ott elért eredmény?

– A díjátadóra Olaszországban egy nagy nemzetközi jacht design esemény során került sor, és mivel én akkoriban pont gyakornoki helyet kerestem, úgy alakult, hogy egy milánói jacht design stúdióban tudtam elhelyezkedni. Kicsit több, mint két és fél hónapot töltöttem kint Milánóban, ahová a feleségem és az akkor fél éves kisfiam is elkísértek. Az az időszak azért is különösen nehéz volt, mert a feleségemmel mindketten abban az évben írtuk a szakdolgozatunkat. Úgyhogy ez tényleg egy nagyon sűrű, ugyanakkor tanulságos korszak volt az életemben. Még ha maga a gyakornokság nem is hozta meg azt az elvárást, amit előtte reméltem tőle.

– Nem úgy alakult, mint amire számítottál?

– Nem így mondanám, csak alapvetően a jacht design szakmában az az általános menet, hogy aki elvégezte a megfelelő képzéseket, vagy esetleg versenyeken is indult, bekerül a kezdő gyakornokok közé, ahol rengeteg munkával és áldozattal szépen lassan felküzdheti magát a szamárlétrán. Számomra viszont hamar világossá vált, hogy én a családom miatt nem fogom tudni végigcsinálni, hogy kiköltözöm Londonba, ahol öt szobatárssal egy szuterénben lakunk és folyton dolgozunk. Illetve az olasz stúdió, ahol gyakornokoskodtam, kicsit más volt, mint amivel én valóban foglalkozni szerettem volna. Ők egy design stúdió voltak, akik leginkább belsőépítészeti szempontból közelítették meg a tervezést, nem maga a hajó mérnöki megtervezésének oldaláról.

– Hogyan kerültél végül a jelenlegi munkahelyedre?

– A gyakornokság után, amikor éppen azon gondolkodtam, hogy milyen irányban szeretnék elindulni, jött egy lehetőség: az akkori mentorom új kollégát keresett egy új projekthez a hajótervező irodájukba. Így kerültem hozzájuk, és jelenleg is dolgozunk ezen a projekten, amelynek fókuszában egy dunai városnéző hajó megtervezése áll.

– Jól érzem, hogy ez még nem a történeted vége?

– Igen, kívülről nézve, úgy, hogy sose tanultam hajómérnökséget, két hónappal a diploma megszerzése után hajómérnökként kezdtem el dolgozni az ország legnagyobb hajómérnök cégénél. Ez egyáltalán nem rossz dolog, büszke is vagyok rá, és szeretek itt dolgozni, de alapvetően egy erőgyűjtési szakasznak érzem egy újabb fejezethez. Hiszen az eredeti cél, amit kitűztem magam elé, az az volt, hogy egy külföldi cégnél jachtok tervezésével foglalkozhassak.

– Hogy érzed, mennyire tűnik távolinak most ez a cél?

– Azt már említettem, hogy azt már a gyakornoki évek alatt tudtam, hogy én a sokéves gürcölést, amit a szakmában elvárnak, nem fogom tudni elvégezni ahhoz, hogy jachttervező váljon belőlem. Tudtam, hogy egy másik úton kell elindulnom, hogy elérhessem a célomat. Az egyértelmű, hogy ez a szakma nagymértékben az ismeretségeken múlik. Így az utóbbi időszakban és a gyakornoki éveim alatt nem csak tapasztalatokat, hanem nemzetközi kapcsolatokat is kiépítettem, sokat jártam különböző jacht kiállításokon és konferenciákon. De idén nyáron tudatosult bennem, hogy ez az út mégsem fog elvinni az álmaimhoz.

– Merre indultál végül?

– Tavaly ősszel Amszterdamban egy nagyhajós rendezvényen jártam, és ott találkoztam egy olyan céggel, akik kifejezetten arra specializálódtak, hogy a szuperjacht ipar számára élethű maketteket készítsenek. Egy ilyen makett ára több millió forint körül mozog, amely aprópénznek számít a jachtok valódi árához képest, de mivel a tulajdonosok általában maguknak, a hajóra és a gyártónak is rendelnek egyet-egyet belőle, anyagilag is jó ötletnek tűnt.

– Ezzel vissza is kanyarodtunk a gyerekkori hobbidhoz, a hajómakettek készítéshez.

– Pontosan, talán ezért is tetszett meg nagyon az ötlet. Sokat beszélgettem ezzel a céggel arról, hogy mit hogyan csinálnak, utána egy darabig érlelődött bennem a gondolat, hogy ha nem leszek hajótervező mérnök, nagyon szívesen foglalkoznék hajómakett-építéssel. Alapvetően a technikai hátterem is megvolt hozzá, és idén nyáron elkezdtem komolyabban foglalkozni vele. Először itthon, de a külföldi kapcsolataimat is elkezdtem felélénkíteni, úgyhogy jelenleg még hajótervező vagyok, de az összes fennmaradó időmben és plusz energiáimat felhasználva a saját vállalkozásomat építem. Most úgy érzem, megtaláltam a számomra megfelelő irányt, amelyet régóta kerestem.

– Mindössze 22 éves vagy, számtalant célt tűztél már ki magad elé, amelyek közül sokat megvalósítottál már. Akarva-akaratlanul felmerül bennem a kérdés: hova tovább? Milyen irányban szeretnél még fejlődni?

– Azt gondolom, hogy ahhoz, ahol most tartok, azt az utat kellett bejárnom, ami mögöttem van, amelyre pont ezért büszke is vagyok. Hiszen ha bármit másképp csináltam volna, talán nem tartanék most ott, ahol. Eddig ehhez az kellett, hogy hajótervező mérnök legyek, aztán pedig a makett építéssel foglalkozzak, és meglátjuk, később mi sül ki belőle. Mindössze három éve indult a karrierem, és ahogy említettem, ebben a szakmában sok minden a kapcsolatokon múlik. Alapvetően hátrányból indulok egy korombeli olasz fiatalhoz képest, aki a hajótervezést tanulja az egyetemen, pont úgy, ahogy én, de a professzora ismeri a tervezőket, és be tudja hozzájuk ajánlani. Nekem nem volt ilyen lehetőségem, ennek ellenére a hazai körökben elmondhatom, hogy tényleg a legjobbaktól tanulhattam.

Ha kíváncsi vagy még egy ambíciózus fiatal történetére, ezt a cikket se hagyd ki!