Van, akinek kijött 100 ezer alatt egy nyaralás? Hol pihentünk idén és mennyiből?
Körkérdésünkben arra voltunk kíváncsiak, sikerült-e valakinek ez a bravúr (spoiler: igen, bár ehhez szükség volt némi külső segítségre), ha pedig nem, mennyibe kóstált az idei pihenés egyedül, barátokkal, családdal vagy bárhogyan.
Barna (38)
Mi Horvátországba mentünk nyolc napra. Hárman utaztunk, egy gyerek, egy anyuka meg én. Nem vagyok a számítások nagymestere, a feleségem sem az, így pontosan nem tudom megmondani, mennyit költöttünk, csak annyit, hogy nagyon sokat. Pedig egyetlen egyszer ettünk étteremben egy haltálat, aminek nem tudtunk ellenállni, amúgy boltokban, piacon és pékségekben vásároltunk. Olyan három-négyszázezerre saccolnám benzinnel, kajával, vásárlással, mindennel együtt. Szeptembertől össze kell húzni a gatyaszárat, az biztos.
Vera (29)
Balatonaligán nyaraltam egy barátnőmnél, így legalább a szállásért nem kellett fizetnem. Főként a Pennyben és a Lidlben vásároltunk be, a vonatért pedig közalkalmazotti félárú jegyet váltottam, így az sem volt olyan drága. Tíz napot töltöttünk a barátnőm nyaralójában, és ezalatt talán nyolcvan-kilencvenezer forintom ment el. Sikerült tehát kihozni százezer alatt, de ehhez nagyon oda kellett figyelni, a sok olcsó péksütitől pedig híztam vagy öt kilót.
Gergő (45)
Majdnem kétszer annyit költöttem a thaiföldi repülőjegyre, mint általában szoktam (szinte minden évben oda látogatunk a barátnőmmel). Ketten körülbelül kétmillió forintba kerültünk, és ebből egy jelentős összeget a jegy tett ki, mert ott azért még mindig olcsóbb az élet, mint mondjuk a Balatonnál. Szóval most azért alaposan megéreztem az áremelkedést, pedig amúgy nem annyira figyelem, mennyit költök a mindennapos szükségletekre.
Andrea (50)
A nemrég örökbe fogadott kutyámmal kettesben mentünk nyaralni. Eleve nem volt egyszerű olyan szállást találni, ahol őt is megtűrik, másodsorban elég borsos volt a felár. 2 hetet töltöttünk a Velencei-tónál, körülbelül 300 ezret fizettem mindenért. Ebben néhány étterem és speciális program ára is benne van: a kaján spóroltam leginkább.
Vilmos (62)
Nekem nincsenek nagy igényeim. Kecskemétre utaztunk a sógoromékhoz, ettük, amit adtak, ajándékba vittünk néhány üveg bort, és egyszer elmentünk a közeli strandra.
Lilla (15)
A szüleimmel utaztunk Görögországba, Krétára. Hát, nem tudom pontosan, mennyit költöttek, de egyszer hallottam aput hangosan káromkodni, amikor az egyik étteremben kihozták a számlát. Pár évvel ezelőtt sokkal több mindent csináltunk, most a pénz miatt le kellett mondani a hajókázásról és a vízi ejtőernyőzésről is, mert egyszerűen túl drága volt.
Vince (25)
Én idén kihagytam a nyaralást, hacsak egy fesztivál 2 napja nem számít annak. Egyszerűen nincs pénzem rá. Hogy nagy lemondás volt-e? Nem. Úgyis rengeteg a munka, és valahogy meg kell élni.
Konklúzió: a drágulást a vastagabb pénztárcájúak is megérzik, ha máshogy nem, egy ázsiai repülőjegyen mindenképp. Az átlagember pedig szívja a fogát, és csak reménykedhet benne, hogy jövőre talán jobb lesz. Vagy nem.